Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-307
Az országgyűlés Ivépviselöházának 307. előkészíttetni az ügyet, rábízzák azt nem jogvégzett detektívekre. A detektívtesületben vannak jogvégzett emberek is, azonban ez a kivétel. A nem tudom hány száz tagú detektívtestületben alig van 8—10 ilyen. Mármost ha kezébe kapja a feljelentést és az anyagot, és csak azt kell megállapítania, hogy X. Y. gyanúsított csakugyan az-e, ott lakik-e, olyan viszonyok között él-e, mint ahogyan a feljelentés azt mutatja, ezt érteném, de beleavatkozni jogi kérdések boncolgatásába: ezt nem helyeselhetem. Ha a mélyen t. belügyminiszter úr érdeklődik, láthatja, hogy olyan kérdésnél, ahol a detenció meghatározása és fogalma rendkívül fontos és megkülönböztetéseket igényel, például hogy mi a bizomány a kereskedelmi jogba, az örök jogba vágó ily an kérdéseknél, amelyek a haszonélvezetet és a tulajdont érintik, először a detektívszobába idézik be a feleket. Sokszor halja az ember, hogy ezekben a szobákban nem valami kedves és szelíd kifejezésekkel vallatják a feleket. (Rothenstein Mór: Sőt!) En azt gondolnám, hogy itt is előbbre visszük a jogszolgáltatást azzal, ha az a referens, akinek az ügyet kiosztják, köteles a feleket maga elé idézni, hogy ő állapítsa meg a tényálást. Ha kell valami felderítőszol gálát, azt ő bizalmasan tudomására hozhatja a detektívnek és így felderítheti az ügyet ebben az irányban is, de amikor nem rejtett dolgokról van szó, hanem az ügy ^materiális elintézéséről, vagy jogi kérdésekről, azt kell mondanom, ha ezeket a detektívekre bízzák, ahogyan ez ma uzus, ez teljesen elveszett munka és hiábavaló tevékenység. (Rothenstein Mór: Nálunk szeretik a hiábavaló munkát.) Legyen szabad egy másik dolgot, a rendőrtisztviselői kar gondolkozását is a mélyen t. belügyminiszter úr figyelmébe ajánlom abból a szempontból, amely mostanság vetődött fel. Mostanság történt, hogy azon a címen, hogy kell, hogy a vidéken is gyakorlatot szerezzenek a pestiek, viszont a vidékiek gyakorlatot szerezzenek Pesten, áthelyezések foganatosíttattak a rendőrtisztviselői karban. En ennek a kérdésnek utána néztem, érdeklődtem két nyugati államban és felvetettem a kérdést, vájjon jó-e ez? (Scitovszky Béla belügyminiszter: Melyik két állam volt az?) Ausztria és Németország. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Németországban nipcs í államrendőrség, csak a városoknak van rendőrségük s azok nem diszponábilisek! Ez nagy különbség!) Ez egészen mindegy. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nagy különbség!) Bocsánatot kérek, abból a szempontból, amit én taglalok, éppen nem különbség, mert a rendőrségnél csak az a fontos, hogy a szolgálatot jól teljesítse. Az mindegy, hogy városi-e vagy állami? (Scitovszky Béla belügyminiszter: A németek irigylik a mi szisztémánkat!) Méltóztassék megengedni, ez nem a szisztéma kérdése, (Scitovszky Béla belügyminiszter: De igen!) ez az emberek sorsának kérdése. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem ez az elsőrendű!) Méltóztassék megengedni, hogy a miniszter úr elé járulhassanak a rendőrtisztviselő urak és hadd mondják el ebben az irányban a maguk panaszait és sérelmeit és akkor hallani fogja a miniszter úr, hogy családos emberek, akik belegyakorolták magukat itt bizonyos szolgálati körbe, abból a társadalmi miliőből, amely a gondozásukra volt bízva, egyszerre kiszakíttattak és alárendeltebb foglalkozási körbe osztattak be. Az ilyen capitis diminutio — higyje el a mélyen t. miniszter úr — elveszi a kedvét az embereknek a szolgálattól, pedig ha valahol kedvvel ülése 1929 június 8-án, szombaton. 69 kell szolgálni, az a rendőri intézmény, mert nagyon fontos dolog, hogy lélekkel és szeretettel foglalkozzanak azzal a studiummal, amelyet számukra az ő foglalkozásuk jelent. Méltóztassék csak megnézni, amikor arról van szó, hogy áthelyezéseket eszközölnek, olyan kerületi vezető embereket helyeztek el, akiket mindenki a legképzettebb jogászoknak tartott, akik abban a kerületben, amely gondozásukra volt bízva, népszerűségnek örvendtek. Higyje meg nekem a miniszter úr, egy népszerű rendőr többet ér, — százszor többet — mint egy egész hivatal. A rendőr népszerűsége a bizalom kérdése és aki iránt a lakosság bizalommal viseltetik (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez mind igaz!) azt elismeri, mint felügyeleti közeget. (Fábián Béla: Itt volt Koós Géza, ez a kitűnő rendőr, ez a jó rendőr!) En nem akartam nevekkel előállani, de éppen ez az egyik krassz eset, amelyet t. barátom említ. Kiváló, nagyszerű ember, minden rezsimben^ elismert rendőri tekintély, s ő, aki önálló hatáskörben működött, most arra van kényszerítve, hogy ügyészi megbízotti szerepet tölt be. Ez lehetetlen dolog. Eltűrné-e azt egy táblabíró valaha, ha a törvény megengedné, — hála Istennek, nem engedi meg — hogy vele olykép rendelkezzék felettes hatósága, hogy érdemleges munka helyett csak adminisztrációs teendőkre osszák be? Egészen úgy kellene kiépíteni • a rendőrbírói intézményt és a rendőrségnél bíráskodással és igazságügyi szolgálattal foglalkozók épületét, hogy ott a bírói függetlenség bizonyos mértékig éppúgy érvényesüljön,^ mint ahogy érvényesüljön, mint ahogy érvényesül a kir. bíróságnál. Még egy intézményt legyen szabad figyelmébe ajánlanom a t. miniszter urnák. Ez azután már sehol sem városi intézmény, hanem mindenütt állami intézmény, jeléül annak, hogy az igazságszolgáltatást sehol sem tartják municipális feladatnak, hanem ez az állam centrális kezelésére beosztott tevékenysége s ez az intézmény az úgynevezett bűnügyi külön rendőrség, police judiciaire, amely Belgiumtól kezdve — mert ott kezdték el ezt a szolgálatot — mindenütt a legnagyobb eredményeket mutatja. A police judiciaire az az intézmény, amely nemcsak bűnügyi üldözés tekintetében áll az állampolgárok mellett, hanem megakadályozó ja az alaptalan üldözéseknek is. Ha a belügyminiszter úr a lapokat mostanság kezébe veszi, hányszor fordul elő benne az emberek olyan bűnügyeinek tárgyalása, amelyek a végén felmentéssel, vagy rehabilitációval végződnek. Miért van ez így? Azért mert a nyomozás elrendelése nem tartalmazza azt a szűrőt, amelyet egy igazságügyi rendőrség az ő külön hivatásánál fogva alkalmaz. Az igazságügyi rendőrség bevezetését az igazságügvminiszter úrral együtt tanácskozza meg a mélyen t. belügyminiszter úr. Ez igen régi hiánya a magyar jogszolgáltatásnak és bűnügyi nyomozásnak, és minden felderítő szolgálatnak. (Scitovszky Béla belügyminiszter: A felderítő szolgálat nálunk elsőrangú!) En nem kifogásolom, elismeréssel vagyok ez iránt a közhivatalnoki tesület iránt, mégis engedje meg a mélyen t. belügyminiszter úr, hogy többet jelent egy szakszerűen kiképzett és csak ebben az irányban kiképzett rendőrség, mint az, amelynek beosztását most mindjárt el fogom mondani. Ma alkalmazzák egy nagy büntető ügyben, holnap inspekciós egy mulatóban. Engedje meg a mélyen t. belügyminiszter úr, de ha van egy bűnügyi rendőrség, amely csak ezekkel a mindenképpen az élettel és életbevágó bűnügyekkel, azok felderítésével, s az azok tárgyában való 10*