Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-310

204 Az- országgyűlés képviselőházának távollétével tündökölt. De egyébként sem látják a miniszter urat ezekben a színhazakban, holott ne méltóztassanak elfelejteni, hogy azoknak a művészeknek nem közömbös az, hogy az ő legfőbb felügyeleti főhatóságuk érdeklődik-e. vagy nem az ő művészi teljesítményük és a színház nívója és teljesítménye iránt. Hiszen ez lelkesíti, buzdítja őket, ez ad ambíciót és ez biztosítja számukra azt ís, hogyha valami igényük vagy óhajuk van, ez kellő mérlegelésre fog találni, mert a miniszter a legközvetlenebb szemlélete folytán tudja a kritikát megalkotni arról, hogy mit végeznek ezekben az intézetekben. Ebből magyarázható az, hogy az igazgatók az egyes intézeteknél természetesen azt csinálják, ami nekik jólesik és ami részben sikerül, részben nem sikerül. En például a Nemzeti Színház igazgatóját igen kiváló szakembernek tartom, de perhorreszkálom nála azt, hogy hosszú időn keresztül a; fiatal magyar szerzők nem tudnak szóhoz jutni a Nemzeti Színházban. (Bródy Ernő: Numerus clausus van ott is!) Amikor a Nemzeti Színház ősi tradíciója az, hogy egyrészről a nemzeti művészetet reprezentálja, másrészről pedig megnyissa az utat a magyar tehetségeknek az érvényesülésre, hogy a magyar szellem beáramlását a nemzeti színpadon keresztül a nagy néptömegekbe biztosítsa, hogyan lehetséges az, hogy a Nemzeti Színházban ebben az esztendőben csak két kiváló magyar szerző jutott szóhoz; az egyik Zilahy Lajos, a másik Banff y Miklós gróf. (Beck Lajos: Móricz Zsigmond is!) Ez nem a Nemzeti Színház színpadán jutott szóhoz. (Beck Lajos: Ott is!) A Kamara Színház se nagyon excellai a magyar színpadi szerzők műveinek bemutatásában. (Bródy Ernő: Megkérdezik, hogy mi a papa foglalkozását!) Farkas Elemér igen t. képviselőtársam az általános vita alkalmával tartott beszédében említette, hogy maga Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója maga is fájlalja, hogy sok tehetséges embernek színpadi műve hever az asztalfiókjában és nincs módja előadni azokat anyagi okokból, mert hiszen az ilyen kísérletezés nem fog olyan érdeklődéssel találkozni a közönség részéről, hogy a színház megteljék. Engedelmet kérek, a babona már elmúlt. A magyar színpadok iránt igenis nagy, intenzív érdeklődés van, nemcsak Magyarországon, hanem az egész külföldön, főleg a fiatal írók bemutatkozása iránt is. Ha a t. igazgató úr jónak minősíti azt a darabot — minthogy ő kiváló szakember, kiváló dramaturg, kiváló rendező, kiváló színházigazgató, kiváló irodalmi ember és műkritikus, tehát minden szempontból le tudja mérni annak a darabnak jóságát — akkor legalább is emberi számítás szerint, olyan darabról van szó, amely a közönség érdeklődésére számíthat, tehát egészen bátran előadható. Nem tudom tehát megérteni, hogy miért kezelik olyan mostohán a magyar írókat*? Engedje meg a t. Ház, hogy szóljak az Opera vezetéséről, ahol az az állapot, hogy az igen 1 igazgató kiváló adminisztrátornak van beállítva. En jobban szeretem, ha az igazgatók nem kiváló^adminisztrátorok, hanem kiváló művészi vezetők, akik a játékot és az orcheszteriális részt, szóval a színpad minden részét sokkal jobban tudja irányítani, mint az adminisztrációs részt. Hiszen az Opera feladata az, hogy a magyar zenei kultúrát reprezentálja. Óriási jelentősége van nemzetközi vonatkozásban annak, hogy voltaképpen a m. kir. Operán keresztül tudja megismerni a zenének, az éneknek 310. ülése 1929. június 12-en, szerdán. I nemzetközi nyelvén a külföld azt, hogy Magyarországon fejlett kultúra van, hogy Magyarország nem a Balkán, mert a Balkán ott kezdődik, ahol nincs nagy Opera, Emlékeztetem a miniszter urat arra, hogy valahányszor Budapesten valami kiváló esemény van, amelynek egyik pro grammpont ja az Operában vagy a Nemzeti Színházban egy díszelőadás, akkor a legnemzetközibb társaságot lehet az Operában látni, azokat a külföldi képviseleteket és külföldről idekerülő idegeneket, akik elviszik a m. kir. Opera jó hírnevét a külföldre és a magyar zenei kultúra presztízsét hirdetik mindenfelé. Ez tehát ránknézve igen fontos dolog. Ennél a kérdésnél tehát nem sokallom az Opera költségeit, mert tudom, hogy ^ennek viszont milyen hallatlan erkölcsi jelentősége van, hogy ez milyen fontos a magyar nemzeti kultúra és a magyar nemzeti értékelés szemoontjából. Azért mondom, hogy az adminisztrációs kitűnőséggel nem nagyon foglalkozom, ámbátor itt meg kell állapítanom a következőket: Könnyű jól adminisztrálni egy színházat akkor, amikor egy olyan bérleti rendszert teremtettek meg, amely, azt hiszem, 6 bérleti osztályra oszlik és ez egy-egy estén körülbelül 800 ember bérletjegyének megváltását jelenti. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: örüljünk neki!) Majd én elmondom ennek a kritikáját, t. miniszter úr! Ez azt jelenti, hogy egy esztendőben körülbelül 4800—5000 ember látogatja az Operát, de nem több; ugyanaz az 5000 ember ül mindig az Operában, az Opera tehát nem demokratizálja a nagy zeneművészetet, nem tud új publikumot kapni magának, mert az az 5000 bérlő ott ül felváltva estéről-estére. Hogy mennyire elidegenedett az Operától a nagyközönség, az a közönség, amelynek különben megvolt a múltban a zene | iránti érdeklődése, a legjobban az bizonyítja, hogy akkor, amikor bérleti előadások nincsenek, nem tudják a házat kiadni. Ennek a bérleti | rendszernek az a hibás következménye, hogy elszoktatja a zenekedvelő közönséget az Operától. Könnyű így adminisztrátornak lenni, amikor ilyen bérleti rendszerrel bizonyos bevételi öszszeget biztosít a t. igazgató úr. Vannak ott különböző személyi bajok is, amelyekkel ugyan nem szívesen foglalkozom, de meg kell állapítanom, hogy a fiatal igazgató igazán nem volt ildomos abban, hogy például az egyes művészek korát kezdte feszegetni. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy a művészi teljesítmény, a művészi tökéletesség nem mindig a fiatal korban kezdődik, hogy óriási kultúrán megy át a hang és a muzsikalitás is (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és például a legmagasabb énekművészek rendszerint a 40 éves korhatár körül [ vannak. S miért volt^ szükséges, hogy igen kiváló, az operai művészet szempontjából nagy \ értéket képviselő, nehéz időkben a művészetet dicsőségesen reprezentáló magyar művészeket , megsértsen a t. igazgató úr? Még most is ezt a rendszert követi az igazgató úr, hogy állandóan ; érdeklődik a hölgyek kora után. ! Van ott továbbá egy protekciós rendszer az ; Oüeránál, amely miniszteri tanácsos urak, kép, viselő urak és a miniszter úrnak protekciójával I bizonyos szerződések elérésére törekszik. így kerülnek be az Opera művészeti személyzetébe I olyanok is, akik nem egészen felelnek meg ani nak à nívónak. Nem akarok itt konkrétumokról • beszélni, csak felhívom a t. miniszter úr figyel\ mét ezekre a jelenségekre, mert ha a miniszter j úr, aki igen lelkes és igen intenzív munkát szoi kott kifejteni, ezekbe a dolgokba belepillant, akkor igenis érezni fogja azt az insztinktet, hogy