Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

32 Àz országgyűlés képviselöházánah következtében az egész csoportnak ki kellett válnia a további értékelésből. Ez olyan szerencsétlenség, amelyről tenni nem lehet. Vannak azután egyéb okok is és itt rá kívánok térni elsősorban arra, hogy ez meglehetősen erősen pénzkérdés. Méltóztassék megnézni azoknak az uraknak jegyzékét nagyjában, akik ezeken a ma divatos concours-okon és olimpiászokon, lovasmérkőzéseken rendszeresen nyernek és ha ezt át fogják nézni az urak, akkor rá fognak jönni, hogy ezek nagyrészt vagyonilag igen tehetős és jólszituált emberek, és ha meg fogják nézni a lovak lajstromát, rá fognak jönni arra, hogy ezek az urak külön erre a célra tartanak egy egész istállót, tartanak három-Öt-nyolc lovat és egész életükben semmi egyebet nem csinálnak, mint ezeket a cirkuszprodukciókat. Amikor azután tulajdonában van, mondjuk, nyolc ló közül egy olyan, amelyet már hét évig gyakorolt valamely produkcióban és amellyel semmi mást nem csinált, akkor elmegy a concours-ra vagy az olimpiászra és ott díjat nyer vele. Ezen a téren, sajnos, egyelőre nem vagyunk képesek a külfölddel versenyezni. Az okokat nem kell, hogy felsorakoztassam. (Ügy van! jobbfelöl.) De van itt még egy dolog, mégpedig az, amelyet úgy jelölhetnék meg, hogy a magyar nemzet lovasszelleme. Minden magyar lovasember igazat fog nekem adni, ha azt mondom, hogy én lefogaidok bármdyen összeget arra, hogyha komoly akadályokon át, komoly tempóban, komoly távolságra bármely nemzet fiaival kiállunk, a terepen ma is elsők leszünk (Ügy vw! Úgy van! jobbfelől.) vagy ha nemis elsők, mert szerencsétlenségünk van, leszünk második, de jó helyen leszünk. Ellenben mai lóanyagunknak s fmég kevéisbbé lovasembereinknek nem fekszenek vérében ezek a bizonyos cirkuszi mutatványszerü dolgok (Ügy van! jobbfelől.), amelyekből ma a concours-ok és a lovasolimpiászok állanak. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy nem kell igyekeznünk ebben is eredményeket elérnünk. Igenis, igyekezni akarunk, igyekezünk is és valamikor talán célt is fogunk érni, bár nem a mi temperamentumunknak való az ilyen lovaglás. De nie áltassuk magunkat azzal, hogy ez hamar fog menni, hogy ez kevés pénzbe fog kerülni és hogy ez könnyen fog menni. Itt egyenesen erre való lovakat kell tartani. (Fráter Jenő közbeszól.) Bocsánatot kérek, méltóztatott elolvasni az olimpiásznjak és a mi concour-ainknak propozicióit a díjlovaglásra vonatkozólag? Méltóztatott ezeket végignézni! Ha igen, akkor mint régi lovastiszt bizonyára igazat fog nekem adni abban, hogy az is cirkuszi lovaglás és nem tereplovaglás olyan értelemben, mint ahogyan mi azt örök idők óta gyakoroltuk és csináltuk, nem használati ló belovaglása, hanem egy cirkuszi lóniak bizonyos pro dukcióra való bedresszirozása. (Ügy van! Ügy van! — Fráter Jenő: Ügy volt régen is!) Nem úgy volt. Méltóztatott még Fráter igen t. barátomnak a közremdészeti kórházakra vonatkozólag egy megjegyzést tenni. Erre nincs módomban reflektálni, mert a közrendészeti kórházak tudvalévőleg nem tartoznak az én fennhatóságom alá, hanem a népjóléti miniszter úr resszortjába tartoznak. A tisztek eladósodásának kérdését vetette fel Láng Boldizsár t. képviselőtársam. Ez kétségtelenül súlyos kérdés. Csak közbevetőleg akarom megjegyezni, hogy még csak nem is tisztán katonai kérdés és nem tiszti kérdés, hanem egyáltalában az állami alkalmazottak kérdése. 306, ülése 1929 június 7-en, pénteken. Mert, sajnos, a helyzet úgy áll, hogy nemcsak a tisztikar, hanlem az összes állami alkalmazottak is nagyjában nagyon erősen el vannak adósodva. Ez a szerencsétlen inflációs idők következménye, amikor- az állam nem tudott hónapról-hómapra kellőképpen segítségére sietni tisztviselői karának és tisztikarának (Ügy van! jobbfelől.) és akkor felmerült egyszer az az idea, hogy legalább, ha már nem tudunk nekik kellő pénzt adni időben, akkor tegyük nekik lehetővé, hogy adósságot csinlhassanak. Ez tehát tulajdonképpen, hogy úgy monidtjam, egy hivatalosan elősegített adósságcsinálás volt, amelynek ma a következményeit látjuk és nyögjük. Nekem már régi törekvésem és már évek óta dolgozom azon, hogy ezt a kérdést legalább a tisztikarnál valahogy meg tudjam oldani. Itt természetszerűleg nem lehet állami pénzek segítségülvételére gondolni, mert hiszen végeredményben az állam nem fizetheti ki alkalmazottainak az adósságát. Igenis, elképzelhetők azonban bizonyos módok, amelyek lehetővé tennék, hogy a tisztek egy hosszúlejáratú amortizációs kölcsönben részesüljenek, amelynek a kamata kellően alacsony a mai tartozások kamatához képest és amely amortizációs kölcsönnek törlesztése ennek következtében sokkal könnyebb az illető adósok részére, mint ma küzködni ezekkel az adósságokkal. Nekem megvan a reményem arra, hogy belátható időn belül ennek a kérdésnek a megoldását, már a pénzügyi megoldását, meg fogom találni és akkor azt hiszem, hogy ezt a kérdést az adott viszonyok között lehetőleg jól megoldhatjuk. Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársamnak a létszámra vonatkozólag felvetett kérdésére már voltam bátor válaszolni, úgyszintén a túlkorai nyugdíjazásokra, a házassági óvadékra nézve is. Vértes Vilmos igen t. képviselőtársam beszédéből ki kell emelnem azt a magábanvéve nagyon egészséges ideát, hogy a polgári lakosságot gázálarccal való ellátásra szorítsuk. (Az elnök széket Puky Endre foglalja el.) A kérdés így elvben nagyon egyszerű, prakszisban azonban rendkívül komplikált és nehéz. Elsősorban ma a létező legjobb gázmaszkok ára olyan magas, hogy a mai viszonyok között tisztára lehetetlenség volna az egész polgárságot ezzel ellátni. De másrészt egy még sokkal nehezebb technikai kérdés van itt. Minden gázálarc csak egy bizonyos fajtájú, vagy, mondjuk, bizonyos csoportba tartozó gáz ellen véd. Ellenben a gázkérdés ezzel nincs lezárva és nem is lesz lezárva addig, amíg valamely ellenség egyszer nem használja. Mármost, minden évben fedeznek fel és próbálnak ki új gázokat s ennek következtében az volna a helyzet, hogy esetleg minden évben új gázmaszk beszerzésére kellene a lakosságot kényszeríteni. De továbbmegyek. Ez a kérdés nem is olyan fontos a polgári lakosságnál, mint magánál a fegyveres erőnél. A gáz tulajdonképpen igazán csak azokra veszedelmes, akik foglalkozásuk folytán egy helyhez vannak kötve, mondjuk: a katonákra a lövészárokban való ülés folytán, ahonnan elmozdulni semmi körülmények között nem szabad, arra nézve elsősorban veszélyes. Aki szabadon mozoghat és igyekezhetik menekülni a gáz körletéből, arra nézve már sokkal kevésbé veszélyes. Éppen ezért dolgoznak most külföldön egy könnyebb és olcsóbbfajta gázmaszk előállításán, amellyel szükség esetén a polgári lakosságot esetleg ellátni gondolják; de