Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

306 Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1929 november 13-án, szerdán. rülményekhez képest a régi törvény 287. §-a szerint kivétel nélkül halálbüntetés. E helyett a halálbüntetés helyett az új törvény uralma alatt csupán kihágási büntetés lesz kiszabható. T. Ház! Azt hiszem, hogy nem kell foly­tatnom ezt az összehasonlítást, nem kell to­vább bizonyítanom azt, hogy itt nem drákói jogszabályok behozataláról, hanem igenis, drákói jogszabályok hatályon kívül helyezésé­ről van szó. (Úgy van! Ügy van! a Jobbolda­lon.) Nagy, óriási lépést teszünk előre a hu­manizmus terén és drákói jogszabályokat ke­resni ebben a törvényjavaslatban, jogászi ala­pon, komoly, tárgyilagos kritikával nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Csak azt kérdem azoktól, akiknek egyszerre nem sür­gős ennek a törvénynek életbeléptetése, mivel tudják indokolni, hogy apró, egy-két szakaszra mérsékelt kifogásaik ellenében hajlandók vol­nának ezeknek a drákói jogszabályoknak to­vábbi életbenléteiét elszenvedni. (Gál Jenő: Az az egy-két paragrafus a lényege az egész javaslatnak! A többi staffázs, semmit sem je­lent!) Az előbb kimutattam azt is, hogy milyen sok esetben szűnik meg a halálbüntetés kisza­básának lehetősége. Abba a vitába már nem megyek bele, mert ma nem erről van szó, hogy helyes-e a halálbüntetés vagy sem. Egyre bá­tor vagyok azonban rámutatni, hogy csodála­tosképpen újabban az előre legmegfontoltabb szándékkal elkövetett gyilkosságokat tervsze­rűen ott méltóztatnak elkövetni azok, f akik erre nagyon erősen készülnek, ahol halálbün­tetést nem ismernek. Ez mindenesetre nem arra vall, hogy a halálbüntetés idejét múlt intézkedés lenne és semmiesetre sem kezdheti annak megszüntetését egy olyan kis állam, amelynek annyian igyekeznek úgy társadalmi békéje, mint vagyoni és állami biztonsága el­len bűncselekményeket elkövetni. De rámutat­hatok arra is, hogy ott van az az állam, Svájc, amely állam békében nem ismer halálbünte­tést; méltóztassanak megnézni annak katonai büntetőtörvényét: háború esetén 17 esetben, több esetben, mint a magyar katonai büntető­jog, ismeri a 'halálbüntetést. Nagyon jól tud­juk bizonyára, hogy miért. Bizonyára nem azért, mert elmaradott ország, bizonyára nem azért, mert antidemokratikus ország, bizo­nyára nem azért, mert zsarnoki hajlamokkal telített ország lenne. Mármost áttérek arra a néhány paragra­fusra, amelyek vita tárgyai voltak és amelyekre már bátor voltam megjegyezni, hogy vita tár­gyai voltak pro és kontra egyaránt. Dési Géza t. barátom a maga részéről különösen négy pon­tot hozott fel, elsősorban tehát ezzel a négy ponttal foglalkozom, bár megállapíthatom, hogy a legtöbb felszólaló ebből a négy pontból válo­gatott azután felszólalása során, amikor észre­vételeit megtette. Dési Géza t. képviselőtársam, aki alapos ismerője ennek a jogterületnek, a legnagyobb örömmel fogadta a javaslatot és annál nagyobb súllyal kell figyelemre méltat­nom ellenészrevételeit az előterjesztett négy ponttal szemben. Az első pont volt a katonai büntetőtörvény 50. és 51. <§>-ának kérdése, amely paragrafu­sokkal kapcsolatban Wolff Károly t. barátom is kifejezést adott nézetének, mégpedig annak a nézetének, amely egyezik ebben a vonatkozás­ban Dési Géza t. képviselőtársaméval, hogy nem tartja szerencsésnek, ha a katonai büntető­törvénykönyv enyhítő és súlyosbító körülmé­nyeket sorol fel. Nem kell mondanom az illetők­kel szemben, mert ők nem tévedtek, de azokkal szemben, akik esetleg a sajtóban ilyen értelem­ben tárgyalták a kérdést, hangsúlyoznom kell, hogy nem taxatív felsorolásban adjuk itt az enyhítő és súlyosbító körülményeket, nem kime­rítő taxációról van itt szó; ez példálódzó felso­rolás, amely nem példátlan a szakirodalom te­rén. A Magyarországon készült újabb büntető­jogi reformtervezetek és javaslatok kivétel nél­kül, Edvi-Illéstől kezdve az újabbakig, mind azon az állásponton vannak, hogy kívánatos és helyes a példálódzó felsorolás. Sorolja fel a tör­vény azokat a kérdéseket, amelyeket múlhatat­lanul bírói kognició tárgyává kell tenni, mert méltóztatnak tudni gyakorlatból: ha csak úgy áll a helyzet, hogy köteles a bíró mérlegelni a súlyosbító és enyhítő körülményeket, akkor vagy magára van bízva, hogy magából termelje ki azokat a momentumokat és kérdéseket, ame­lyekre felelnie kell, vagy pedig kizárólag arra van utalva, amit a felek terjesztenek elő. He­lyesebbnek tartom, — a jogtudomány e tekintet­ben igen széles területen vallja ezt az álláspon­tot — ha van egy tájékoztatása a bírónak, aki végigmegy azon, hogy van-e ez, nincs-e ez. így valószínű, és rendes körülmények közt inkább a vádlott javára is szolgál, hogy talán enyhítő körülményt ott is, ahol esetleg annak felhozata­lát a védelem elmulasztotta. Ne felejtse el a t. Ház azt, hogy itt a katonai bíráskodás laikus elemekből is tevődik össze, itt sókkal kívánato­sabb és még kevésbbé mellőzhető, hogy ilyen felsorolás legyen, mert hiszen ennek kapcsán a bírói ítélkezés sokkal belterjesebb lesz. Magá­nak a felsorolt enyhítő és súlyosbító körülmé­nyeknek egyes tételei ellen, mint látom, nem is volt észrevétel, ha pedig volt, akkor az észre­vétel csak elméleti jellegű, amellyel szemben felhozott gyakorlati észrevételeink — azt hi­szem — nagyobb súllyal esnek a latba. Meg kell azonban itt állanunk egy pillanatra és meg kell állapítani azt az érdekes jelenséget, amely különben egyáltalában jellemző erre a reformra, hogy ez a javaslat hat súlyosbító kö­rülményt sorol fel és ugyanakkor tizenkét eny­hítő körülményre mutat rá. Már pedig ismétel­ten hallottuk, hogy ez a javaslat drákói jogsza­bályokat tartalmaz. Egy kisebb kérdésre is rátért Dési Géza t. barátom: a kicsapás intézményére. Itt ellen­mondást lát és megengedem, hogy ez az ellen­mondás egészen könnyen konstruálható jogászi okfejtéssel. Mégis engedje meg nekem a t. Kép­viselőház, hogy ezt én olyan kérdésnek minő­sítsem, amely eminenter katonai szempontból bírálandó el. Teljesen igaza van Szilágyi Lajos t. képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy ezeket a javaslatokat egyoldalúan jogászi szem­mel nézni épp olyan hibás volna, mint egyol­dalúan katonai szemmel nézni és csak akkor jók ezek a javaslatok, ha a jogszolgáltatás és igaz­ságszolgáltatás érdekeit éppen úgy kielégítik, mint ahogy nem hagyhatják egy percig sem figyelmen kívül a katonai szempontokat. A ki­csapás intézményénél tehát méltóztassék ezt figyelembe venni és méltóztassék már most ugyanebből azt a következtetést levonni, hogy a katonai szempont érvényrejuttatása egyáltalán nem sérti az igazságszolgáltatás érdekeit. Annál kevésbbé mondhatjuk ezt, mert hi­szen ez az intézmény nemcsak nálunk van meg, hanem számtalan államban. Csak Angliára és Franciaországra mutatok rá. Az angol Army Act 44. §-ának 4. pontja pedig nemcsak a halál­büntetés előtt rendeli kimondani a kicsapást a hadseregből, hanem súlyosabb szabadságvesz­tés büntetés kimondása esetén is. A francia törvény 192. §-ának 2. pontja pedig teljesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom