Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-319
M Az országgyűlés képviselőházának téssel fel nem ruházott jelölteket nem kényszeríti bele a nyugdíjintézetbe azzal a szerintem teljesen helytálló indoklással, hogy ezeknek működése átmeneti, működésük nem állandóan a közjegyzői munkakörben folyik le. Éppen ezért, mert ezt igen helyes intézkedésnek tartom, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezzel kapcsolatban az igazságügyminiszter úr figyelmét két körülményre hívjam fel, mely körülmények egyaránt érdeklik a közjegyzői kart és az ügyvédi kart. Ennek a két testvérkarnak állandó óhajáról, hogy ne mondjam sérelméről van szó. Ha ezek megnyugtató megoldást találnak, — pénzügyi természetű a dolog — akkor talán az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézeten is módunkban állana segíteni. A segítésnek több módja van. Ezek közül az egyik a következő. A társadalombiztosításról szóló különböző törvényeink egyszerűen a törvény erejénél fogva bekényszerítették a Társadalombiztosító Intézetbe az ügyvédi és közjegyzői irodák minden alkalmazottját, amennyiben azok évi 3600 pengő jövedelemmel nem rendelkeznek. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kivétel nélkül talán valamennyit bekényszerítették, a kis gépírólánytól kezdve egészen az irodavezetőig. Ez egyfelől jelentős megterhelésével jár ennek a két karnak, másfelől pedig akadálya annak is, hogy sok ember elhelyezést és alkalmazást találjon, mert a kisebb irodák az alkalmazottaknak ilyen járulékai alatt roskadoznak, azokat az állások, foglalkozások természeténél fogva áthárítani módjukban nem áll, mert nem tudom elképzelni azt a közjegyzőt vagy ügyvédet, aki ezt áthárítja alkalmazottjára. A nagyobb irodáknál a gyakorlatban, sajnos, az a szokás fejlődött ki, hogy az alkalmazottaknak számát csökkentik eggyel, hogy így a társadalombiztosítási járulékokra fedezetet találjanak, és találnak is. A közjegyzői és ügyvédi irodák alkalmazottai általában csak átmeneti foglalkozásban vannak, nem állandóan ebben a működési körben folyik le működésük. A társadalombiztosító intézménynek ellenszolgáltatásait talán soha nem is vették igénybe és soha nem is fogják igénybe venni. A másik dolog pedig, amire bátor vagyok felhívni az igazságügyminiszter úr figyelmét, amely egyformán érinti az ügyvédet és a közjegyzőt, tekintet nélkül arra hogy van-e alkalmazottja vagy nincs: ez a szellemi foglalkozásúak forgalmiadója. Ma, amikor a törvényhozás bölcsesége úgy találta jónak, hogy az annvira ellenszenves állatforgalmi adót eltörölje, helyettesítse azt mással, — a járlatle velek szabályozásával és húsforgalmi adóval — ma, amikor forgalmiadó kötelezettsége alá a fizikai munka nem esik, a^ szellemi munka forgalmiadójának fenntartását bizonyos tekintetben anakronizmusnak is tartom. S ha erre a bevételre a kincstárnak szüksége van, — mint ahogyan valószínűleg szüksége is van — akkor éppen az ügyvédeknél és közjegyzőknél lehetne módot találni arra, hogy ez más módon helyettesíttessék. Akár az illetékek, akár a bélyegek szabályozásával meg lehetne a módját találni annak, hogy ez a teher átháríttassék, illetve viseljék azt maguk azok a felek, akik ezeket a munkákat igénybeveszik, Atlehetne hárítani ezt a terhet és meg lehetne találni ennek a módját a nélkül, hogy ezek jelentékenyen megterheltetnének, vagy hogy éppen kétszeres, vagy többszörös adózásnak volnának kitéve. Ha ennek a két dolognak — amelyek nem függnek össze szorosan, elismerem, ezzel a mai tárggyal, csak kapcsolódnak hozzá — a rendezése és megoldása sikerülne, ez többet érne a 319. illése 1929 október 22-én, kedden. közjegyzői, különösen pedig a nagy nehézségekkel küzdő ügyvédi karra nézve, mint a kamaráknak nagyon sok gyakorlatiatlan ötlete, nagyon sok felterjesztése, amelyek sokszor fantasztikusak. Ezek a dolgok mégis csak kézzel megfogható valóságok volnának és talán így módjában állna főként az ügyvédi karnak, hogy a maga nyugdíjintézetének befizetési járulékait magasabbra emelje, mert hiszen pénz nélkül lehetetlenség egy intézetet fenntartani és prosperitásba helyezni. Ez talán ennek, az öszszes hasonló intézmények között a^ legjobban vergődő intézetnek megerősítésére és megmentésére praktikus és elfogadható mód lenne, mert ez az intézmény ehhez a karhoz teljesen méltatlan, bár a kormánynak, a törvényhozásnak jóakarata kétségtelen, hiszen megnyilvánul valóságos tényekben is, amikor ezt az intézményt segélyezi. Ennek a nagy, óriási számú testületnek azonban ilyen kicsiny kis eszközökkel sohasem lehet olyan virágzó nyugdíjintézete, amely a mai követelményeknek megfelelhetne. így módot kaphatna nagyobb megterheltetés nélkül az ügyvédi kar is arra, hogy ezt az intézetet életképesebbé tegye, hogy az teljesíthesse azt a hivatását, hogy az özvegyek és árvák könnyeit letörölje. A javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Szabó Zoltán jegyző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy ennél a javaslatnál igen kurtán felszólaljak. Felszólalásom célja az, hogy az igazságügyminiszter urat valamire figyelmeztessem és kérjem. Amikor bármelyik közigazgatási vagy más tisztviselőnek a tekintélyt, becsülést, elismerést meg kell adnunk és azt a tisztviselőt istápolni kötelességünk, akkor kell, hogy minden szakmabeli tisztviselő tegye szívére a kezét azon a téren és úgy járjon el a polgárság érdekében, ahogyan neki a hivatása parancsolja. (Helyeslés, a jobboldalon.) Teljes tisztelettel viseltetem a közjegyzői kar iránt. Kell is, hogy tisztelettel viseltessem, hiszen az olyan testület, amely iránt & polgárság minden bizalmának meg kell nyilvánulnia. A polgársággal szemben ezzel a bizalommal soha nem szabad visszaélni. A zavaros időkben előállottak olyan dolgok, amikor a közjegyzői hivatal sem volt ment egészen azoktól az eljárásoktól, amelyeknek bizony aligha lett volna szabad megtörténniök. Ilyen — hogy csak egy példát hozzak fel — az elhalálozás után történt hagyaték-leltározás. Nem egy olyan eset volt, hogy a pénzügyminisztériumot kellett figyelmeztetnünk arra, hogy ezek a megállapítások, kincstári illetékek nem éppen korrektül voltak megállapítva. Hogyan jöttek ezek létre? Az ember csak akkor jött rá, amikor kutatta, hogy honnan van az a tenger panasz az elhalálozás után. Jött a család, amelynek maradt pár hold földje, talán 50—60 vagy bármenynyi holdja. Az átértékelésnél, az értékfelemelésnél olyan dolgokra jöttünk rá, hogy igazán a legboldogabb időszakban sem érte meg azt az összeget az a birtok. Az én kérelmem tehát kurtán csak az, méltóztassék az igazságügyminiszter úrnak odahatni, hogy abban a közjegyzői karban, — amelyben teljesen meg kell bíznunk és amellyel kapcsolatban teljesen meg kell nyugodnunk, hogy semmiféle visszásság elő nem fordul telekkönyvi dolgaiknál, átíratásaiknál és népünk minden dolgában — a megbízhatóság meglegyen, hogy senki kételkedve ne forduljon a közjegyzői irodához, s méltóztassék figyelmeztetni őket végig az egész vonalon, hogy ne adjanak helyet
