Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-326

206 Az országgyűlés képviselőházának S2í ezt a törvényjavaslatot, mintha ez tényleg a háborús készülődés csíráit hordozná magában. Tökéletesen igaza volt az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, amikor hazafias szempontból (Esztergályos János: Persze, a miniszternek mindig igaza van! — Jánossy Gábor: Hát ebben igaza is volt! Minden magyar ember így gondolkozik! — Esztergályos János: Jó reggelt!) ezt a vádat visszautasította; és igaza volt a honvédelmi miniszter úrnak, amikor azt mondotta, hogy vannak más békés államok is, ahol megvan a katonai büntetőtörvénykönyv. Sőt továbbmegyek. Ottivan a semleges Svájc, ahol szintén megvan a katonai büntetőtörvénykönyv, el nem képzelhető tehát, hogy ezért a semleges Svájc háborúra készül. (Rothenstein Mór: De ott nincs olyan nyomorúság, mint itt!) Nyomorúság van mindenütt. (Rothenstein Mór: De vannak sürgősebb dolgok is!) Majd rátérünk arra is, a sürgős dolgok is el fognak következni. (Rothenstein Mór: Biztosan tudja!) Biztosan. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, méltóztassanak a közbeszólásokat abbahagyni. Tabódy Tibor: Megfelelek az éű igen t. képviselőtársamnak azzal, hogy felteszem a kérdést: hát miért van szükség sürgősen erre a tör vény j avaslatra % Elsősorban a nemzetnevelés szempontjából és a fegyelem szempontjából. (Váry Albert: Ez már nem a nemzeti becsület dolga!» Az általános védkötelezettségen nyugvó miliciának már magában az általános védkötelezettség rendszerében van meg a nagyobb nemzetnevelő hatása és a nagyobb fegyelmezhetősége. A toborzott hadseregnél, ahol toborzással és önkéntes beállással kell a létszámot fenntartani, sokkal nagyobb súlyt kell a fegyelemre helyezni. Igen helyesen állapítja meg a törvényjavaslat indokolása, hogy a fegyelem a hadsereg lelke. Én ezt továbbfűzöm, mert az a fegyelem a nemzet lelke. A fegyelmezett hadseregtől, bármily csekély létszámú is az, függ az ország belrendje, fegyelmezettsége, amely kifelé tekintélyt és hatalmat mutat. Azt hiszem, nem lehet olyan magyar ember, aki ezt ne kívánná. De sürgős ez a törvényjavaslat azért is, mert az elavult, a nemzeti szellemet nem fedő törvényt, mind az 1855. évi pátenst nem lehet alkalmazni akkor, amikor a nemzet önállóságát visszaszerezte és amikor nemzeti hadserege van. Ami jó volt azonban abban és a mai kornak is és katonai szepontból is megfelel, természetes dolog, hogy az átvétetett. De rendezni kellett a kornak és viszonyoknak megfelelő katonai büntetőtörvénykönyvet, sőt részben a katonai büntető perrendtartást is azért, mert az 1855. évi pátens és az 1912: XXXVII. te. a közös hadseregre is vonatkozott. A közös hadseregnek ma utódja a honvédség, tehát a honvédség tekintélye szempontjából is szükséges, hogy sürgősen törvényt alkossunk, amely kizárólag a honvédségre vonatkozik. Tény az, hogy vannak a katonaság és a hadsereg szempontjából más sürgős teendők is, régi sebek gyógyítása. Erre éppen Szilágyi Lajos mélyen t. képviselőtársam is rámutatott tegnap, de ezt nem lehet elégszer megtenni. Ilyenek: a régi és az új nyugdíjasok közötti különbségek, a vitézségi érempótdíjak folyósítása, a házassági óvadékok átértékelése, à rokkantkérdésnek olyan megfelelő rendezése, hogy azt a dicsőséget, hogy valaki hazája védelmében rokkanttá vált, tényleg dicsőséggel lehessen viselni, ne legyén az esetleg könyöradományokra támaszkodó, megalázó helyzet. . ülése 1929 november 7-én, csütörtökön. Ugyanez vonatkozik a hadiárvákra és a hadiÖzvegyekre is. Ezek mind állandóan felszínen léyő^ régi katonafájdalmak, amelyeknek tompítására és gyógyítására bátorkodom az igen t. honvédelmi miniszter úr szíves figyelmét ismét felhívni. De magam is, aki régi katona vagyok, nem mulaszthatom el azt, hogy a tényleges állományú tisztek fizetésrendezésére is ne hívjam fel az igen t. miniszter úr szíves figyelmét. Meg vagyok arról győződve, — hiszen az igen t. miniszter úr ép^en olyan katonasorban volt, mint én — éppen úgy is érzi, mint én, hogy a tiszteken az ő különleges társadalmi helyzetüknél fogva, a velük szemben támasztott követelményeknél fogva feltétlenül segíteni kell. Hiszen ha viszszagondolunk a régmúlt időbe, hány és hány tiszt volt, aki éppen a nyomasztó anyagi körülmények miatt került rossz útra és követett el meggondolatlan cselekedeteket. Azt csak nagyon helyeselni tudom, hogy a jelen törvényjavaslat 51. §-a nyomasztó anyagi körülményeket az enyhítő okok között felsorolja, de általában meg lehet azt állapítani, hogy ez a törvényjavaslat a tapasztalatok, de különösen a háborús tapasztalatok alapján készült, és egyik főérdeme az, hogy a közóiséges, tehát nem katonai bűntettekben a magyar polgári büntetőtörvénykönyvet tartja alkalmazandónak és csak ott tesz különbséget, ahol ezt a tényleges katonai helyzet megkívánja. Igen helyesen állapítja meg az indokolás azt is, hogy a magyar katona katonai szolgálata alatt is magyar állampolgár marad, tehát természetes az, hogy a polgári büntetőtörvénykönyv paragrafusai rá is alkalmazandók, és csak ott kell különbséget tenni, ahol a különleges katonai viszonyok azt megkívánják. Természetesen azok azt kívánják, hogy az szigorítva legyen. T. Ház! Szerény véleményem szerint az egész katonai büntetőtörvénykönyvet csak katonai szempontból, a fegyelem, a fegyelmezés szempontjából volna szabad elbírálni, mert valahogy én úgy érzem, hogy a fegyelem és a jog, a joggyakorlat és a fegyelmezés rendkívül nehezen összeegyeztethető két fogalom, mégis neves jogászoktól hallottam, — én katona voltam, nem vagyok jogász — hogy ennek a két nehezen összeegyeztethető fogalomnak tökéletes összeegyeztetése történt meg ebben a törvényjavaslatban. De különösen értem ennek a két fogalomnak nehéz összeegyeztethetőségét a hadrakelt seregnél, vagy olyan esetekben, amikor a rögtönítélő eljárás életbeléptetésére vonatkozó utasításokat tartalmazza a törvény. Azt hiszem, hogy ebben az esetben a felelősség kérdése fog majd nagyon előtérbe nyomulni, mégpedig a felelősségérzés a nemzettel szemben, a felelősségérzés a kötelességekkel szemben, a felelősségérzés a lelkiismerettel szemben és a felelősségérzés az örökbíróval szemben. De t. Ház, vájjon az ember általában nem felelős-e minden tettéért és minden cselekedeteért? En azt hiszem, hogy igen. és meg vagyok arról győződve, hogy ha az embereket minden tettükben és minden cselekedetükben a felelősségérzés irányítaná, akkor egészen bizonyos, hogy ebben a földi életben is több öröm lenne. Éppen így szerepe lesz a felelősség kérdésének, ha egy katonai egyenruhát viselő tiszt vagy tisztjelölt a tiszti becsület és tiszti állás megvédése céljából kény telén, lenne az őt megillető fegyvert használni. Ez nem újítás, és bármenynyire is perhorreszkálta azt tegnap Gál Jenő igen t. képviselőtársam, neki nem volt igaza. Nem volt igaza katonai szempontból, de nem-