Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-328

274 Az országgyűlés képviselőházának 328, ülése 1929 november 12-én, kedden. büntetendő, míg a polgári büntetőtörvénykönyv 65. §-a szerint csak kivételes esetekben büntetendő a vétség kísérlete. Vonatkoznak a részességre, a szándékra és gondatlanságra, a beszámítást kizáró, súíyosbbító és enyhítő körülményekre, a bűnhalmazatra, a bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okokra. Ezek a változtatások a polgári büntetőtörvénykönyv szövegezési módjával és rendszerével művészi módon vannak összhangba hozva. E 61. szakasz közt különösen említésreméltó amint mondottam, a 32. §, amely a vétség kísérletét is büntetni rendeli katonai személyeknél, de különösen nagyfontosságú a 36. §. A 36. § ugyanis azt mondja, hogy polgári egyénekkel szemben, ha katonai bűncselekmény részesei, a polgári büntetőbíróság a katonai büntetőtörvényt alkalmazza. Tehát a polgári egyén, ki valamely katonát katonai bűncselekményre rábír, vagy ily bűncselekményre segélyt nyújt, a polgárig büntetőbíróság által a katonai büntetőtörvénykönyv szerint büntetendő, bűnössége ez alapon állapítandó meg, de a büntetés kiszabása az Eletbeléptetési javaslat 95. §-a szerint a polgári büntetőtörvény alapján történik. Itt tehát katonai jogot alkalmaz polgárral szemben a polgári büntetőbíró. Ennek a 36. §-nak értelmezésénél tévednek nagyon sokan, mert hiszen ezzel a 36. §-szal a polgári egyének nincsenek a katonai büntetőbíráskodás alá helyezve. Itt csak arról van szó, hogy mivel a polgári büntetőtörvénykönyv bizonyos cselekményeket nem tudna büntetni, mert nincsen rá megfelelő intézkedés, ennek következtében, ha egy polgári egyén katonai személy katonai bűncselekményében részes, mint felbujtó vagy bűnsegéd, akkor ő rá a katonai büntetőtörvénykönyvet kell alkalmazni, hogy cselekménye büntetlen ne maradjon, de a polgári bíróság által. Ez nem olyan kérdés, amelyet komolyan kifogásolni lehetne, hiszen a viszonosság megvan; a polgári büntetőtörvénykönyvnek egész csomó rendelkezését alkalmazzák katonákra, viszont, ha katonai bűncselekményt követ el polgári egyén, nyugodtan viselheti a katonai büntetőtörvénykönyv következményeit. Ezt a 36. §-t különben az életbeléptetési törvény 95. §-a meg is magyarázza, megmondja, hogy a polgári bíróság ítélkezik ilyen esetekben. Az egyes szakaszokon továbbmenve, a javaslat 38. | 3. pontját, mint büntetőjogász, súlyosan kifogásolhatónak találom, A javaslat 38. §-ának 3. pontja azt mondja, hogy «nem számítható be a cselekménye annak a katonai egyenruhát viselő tisztnek, ki a becsülete ellen intézett jogtalan támadás folytatásának megakadályozása céljából fegyverét azonnal használja, ha ezt a célt másként nem érhette el s az elkerülhetetlen szükségesség határát nem lépte át.» Ezt a rendelkezést én a magam részéről, mint büntetőjogász igen súlyosan kifogásolom, mert ez a rendelkezés ellenkezik a törvényelőtti egyenlőség és a jogegyenlőség gondolatával. Mint polgár nem tudom többre feljogosítani a szintén polgári társadalomból származó tisztet, csak azért, mert katonai egyenruhát visel, mint bármely más állampolgárt. A büntetőkörvénykönyv 79. §-a szerint ^minden jogtalan és közvetlen támadás elhárítására mindenkit megillet a jogos védelem, ha az szükséges volt. Ezzel szemben ennek a szakasznak fenti rendelkezéséiben azt kell látnom, hogy itt tulajdonképpen csaknem megtorlásra van felhatalmazva az a katonai egyenruhát viselő tiszt. Súlyosbítja a helyzetet az Eletbeléptető javaslat 7. §-a, mely a nem tényleges katonát is, ha cselekményét «katonai egyenruhában az őt megillető fegyver használatával követte el», katonai büntetőbíráskodás alá helyezi. Tehát a jámbor civilt is, ki katonai egyenruhát öltött valamely ünnepélyre. Én nem helyeslem, hogy a fegyveres katonát az őt ért verbális injuria esetén több joggal ruházzuk fel, mint a fegyvertelen polgári egyént. Ne emeljünk válaszfalat polgár és katona között. Elégedjék meg a katonatiszt is a Btk. 79. §-ával, ha mi fegyvertelen polgárok azzal a védelemmel megelégszünk. Mondom, mint büntetőjogász ezt a rendelkezést nem fogadhatom el, mert nem tudok a jogegyenlőség nevében többet adni a katonának, mint a haza bármely más polgárának. El tudom képzelni azt a helyzetet, — és nagyon szomorúan tapasztalhattuk is — hogy a forrongások idején, mozgalmas forradalmi zavaros időben, talán kommunista-tüntetések idején egyenruhát viselő katonákat nyilt utcán inzultálnak, a csőcselék leköpi őket. Beismerem, hogy az a katona, aki az egyenruha megbecsülésében nevelkedett fel, fölötte súlyos és kínos helyzetbe kerül. (Fábián Béla: A polgár is!) De engem is leköphetnek és éppen velünk megesett, hogy egyik ügyes ztársamat köpték le nyilvánosan egy főtárgyaláson a büntetőtörvényszék egyik tanácstermében. És ez bármily fájdalmas volt is, el kellett viselnünk. Én, aki a jelenetnél ott voltam, egyebet nem tehettem, minthogy megfogtam az illetőt, hogy tovább ne köpködjön, nem gondoltam azonban arra, sem én, sem az illető ügyésztársam, hogy bicskát rántsak s odaszúrjunk, ha tovább folytatja ezt a magatartást a köpködő. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: A kard nem bicska!) Igaz, a kard nem bicska, az jelvény, a lovagiasság s harcrakészség jelvénye, de nekem polgárnak nincs kardom, tehát azzal vágok, amim van. A miniszter úrnak meg kell gondolnia, hogyha kardom nincs és olyan erélyesen akarom a sértést megtorolni, mint azt a katonatiszt cselekedné, akkor talán az öklöm nem elég, mert a katonatisztnek sem elég az ökle, nekem tehát mégis ilyenféle hatásosabb eszközhöz kellene nyúlnom. Nem akarom a bicskát és kardot egy percig sem összehasonlítani, ez természetes, érzem azonban azt, hogy én, a megtámadott polgár egészen olyan helyzetbe kerülhetek, mint a katonatiszt és kénytelen vagyok a mai büntetőtörvénykönyv szerint ezt tűrni, illetőleg, ha megtorolom, kénytelen vagyok viselni ennek büntetőjogi következményeit, s csak a Btk. 79. §-a védhet. Nem akarom én, hogy a tiszt tűrje a sértést, de ha kardot ránt a Btk. 79. § alapján, viselje ő is ennek a következményeit. Ha kihúzza a kardját és vagdalkozni kezd és szükséges volt a nyilvános meggyalázás miatt az ő kardhúzása, viselje a 79. § szerint a jogos védelemre való kardhúzásnak a következményeit. Hiszen a 79. § második bekezdése egyenesen megvédi annak következményeitől, ha a jogos védelmet _ esetleg indulatában és hevében átlépte. "Újólag hangsúlyozom, hogy mint büntetőjogász és polgár a jogegyenlőség és a törvényelőtti egyenlőség elve megsértésének tartom a 38. § 3. pontjának tervbevett rendelkezését. Természetesen nem vagyok katona és nem tudom elképzelni azt a lelkiállapotot sem, amelybe az egyenruhában és karddal az oldalán haladó katonatiszt, katonai nevelése következtében ilyen inzultusok folytán kerülhet. Itt tehát kénytelen vagyok teljes tiszelettel elfogadni az, amit a honvédelmi miniszter úr nekem mint katona mond. Végre ő tényleges katona volt és ha én, mint büntetőjogász, kifogásolom is ezt a szakaszt és mint a kormány-