Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-313

298 Az országgyűlés képviselőházának Felsőház azonban észrevette, hogy az autonómiák érdekében előnyös és szükséges ennek olyatén való módosítása, hogy akkor, amikor a főispán akadályozva van, vagy a főispáni szék üres, a törvényhatóság első tisztviselőjének elnöklete alatt is működhetik a bizottság és kandidálhat örökös tagokat. Azt hiszem, hogy habár gyakorlati szempontból ez is csak akadémikus értékű, mégis az autonómiák felé bizonyos jogmegerősítést jelent. A Felsőháznak egyik másik módosítását a magam részéről is örömmel üdvözlöm, nevezetesen azt a szintén kicsinynek látszó, de az életben lényegessé válható módosítást, hogy az elnöknek ebben a kandidáló bizottságban csak szavazategyenlőség esetében van szavazati joga, vagyis a főispán csak akkor szavazhat, ha a szavazatok teljesen egyenlően oszlanak meg. (Kun Béla: Az a baj, hogy a kandidáló bizottság úgyis az ő akarata szerint alakul!) A Felsőház a választójogra vonatkozó 7. § tekintetében is bizonyos módosítást, illetőleg kiegészítést fogadott el. Nevezetesen a Felsőház ki akarja egészíteni a törvényjavaslatnak a rendelkezését abban a tekintetben, hogy kinek van választói joga. A Felsőház módosítása szerint ugyanis annak is van választói joga, aki az egyéb előfeltételek fenforgása mellett a törvényhatóság területén 6 év óta állandó lakást tart, vagy állandó lakása van. A kifejezés ugyancsak az, hogy: akinek hat év óta van ott lakása, — azonban ezt a gyakorlat már a választói jogi törvény alapján keresztültörte annyiban, hogy itt állandó lakást kell érteni. Egyébként is ez a kifejezés a választójogi törvény 1. §-ából van átvéve, s mintán az alapelv az, hogy a törvényhatósági választójog bizonyos megszorításokkal összeessék egyébként az országgyűlési képviselői választójoggal, a Felsőháznak ez a módosítása feltétlenül megállja a helyét, s ezért a közigazgatási bizottság ezt is ajánlja a Képviselőháznak elfogadásra. Törvényhatósági jogú városokban a választíh|atóság, vagyis a passzív választójog újabb feltételét vette be a Felsőház, nevezetesen azt, hogy törvényhatósági jogú városokban az egyéb előfeltételek fennforgása mellett szükséges még az írni-olvasni tudás is. A közigazgatási bizottságban élénk vita tárgyát képezte ez a módosítás. Tekintettel azonban arra, hogy a megyei városokban, az eddigi rendezett tanácsú városokban ez az előfeltétel fennáll, teljesen indokolatlan volna, hogy a sokkal magasabb nívón álló törvényhatósági jogú városokban ezt a feltételt elejtsük. A törvényhatósági jogú városokban tehát a választhatóság további előfeltétele lesz az írni-olvasni tudás. A kizáró okokra és az összeférhetlenségre vonatkozó rendelkezést a Felsőház a törvényhatósági jogú városokra vonatkozólag akként módosítja, — ez is lényeges módosítás — hogy az összeférhetlenségre vonatkozó szabályokat a törvényhatósági jogú városokban a Budapest székesfővárosra mindenkor hatályban lévő jogszabályok figyelembe vételével szabályrendelettel állapíthatják meg. A Képviselőház által elfogadott szöveg szerint a törvényhatósági jogú városokra nézve az összeférhetlenség tekintetében a Budapest székesfővárosra nézve mindenkor hatályban lévő jogszabályok lettek volna alkalmazandók. Az autonómia szempontjából a Felsőház által módosított szöveg a helyesebb és jobb, még pedig azért, mert a törvényhatósági jogú városok így az összeférhetlenség megállapításánál a Budapest székes313. ülése 1929 június Í8-án, kedden. fővárosra nézve hatályban lévő, vagy leendő szabályokon túlterjedőleg is intézkedhetnek, mert hiszen lehetnek olyan speciális helyi viszonyok és körülmények, amelyek ennek az összeférhetlenségnek egyes törvényhatósági jogú városokban még szigorúbb megállapítását teszik szükségessé.. A legtöbb adót fizetők névjegyzékének öszszeállítására vonatkozólag a 9. |-ban van egy rendelkezés, amely esetleg tényleg félreértésekre adhatna okot. Ezt a kérdést a közigazgatási bizottságban szintén megtárgyaltuk. A Felsőház módosítása szerint nevezetesen általában a keresetiadónak azt a részét lehet csak a politikai jogok szempontjából figyelembe venni, amely az illető lakhelyének javára esik: az illető törvényhatósági városának vagy községének, amelyben lakik. Munkásokra és egyéb magánalkalmazottakra vonatkozólag ez helyes is, mert hiszen tudjuk a választási szabályokat a keresetiadónak lerovására vonatkozólag, amelyek szerint ha valaki nem lakhelyén dolgozik, akkor a munkahelyén vonják le keresetiadóját, és ezt lakhely éneik javára elszámolják. Ott tehát ez figyelembe vehető. A nyugdíjas közalkalmazottaknál és köztisztviselőknél azonban, akiknek illetményeit a központi illetékhivatal számfejti és akiknek kereseti adóját ez vonatja le és utalja be a községek segélyalapja javára, ezeknél csak abban az esetben lesz beszámítható, ha erre vonatkozólag a végrehajtási utasítás precíz rendelkezéseit fog tartalmazni. (Szilágyi Lajos: Ez feltétlenül szükséges is!) Mert például, ha valaki Budapesten kúriai bíró volt és Pestszentlőrincre megy ki lakni, annak a központi illetékhivatal levonatja az adóját, de ezt nem számolja el Pestszenlőrinc javára és így Pestszentlőrinc erről tudomást sem szerezhet és nem veheti figyelembe akkor, amikor bizonyos politikai jogok gyakorlásánál az adófizetés igazolására van szükség. A közigazgatási bizottság kérte a belügyminiszter urat, hogy a végrehajtási utasításban ezt a kérdést akként rendezze, hogy az a sok nyugdíjas tisztviselő, közalkalmazott, akiknek ez a helyzetük, ne essenek el attól a jogtól, hogy a központi illetékhivatal által levont keresetiadójuk az ő javukra beszámíttassak. Amennyiben ezt a végrehajtási utasítás reparálja, akkor természetesen a Felsőháznak ez a módosítása is elfogadható, mert hiszen a Felsőháznak sem volt az az intenciója, hogy ez a kategória kiessék, a szöivegezés azonban bizonyos vonatkozásban mégis hiányos. A 12. § a választókerületek beosztására vonatkozik. Megállapítja a törvény, hogy a törvényhatóságokban a választókerületeknek öszsze kell esniök, illetőleg a járás keretén belül a választókerületeket a törvényhatóság szabályrendelettel állapítja meg és jelöli ki akként, hogy bizonyos számú választónál kevesebb és bizonyos számú választónál több egy választókerületre ne essék. Imposszibilitások keletkezhetnek ebből, mert sokszor lehetetlen ezeket a számokat és kategóriákat betartani. Ennélfogva a Felsőház mitigálni kívánja ezt a merev jogszabályt, a «lehetőleg» szó beiktatásával. Ez nem csupán stiláris módosítás vagy kiegészítés, mert hiszen a törvényhatóságok így nagyobb latitüdöt kapnak arra, hogy választókerületeiket a törvényes kereten belül, egy járás keretén belül akként is megállapíthassák, hogy ezt a minimumot és maximumot be ne tartsák. Ott van a belügyminiszter jóváha-