Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-329
302 Az országgyűlés képviselőházának Sí javaslat, amelyet valóban kiváló szakember készített, — amit senki meg nem tagadott, mert ebben a kérdésben egyöntetű volt a vélemény, (Rassay Károly: Csak egyoldalú!) — amely átment úgy a katonai, mint a büntetőjogi szakemberek igen kiváló revizióján s amikor abban a helyzetben vagyunk, hogy egy ilyen javaslattal jöhetünk a Ház elé, meg vagyok győződve arról, hogy minden oldalról csak egyetlenegy esetben részesülhettünk volna jogos kifogásban: ha ilyen kész javaslatot fektetünk, s^ ha várunk vele, mert ez a várakozás mulasztás, halogatás lett volna. Ebben az esetben meggyőződésem szerint a sürgetések még nagyobb jelentőséggel, még szaporábban hangzottak volna el és ebben az esetben a kormány az ilyen sürgetésekkel szemben — fiókjában egy teljesen tárgyalásra kész javaslattal — helyt egyáltalán nem állhatott volna. (Rassay Károly: El kell törölni a Kúria véleményadási jogát. Minek az akkor 1 !) Kérdem tehát: szabad-e ilyen nagyjelentőségű reformból egyszerűen taktikai játékszert csinálni? Nem. Ez a kérdés sokkal nagyobb, semhogy ne kelljen vele érdemben foglalkoznunk, ez a kérdés sokkal jobban elő van készítve, semhogy tovább halogatni lehetne tárgyalását. Azt is mondják, hogy a gazdasági kérdések tárgyalása van ma előtérben. Kérdem tisztelettel: miben hátráltatja a gazdasági kérdések megoldását az, ha mi, a nem gazdasági tárcák miniszterei is dolgozni bátorkodunk? (Ügy van! Ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, ezt senki sem mondhatja. Inkább csak attól tartok, hogy az időszerűtlenség kérdésében talán túlságosan is igénybe vettem a t. Ház figyelmét, mert erre a kérdésre valóban nem érdemes enynyi figyelmet fordítani. Hallottunk egy deklarációt a vita első napján. Erre a deklarációra a honvédelmi miniszter úr megfelelt. Válaszát kiegészíteni szükségesnek nem tartom. Amit most elmondandó vagyok, azt nem is a szociáldemokratapártnak címezem, mert hiszen ez a szociáldemokratapárt csak aggodalmának adott kifejezést, — hinni^ akarom, hazafias aggodalmának — hogy e törvényjavaslat tárgyalása esetleg helytelen megítéléshez juttatja Magyarországnak békés szempontjait. (Farkas Elemér: Képtelenség!) Felszólalásom mostani részét azokhoz címezem, akik nem aggodalmakat táplálnak, hanem tudatosan rágalmakat hirdetnek Magyarországról és akik hajlandók akár kint, akár bent elhinni ilyen képtelen rágalmat. Kérdezem a t. Házat, ha haladást, a haladó élettel való számolást, a jogtudomány újabb gondolatainak érvényesülését jelentette a művelt nyugaton az % hogy a háború után új katonai büntetőtörvénykönyvekkel állottak elő, miért jelentené ez nálunk az ellenkezőjét, különösen ha figyelembe veszem, hogy a külföldi törvényalkotások ismerete mellett állíthatom, hogy a külföldi törvényhozások reformjukban határozottan a szigorítás útján haladtak, ezzel szemben — amint bátor leszek kimutatni, talán az unalomig is kimutatni — nálunk ennek a reformnak jellege a legmeszszebbmenő enyhítés. Es ha, Németország, Franciaország, vagy Svájc, ez a békeszerető semleges állam, amikor reformot csinált ezen a téren, erős szigorítással csinált reformot és e miatt még nem vádolhatnók meg senki részéről azzal, hogy talán háborús szellem töltené el őket vagy éppen hogy háborúra készülődnének, akkor kérdem, hogyan képzelhető el, hogy a legrosszabbindulatú ember is elhitethetné józaneszű emberrel, hogy ez a nyomorult, meggyötört ország, ez a kicsiny kis Magyar. ülése 1929 november 13-án, szerdán. ország, amelyet lefegyvereztek, és gazdasági erejétől megfosztottak, jótolni tudja egy jogi reform paragrafusaival mindazt az eltiltott fegyverkezést, amit gazdasági erejénél fogva se volna képes, ha még Trianon nem is tiltaná el, a maga részére biztosítani, hogy képes volna néhány apró paragrafust, vagy akárhány paragrafuserdőt is pótolni, a meg nem levő katonai felkészültséget, a meg nem lévő akcióképes ágyúkat, katonai gépeket, stb.? T. Ház! Azt hiszem, hogy ez az észrevétel, amelyet ebben a vonatkozásban tettek, talán több is volt: nevetséges. (Jánossy Gábor: Őrültség!) Rágalmak terjesztéséhez egy kell: hogy tudatlan legyen az a terület, ahol a rágalmat el lehet terjeszteni. A rágalmak terjesztéséhez a nemzetekkel szemben történelemhamisítás szükséges. Ezt a nemzetet háborús szándékkal senki a világon meg nem vádolhatja, mert a háborús szándék ennek a nemzetnek a jellemétől távol áll. Ez a nemzet a kalandozások kora óta békét akart, (Ügy van! Ügy van!) békét nemcsak magának, hanem Európának is. A kalandozások kora óta ez a nemzet nem ment hódító hadjáratra. Azóta voltak ennek a nemzetnek hadvezérei, de azért, hogy védhessék ezt az országot és Európát, és voltak ennek a nemzetnek szabadsághősei és mártírjai, végeláthatatlan sorban. Ilyen történelmi múlttal bíró nemzetnek nincsenek háborús szándékai, ez a nemzet egyet követel: hogy hagyják élni és békében dolgozni.- (Élénk helyeslés.) Ez a nemzet sohase ment hódító útra, aminek bizonyítéka az is, hogy ez a nemzet nem terjesztette ki területét idegén nemzetiségek meghódításával, hanem a nemzetiségek a vendégjog címén kaptak itt menedéket abban az időben, amikor idegen hatalmak üldözték őket, mi pedig megvédtük őkeV ismét csak a védelem okából és az önfeláldozásig menő baráti segítség nyújtásával a nyugatról, keletről, vagy akárhonnan jövő veszedelemmel szemben. (Ügy van! Ügy van!) Ha ismerjük a történelmet és látjuk ezt a körülményt és ha látjuk azt, hogy mennyire képtelen minden ilyen rágalom, akkor valóban azt kell 'mondanom, hogy rólunk azt terjeszteni, hogy háborúra készülődünk vagy hogy háborús szellem töltene el bennünket, merő képtelenség; és erre csak az képes, akinek egyetlen fegyvere a rágalom és a történelemhamisítás (Úgy van! Ügy van!) és nem hiheti el más, mint akinek életeleme a hazugság vagy maga az élete is az. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezek részére tehát még mondanék valamit. Ha akadnának olyanok, akik idebent ilyen utakra tévedhetnének az országban, azoknak figyelmébe szeretném ajánlani Deák Ferencnek egy közkeletű mondását, amely úgy szól, hogy «tanuljuk meg jobban szeretni hazánkat, mint gyűlölni ellenégeinket.» En úgy érzem, hogy e pillanatban ezen a mondáson egy kis változtatást kell eszközölnöm, talán úgy kellene mondanom, hogy tudjuk jobban szeretni hazánkat, mint gyűlölni ellenfeleinket; de talán úgy is mondhatnám, hoery tudja az illető kevésbbé gyűlölni ellenfelét, mint ahogy képes gyűlölni vagy szeretni ellenségeit. T: Ház! Azt hiszem, hogy ennek a Háznak kár behatóan foglalkoznia az ilyen rágalmakkal. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) Ez a nemzet büszkén hivatkozhatik Európa előtt arra, hogy tessék annak, aki ítélkezni akar egy nemzet felett, tényeket ismerni és tényeket tanulni, mert a történelem ismeretében ez a nemzet úgy áll, mint a
