Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. Azt pedig, hogy az adók kezelésére hány ember szükséges, nem az illető község állapítja meg, nem ő maga veszi fel a szükséges alkalmazottakat, hanem a pénzügyminisztérium küldi ki őket. (Scitovszky Béla belügyminiszter: A keresetiadóra vonatkozóan?) Nem. a forgalmiadóra vonatkozóan. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Gondoltam!) Kellett is erre gondolnia a belügyminisziter úrnak, mert ismernie kell azt a rettenetes dolgot, hogy a községeknek 24 millió pengőt kell évenként elfizetniök olyan célokra, amelyekre egyetlen krajcárt sem kellene fizetniük. (Pakots József: Miért nem védi meg a községeiket a miniszter úri) Hogy ez a helyzet hova viszi a községeket és hogy a községek honnan szerzik a bevételeiket, arra vonatkozóan méltóztassék megengedni, hogy egy nagyon érdekes példát hozzak fel, amelyről a miniszter úrnak bizonyára tudomása van. A községek ma már nem riadnak vissza a legolcsóbb népszükségleti cikkek súlyos megadóztatás ától sem. Egy statisztikai összeállításból, amely itt rendelkezésemre áll s amelynek teljes mértékben hivatalos színezete van, mert hiszen az érdekeltségtől kaptam, kiderül, hiogy például egy olcsó népélvezeti cikk, mint a szikivíz, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Gondoltaim!) hiszen a miniszter úr tudja, egy küldöttséget is vezettem e tárgyban a miniszter úrhoz, 25% adót fizet. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Luxusadét!) Bocsánatot kérek, luxus az, ha valaki strucctollat visel... (Scitovszky Béla belügyminiszter; Tréfásan mondom, hogy valószínűleg luxusadó alá vonták!) Nem tudom, mert méig ha luxusadó alá vonták volna is a községek, a maximális luxusadó 20%. Ezzel széniben Magyarországon van olyan község, ahol a szikvíznek, amelyet nem a grófok és nem a nagy kapitalisták fogyasztanak, hanem a szegény nép, 50% az adója. És most mit méltóztatik gondolni, ki gazdagszik ezen? Talán a község lakosságai Nem, hanem például, — magam kijelentem, nem hiszem ezt az adatot, annak ellenére, . hogy háromszori tagadásommal szemben az érdekeltség mindig kijelentette, hogy ezért az adatért vállalja a felelősséget; a miniszteri vizsgálat meg fogja állapítani, hogy igaz-e az, amit én itt mondok, mert ha ez igaz, akkor ennél jellemzőbbet az egész Ikiözségi igazgatásra és adószedésre vonatkozóan nem tudok elmondani. — Kecskemét városában minden egyes szikvízesnél csak akkor lehet szikvizet gyártani, ha jelen van maga az ellenőr is. Ha tehát az ellenőr elmegy ebédelni, vagy tízóraizni, akkor le kell plombálni a készüléket. Ennek következménye az, hogy Kecskemét város 16 ilyen ellenőrt tart s ennek a 16 ellenőrnek az évi fizetése többet tesz ki, mint amennyit Kecskemét város bevesz ebből az adóból, amellyel a polgárait vérig szekirozza s amellyel megdrágítja egy olcsó népszükséglleti cikk árát. Tehát 25% -kai dr'> szikvíz; az emberek szekirozása: 16 városi alkalmazott, s ezeknek az alkalmazottaknak — ismételten alá kell húznom — több a^ fizetése, mint a város egész bevétele a szikvíz-adóból (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) T. Képviselőház! Mi ez? Javadalom? Miért tartja a város? Azért állapítja meg a város ezt a kezelési rendszert, hogy módjában legyen 16 embert elhelyezni és hogy módjában legyen ráfizetni erre a kezelési rendszerre? Én mindig azt gondoltam, hogy az adóknak az a feladata, hogy a polgúrok a község terheihez a maguk adóival hozzájáruljanak s hogy nem azért szedek be valamely adót, hogy még ráfizessek erre az adóra tisztán csak azért, hogy ülése 1929 június 8-án, szombaton. 45 módomban legyen 16 fiatal vagy kevésbbé fiatal embert Kecskemét városánál elhelyezni. Ismétlem, én az érdekeltségnek háromszor azt mondottam, hogy ez elképzelhetetlen, lehetetlen. Ennek ellenére, ma reggel is kaptam tőlük adatokat, névsorral megerősítve, mert anynyira mentem az óvatosságban, hogy azt mondottam, ez olyan hihetetlen, hogy én senkinek a világon, semmiféle írásnak nem hiszek, csak akkor, ha nekem ideadják azoknak a községi alkalmazottaknak a névsorát, akik Kecskemét városánál erre a célra alkalmazva vannak és ha megmutatják nekem, hogy menynyi ezeknek az embereknek az évi öisszjavadalmazásuk, viszont mennyi az az, összeg, amely ezen a címen a városi pénztárba befolyik. Megkaptam erre vonatkozólag is az adatokat és én kénytelen vagyok megállapítani, hogy az az Összeg, amely ebből az adóból befolyik, nem elég az ellenőrző alkalmazottak fizetésére, mert ennél, tehát a tételnél bizony, a város pénztáránál minusz áll fenn. Tisztelettel kérem tehát a belügyminiszter urat, méltóztassék ezt a kérdést megvizsgáltatni. A másik kérdés, amelyről a belügyi tárca költségvetésénél nekünk beszélnünk kell, a községi üzemek kérdése, mert nemcsak Budapesten van meg a községi üzemek kérdése, hanem, sajnos megvan ma már egészen kis községekben is, amelyek látván a jó példákat, csinálnak maguknak asztalosműhelyeket, sőt már házi kezelésben végeztetik a kőművesmunkákat is. Miből éljen ebben az országban a kisiparos és a kiskereskedő abban az esetben, ha munkáját elveszi az állam, elveszi a község, azokat a munkákat, amelyeket ő volna hivatva végezni és amilyen munkák után fizeti az adóját. Mit csináljanak ezek az emberek, ha ezeket a munkákat a községek a házi üzemben a maguk alkalmazottaival végeztetik el? Én tehát a t, belügyminiszter úrnak pénzügyi érdekből is, hogy az adóalanyok el ne tűnjenek, figyelmébe kell ajánlanom ezeknek a közsétgi üzemeknek a kérdését, annál is inkább, mert ezek a községi üzemek nemcsak Budapest fővárosában, hanem véges-végig az egész országban, a nagyobb városokban és kisebb községekben is megvannak. Ugyancsak a miniszter úr figyelmébe keli még ajánlanom a községi alkalmazottak sze repléséft a gazdasági életben. Megengedhetetlennek tartom azt, hogy a községi jegyzők a hzövetkezietekben, mint igazgatók szerepeljenek. A községi jegyző maradjon községi jegyző annál is inkább, hiszen máris túlontúl végez olyan dolgokat, amelyek őt hivatalos munkájában akadályozzák. En annak sem örülök, ha ők magángazdasági tevékenységet fejtenek ki, de elsősorban annak nem Örülök és meg vagyok róla győződve, hogy a miniszter úr sem örül annak, ha a községi jegyző szövetkezeti igazgatói címen és állása révén belekeveredik olyan helyzetbe, amely az ő községi jegyzői működésükkel teljes mértékben inkompatibilis. Miért inkopatibilis? Azért, mert ma sajnos, a szövetkezet elad mindent az ég-világon, elad ostornyelet, elad kocsikenőcsöt, elad ruhát és cipőt, tehát ez a fogyasztási szövetkezet konkurrense nemcsak a kiskereskedőnek, de konkurrense a kisiparosnak, a kiskereskedelemnek is, mert hiszen ugyanazokat az árukat árusítja, amiket a kisiparosoknál csináltatni szokás. Ha az a községi jegyző szövetkezeti igaz^ gató, vagy a szövetkezet igazgatóságának tagja, ' úgy a szövetkezet jövedelmezősége az ő érdeke is, mert hiszen anyagilag szutenálva van, bizo-