Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-307

76 Az országgyűlés képviselőházának i vezetlen munkásokat, — ha jól tudom — katonatiszteket és diákokat helyeztek el ezen a helyen. Szociális érzéket árulna el az intézkedési (Zaj a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, miniszter úr, amíg nekem a miniszter úr nem fogja megcáfolni, hogy ez így történt, addig ezt nekem el kell hinnem. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Eladás alatt van a nyomda!) Ez pedig nem az a gondoskodás és nem az a takarékoskodás, amelyről itt olyan sokat beszélünk a Ház minden oldalán. Úgy látom, t. belügyminiszter úr, hogy az összes állami intézetek — majd leszek bátor a pénzügyi tárcánál is beszélni erről — ki akarják kezdeni a nyomdaipart; szemet szúr nekik az, hogy ebben az iparban a munkások és a munkaadók egymást megértik, nem látják szívesen ezt a békét. Miért kell egy nyomdának azonnal elküldeni a személyzetét csak azért, hogy oda a kísérleti nyomda személyzetét helyezek el? Pedig nyomda a személyzetét azon a címen bocsátotta el, —•• legalább úgy jelentette be a főnökegyesületnél — mert üzemét megszünteti. Nem tudom most megmondani, hogy mekkora az az összeg, amelyet ott azonnal ki kellett fizetni, mert mindenkit kielégítettek, meg kell azonban mondanom, hogy ez drága mulatság. A Hangyáról van szó. A Hangyát már ismételten szanálta a kormány, azok is közpénzek tehát, amelyeket itt felhasználnak egy vállalat szanálására. Milyen jogcímen gavallér oskodik a Hangya, és milyen jogcímen teljesít a belügyminiszter vagy a belügyminisztérium ilyen szolgálatot annak az intézetnek, hogy rendelkezésre bocsát olyan munkásokat, akik ő szerinte majd — nem tudom —olcsóbban fognag dolgozni. Mert hiszen ha ezek a katonatisztek, diákok talán konyítanak is valamit ehhez a szakmához, de jó munkások nem lehetnek. (Maróthy László: A fő az, hogy megcsinálják!) Mert ha a kísérleti nyomda, amely nemcsak saját munkáit végezte, hanem magánmunkákat is. vállalt és így a magántőkének is konkurrenciát csinált, most évek után annak ellenére, hogy bevételei 50.000 pengőt tettek ki, ezt az üzemet megszüntette, mit bizonyít ez? Azt, hogy ez nem vált be. Hiába akartak bölcsebbek lenni, mint azok, akik ehhez a kérdéshez értenek, mégis csak azt kell mondanom, hogy a belügyminiszter úr azért szüntette be ezt az üzemet, mert nem vált be, mert valószínűleg nem hozott annyit, mint amennyibe neki került. Másképpen ezt nem lehet megérteni. Ha ezeket meg lehet állapítani, ha a dolog így van, akkor pedig csak arra a következtetésre kell jöni, hogy az igen t. belügyminiszter úrnak is és talán a pénzügyminiszter úrnak is, meg a kereskedelemügyi miniszter úrnak is, meg akik itt még érdekelve vannak, mindazoknak fáj az, hogy van egy ipar, ahol rend van, hogy van egy ipar, ahol megértés uralkodik, és van egy ipar, ahol a munkásokkal nincsenek komolyabb bajok. Fel kell még említenem, hogy a belügyminisztérium fennhatósága alatt áll a folyamőrség is. A folyamőrség olyan berendezés, amelyet a békeszerződés állapított meg s amelyet fenntartani a magyar állam köteles, éppen ezért nem kívánom kifogásolni, hogy egyáltalában létezik. De bocsánatot kérek, a folyamőrséghez minden hat évben toboroznak legénységi egyéneket azzal a csábító ígérettel, hogyha ez a hat év elmúlik és szolgálatukat el kell hagyniok.— mert hiszen ott mindig fiatalemberekre van szükség — akkor az állam, illetőleg a belügyminisztérium gondoskodik majd arról, hogy további megélhetsük meglegyen. De én tudok nagyon sok ellenkező esetet. Panaszok érkeztek 7. ülése 1929 június S-án, szombaton. hozzám és megjelentek nálam olyanok, akiket hat év lejártával elbúcsúztattak, akik hat év alatt altisztek lettek, de akiket, miután újabb erőket kellett toborozni, elbúcsúztattak, elbocsátottak s most .iovábbi megélhetésükről ők maguk gondoskodhatnak, a minisztérium vagy az a hatóság azonban, amely ezeket az ígéreteket tette akkor, amikor szolgálatba lépteik s amikor ambíciójukat felkeltették, nem törődik velük. Felhívom az igen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy azok a fiatalemberek, akik erre a szolgálatra vállalkoznak, legszebb éveiket ott töltik, azután pedig, ha onnan elkerülnek, az a körülmény, hogy ők a folyamőrségnél teljesítettek szolgálatot, a polgári vállalatoknál és intézeteknél abszolúte nem ajánlólevél, hanem ellenkezőleg mindenütt, akármelyik irodában, ha azt kérdik tőle, hogy mi az ön kvalifikációja s erre ő azt feleli, hogy: én kérem a legnagyobb megelégedésre hat évig a folyamőrségnél teljesítettem szolgálatot, — akkor ez nem olyan kvalifikáció... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Rothenstein Mór: ...amely őt abba az állásba ajánlhatja. Azt hiszem, kérhetnék a miniszter úrtól felvilágosítást abban a tekintetben, hogy mi az oka annak, hogy az állam, amikor valamely fiatalembernek a legszebb hat évét... Elnök: Ismételten kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Rothenstein Mór: Befejezem, csak a mondatom végére érjek. Az elnök úr figyelmeztethetne engem egy perccel előbb, hogy legyen időm arra, hogy mondatomat befejezzem. Elnök: Egy percnél tovább hallgatom a képviselő úr beszédét. Rothenstein Mór: Mindezeknél fogva a költségvetést el nem fogadhatom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Takács Géza! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Csik József! Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Ház! En valóban csak folytatni tudnám azt, amit előttem szólott képviselőtársam befejezett, mint valamennyien, akik erről az oldalról hozzászólunk a belügyi tárca költségvetéséhez. Mert azt kell megállapítanom, hogyha van fokozat az egyes minisztériumok között abban, hogy a kormányzatnak a reakciós irányzatát hogyan hozzák ki, akkor ebben a versenyben a pálmát kétségkívül a belügyminisztérium fogja elnyerni. A belügyminisztérium, amelynek egész személyzete, mindenki, akinek a belügyminisztériumban intézkedési joga van, mint új Rip van Winkle-k ülnek itt, ellentétben azonban az operabeli Rip van Winkle-vel, aki mosolyt fakaszt az emberekből, ezek az urak azonban könnyeket fakasztanak azokkal az intézkedésekkel, amelyeket tesznek. Meg kell néznünk a tárca tárgyalásánál, hogy miképpen és milyen eszközökkel állanak szemben a haladással, hogyan és milyen eszközöket adnak rendelkezésre azoknak kezébe, akik a haladás ellen harcolnak ma is, úgy, mintha valóban egy hosszú, mély álomból r ébredtek volna fel. Hatalomról és anyagi segítségről egyformán szó van. A hatalomról azt is lehet mon-