Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

290 Az országgyűlés képviselőházának 8$ óhajtjuk látni, de éppen ezért kellene felhívni a figyelmet arra, hogy néphadsereget kell adni ennek az országnak általános véderőkötelezettség alapján. Akkor, amikor jóvátételt követelnek tőlünk, tegyék jóvá ők azt a trianoni rabláncot, amellyel guzsbakötöttek bennünket és anyagilag is tönkretesznek: a nagy költséggel járó zsoldos hadsereggel. Mert amint 6—8 krajcárért, 16 fillérért szolgálhattunk a békeévekben, ma is éppenúgy szolgálnánk egypár évig, nem azért, hogy háborúra neveljük a fiainkat, bár a mi fiaink éppenúgy elmennének, de mivel mezőgazdasági állam vagyunk, nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság 12 évig nem nélkülözheti az embereket. Az ország ellenálló képességét rendfentartás tekintetében is hatásosabbá tenné, ha ezek az igazán arravaló, békés szándékú elemek, a magyar földművesek fiai eljöhetnének katonának és az ország, az államháztartás terheit lényegesen csökkenthetnénk, s a felszabaduló összeget, amelyet most a hadsereg zsoldjára kell költeni, odafordíthatnánk, ahol jobban kell. Sok felszólalást hallottam itt a tisztek kardhasználata ellen. Fábián Béla t. képviselőtársam azt kérdezi, hogy miért kell most kardot használnia és fegyvert viselnie a katonának, amikor vannak államok, amelyekben a katonák szolgálaton kívül nem viselnek fegyvert. Erre én azt mondhatom, a békéből tudom, hogy a közbiztonság, a közrend érdekében nagyon sokszor vette hasznát a rendőrség a katonaságnak és mindenkor, ahol veszély volt, ahol fegyveres katona állt a közelben, az fegyelmezett törvénytisztelettel, készséggel segítségére sietett sokszor a rendfentartásban megtámadott rendőrnek. így tehát az a fegyverhasználati jog és az a fegyverviselés nem lehet olyan veszélyes, an,nál is kevésbbé, mert hiszen Fábián t. képviselőtársam maga mondotta, hogy akkor kellett az a fegyverhasználati jog, amikor nem volt egy a tisztikar, nem volt egy a hadsereg a nemzet lelkével, amikor különböző megszállott ellenséges területen állott. Ha ott kellett, akkor meg miért kell itt félni tőle, amikor vér a vérünkből, hús a húsunkból az a magyar kir. honvédség. Azt mondom, akinek becsületes, jó szándéka van, hogy a magyar katonának a fegyelem és kötelességteljesítés terén legalább is többnek kell lennie, mint egy polgárnak. Ereztük mi mindannyian, akik azelőtt békés polgárok voltunk, hogy amikor bevonultunk, reánk jobban számítanak s tőlünk többet követelnek és hogy nekünk sokkal nagyobb a feladatunk, hogy mi sokkal többel tartozunk a hazának, mint bárki más, hogy mi a hazának védelmezői, a hazának az őrei vagyunk. Szerintem tehát ebben a felfogásban nincs semmiféle akadálya a fegyverviselésnek. Nagyon szomorú is volna, ha az a katona nem viselhetne fegyvert. Hisz az a tűzoltó viselheti az ő csákányát, pedig az is fegyver, az erdőőr, mezőőr, vadőr pedig szabadon hordja a fegyverét nemcsak a vadászterületen, hanem tüntetőleg mindenütt, hogy megkülönböztessék, fegyverrel lép be mindenhova. Kérdezem tehát, ha ezeknek az egyéneknek megengedi a törvény, hogy fegyvert viseljenek, miért ne engedhetnők meg ezt a haza védőinek, hisz valósággal megfosztanánk azt a katonát attól, ami annak igazi ékessége. T. Képviselőház! A botbüntetésről is szó esett. En Is azt mondom, hogy a botbüntetés csakugyan a legszégyenteljesebb büntetés, ami egy embert érhet. Ez a fenyítés olyan, hogy nyomot hagy az ember lelkében. En magam láttam és tudom, hogy annak a lelke, akit botbüntetéssel fenyítenek, teljesen meghasonlott szégyen. ülése 1929 november 13-án, szerdán. érzetében s nem lett soha az illető az a fegyelmezett, kitartó, igazi ember, aki azelőtt volt. Tehát igazat adok azoknak, akik a botbüntetéstől óva intenek mindenkit és azt hiszem, hogy ma, amikor a hadsereg tisztikara, a hadsereg bírái egyek a honvédség legénységével, magyar szívvel s magyar érzéssel és magyar ésszel meg fogják találni azt az alkalmat, hogy a magyar nemzet fiai ilyen szégyenteljes fenyítésben ne részesüljenek. T. Képviselőház! Fábián Béla igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ennek a kormánynak arról kellene gondoskodnia, hogy először a Ház a gazdasági nehéz helyzetet tárgyalja, nem pedig ezeket a javaslatokat. Tehát a kormány először a nehéz gazdasági helyzettel jöjjön elő. Azt hiszi t. képviselőtársam, hogy mi nem érezzük ezt a helyzetet? De kendezem Fábián Béla igen t. képviselőtársamtól, hogy abban a hatalmas Amerikában, ahol most a newyorki tőzsdén pillanatok alatt vagyonok és életexisztenciák mennek tönkre, hol van a kormány, amely megállítsa ezt a nehéz gazdasági helyzetet. En tudom, hogy a kormány gondoskodik erről is. Fábián t. képviselőtársam különösen a háborúnak a rokkantjait és hadiözvegyeit hozta elő. Természetes, hogy kell ezekről gondoskodni, de nézetem szerint ez nem is ehhez a tárgyhoz tartozik, — fel lehet hozni mint katonai vonatkozást — hanem a népjóléti miniszter tárcájának a körébe és meg vagyok róla győződve, hogy a népjóléti miniszter úr, amennyiben az ország állapota és teherbíró képessége bírja, ezt meg is csinálja. Abban igazat adok Fábián Béla t. képviselőtársamnak, hogy a távoli Oroszországban sínylődő sok magyarnak a felkutatása sürgős dolog és kérem is az igen t. honvédelmi miniszter urat a külügyminiszter úrral egyetemben, hogy azok részére, akik jó katonák voltak, találjanak ki valami módot arra, hogy az a sok magyar ne pusztuljon ott el hiába. Továbbá még rá kell térnem olyan kérdésre, amelyet Csontos Imre igen t. képviselőtársam említett, amelyet tegnapi felszólalásában rektifikált is. De kötelességemnek érzem, hogy én is felszólaljak ebben a tekintetben, mert sokszor hallom, hogy azt mondják, hogy visszaszivatják a kormánypárton azt, amit már kimondottak. Tehát nehogy azt gondolják, hogy így van a dolog Csontos Imre képviselőtársam kijelentésével kapcsolatban és nehogy azt gondolják esetleg, hogy a tisztek előreküldték a legénységet és ők hátul maradtak, kijelentem a következőket. En tudom, hogy kitől hallhatott Csontos képviselőtársam ilyeneket, mert azt mondotta, hogy hallotta. Természetesen ő koránál fogva nem is lehetett háborúban, én pedig azt mondom, hogy az a sok lógós, akiről Fábián t. képviselőtársam említést tett, mondhatott ilyeneket a magyar tisztekről, akik csak akkor láttak magyar tisztet, amikor lefülelték őket, amikor itthon lógtak, de a háborúban soha sem láttak magyar tisztet. Ki kell jelentenem, hogy az első halott a legelső ütközetben 1914-ben a Vichra hegyénél az én szakaszparancsnokom Radocsay tartalékos hadnagy, budafoki keresj kedő volt, aki két golyótól találva karjaim közé rogyott. Szabados Károly tartalékos századparancsnok pedig előttünk a század előtt géppuskagolyótól találva esett össze. És kinek ne jutna eszébe a 19-es honvédek dicsősége. Erről igen t. képviselőtársam is tudhat, aki éppen ott volt. (Bródy Ernő igenlően int.) Mint tiszt ő is ott volt és így ő is oszthatja ezt a nézetemet és bizonyíthatja, hogy a 19-es honvédezredben soha sem fordult elő, hogy a tisztek egy vonalban ne lettek volna a legénységgel. Például