Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-310
Äz országgyűlés képviselőházának tisztviselők, a közalkalmazottak száma, mint a IX—XI. fizetési osztályban. A helyettes államtitkárok, ^miniszteri tanácsosok, osztálytanácsosok az állami üzemeknél, —- méltóztassék megnézni az Államvasutaknál — milyen hatalmas nagy tömegben vannak fenn és milyen kevesen vannak alul. Ennek fordítva kellene lennie. De természetes az is, hogy ezeket nem lehet kényszer útján nyugdíjazni a IV.— V. fizetési osztályban, mert ott olyan érdemes fiatalkorú emberek is vannak még, akik nem akarom, hogy már meghaljanak, senki sem kívánja. Nem^akarom felolvasni a földimívelésügyi r minisztériumnak vagy a pénzügyminisztériumnak a tisztviselői karát, amelynek a státusa a kezeim között van, oly rövid máris az időm. Ebből azt méltóztatik meglátni. Miniszter úr nézzen utána. Amikor érdemes 42—43 éves miniszteri tanácsosok, 46—50 éves osztálytanácsosok vannak, ugyanakkor vannak 46—48—50 éves tisztviselők a VII. és VIII. fizetési osztályban. Elismerem, hogy érdemes tanácsosok vannak ott, — és ne méltóztassék gondolni, hogy ezt kifogásolom — csak az a baj, hogy az alattuk lévőknek nem lehet előremenniök, merlj nincs meg az előlépési lehetőség. Ezért kérem a miniszter urat arra, méltóztassék odahatni, illetőleg elfogadni azt a propoziciót, — ha pénzbe is kerül — hogy az automatikus előlépési olyan módon méltóztassék rendezni, hogy ne elmeket és rangosztályokat adjunk, hanem a diplomás tisztviselők fokozatosan bejuthassanak kinevezés útján a, V. fizetési osztályba és előlépés útján automatice a VI. fizetési osztálynak megfelelő illetményt megkapják. A középiskolai végzettséggel bírók pedig bejuthassanak kinevezés útján a VIII. fizetési osztályba, és előlépés után automatice a VII. fizetési osztályba és nyugdíjba beszámítható megfelelő illetményeket kapják. Ha ezt a javaslatomat méltóztatik elfogadni, igen t. pénzügyminiszter úr, ez rendkívül nagy közmegelégedést fog maga után vonni, mert a tisztviselőknek és^ közszolgálati alkalmazottaknak ma megélhetés, illetmény kell és nem cím. Nagyon helyes tehát, hogy méltóztatik gondoskodni arról, hogy kórházi ellátásuk is legyen a közalkalmazottaknak. De kérem, méltóztassék intézkedni, megfelelő fizetést adni, hogy kórházi és temetkezési költségekre ne legyen szükség idő előtt. A pénzügyi fogalmazói karra vonatkozólag, minthogy Kray éppen előttem szólott, csak annyit mondok, hogy teljesen azonosítom magamat br. Kray István igen t. képviselőtársammal. Azonkívül kérem, hogy az óvónőknél — akikre vonatkozó elaboratum a miniszter úr előtt van — méltóztassék a VIII. fizetési osztályt kinevezés útján ennek az érdemes karnak részére megnyitni. Tekintettel arra, hogy a költségvetés általános vitájában csak félóra áll rendelkezésemre, ezúttal a közszolgálati alkalmazottak kérdésébem sajnos, tovább nem beszélhetek. Rámutatni kívánok még egy másik kérdésre, külkereskedelmi mérlegünk állapotára. Nagyon szeretném, ha az igen t. kormányzat külkereskedelmi mérlegünk egyensúlyba hozatala, illetőleg passzivitásának csökkentése érdekében, amely tényleg nagy gondot kell, hogy okozzon a kormányzatnak, tegyen meg a jövőben fokozottabban mindent, ami tőle telik. Régi piacaink visszaszerzése és újabb piacok meghódítása nélkül kereskedelmi mérlegünk passzivitásának csökkentése nem várható. Földrajzi fekvésünknél fogva a legnyugatibb állam vagyunk és mégis azt lá310. ülése 1929 június 12-én, szerdán. 227 torn, hogy a legnyugatibb piacokat veszítjük el sorban napról-napra inkább. Ausztriával való forgalmunk békeidőben összforgtalmunk 76-5%-át tette ki, ma ebJhezképest kevés. Piacunk napról-napra csökken Ausztriában. Azt kell szinte látnunk, hogy kereskedelmi törekvéseink kelet felé jobban érvényesíthetők, mint nyugat felé és ha ez így van, akkor azt kérem az igen t. kormányzattól, hogy méltóztassék különösen ezeknek a keleti piacoknak felkeresését lehetővé tenni. Wolff Károly igen t. képviselőtársam déleőltt azt mondotta, hogy konkrétumokkal jövünk, konkrétumokat kíván az igen t. kormány elé terjeszteni, én is ugyan ezt mondom és ugyanezt szeretném ebben a kérdésben is tenni. Én tehát egy kéréssel forkllulok az igen t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy méltóztassék az iránt nyilatkozatot tenni, mennyiben lehetséges a tengeri komuhajó biajózási járata, tényleg fennáll-e annak lehetősége, hogy a tengeri komp-hajózás meginduljon vagy pedig nem. Ha fennáll a lehetősége, ez mikor történik megl Hiszen a sajtóban olvassuk ezt több, mint egy esztendő óta állandóan, igen kedvezően foglalkozik ezzel a kéirdéssel a magvar sajtó pártállásra való tekintet nélkül. Ha pedig nincs meg a lehetősége ennek, vájjon mi az oka, teennikai vagy pénzügyi nehézségei vannak-e annak, hogy ez a tetszetős, nagy horderejű és egész gazdasági életünk fellendítésére alkalmas terv meghiúsult. Külkereskedelmi mérlegünk szempontjából is rendkívül fontosnak találom azt, hogy ezek a komphajó-járatok, ha technikai és pénzügyi szempontból megindítható, mielőbb meginduljanak, mert hiszen úgyszólván, csak kelet felé lehet piacunk, ha nézzük a statisztikai adatokat, úgy látjuk, hogy kivitelünk itt egy negyedére csökkent. Ausztriában, látjuk, hogy mindinkább elveszítjük piacainkat. Ausztria, az ő szempontiából igen helyesen, arra az álláspontra helyezkedett, hogy úgyszólván nagyobb gondot fordít mezőgazdiasági termékeinek növelésére, mint iparának fejlesztésére. Ma Ausztria rozs, árpa, zab, tengeri szükségleteit 100%-ig önmaga termeli és búza, cukorrépa igényeit Ausztria ma már 60%>-ban elégíti ki. Minden ok meg van tehát arra, hógv a keleti niacok felé orientálódjunk és keresni kell közlekedési eszközt, vagy megoldási módot arra, hogy vájjon mi az, amivel mi a keleti államokat leginkább f megi tudivk^ közelíteni, melyek azok a tarifális könnyítések, kedvezmények, amelyekkel mi a keleti piacot uralni tudjuk. Kedvező földrajzi fekvésünk következményeinek feltétlenül mutatkozni ok kell f kereskedelmi mérlegünkben. Ha mi szembeállítjuk la hajózást a vasúton való szállítással, és ha azt nézem, hosrv egy ilyen komphajó, amennyiben meerV'alósíth'ató, berakási költségei milyen rendkívüli módon könnyíti mesr a szállítás lehetőséerét, akkor azt kell mondanom, hoey ezzel a kérdéssel igen komolyan kell foglalkozni. Annál is inkább, mert két tengeri utunk van. Az egyik Fiume felé. A fiumei utat a jugoszlávok nehezítik és a vasúton való szállításnál nagy akadályokat dördítenek elénk. Másik tengeri utunk Szulinán át vezet. Szulinán át nagvon könnyen megközelíthetnők a szabad Dunán Konstantinápolyt, Beirutot, Pireust, Alexandriát és nem fantázia az, amit a lapokban levő szakközieménvekben olvasunk, hogy egészen a Nílusig le lehetne jutni ezzel a komphajójárattal átrakás nélkül. Nagyon szeretném, ha az igen t. pénzügyminiszter úr nyilatkoznék aziránt, hogy ez technikai vagy pénzügyi szem-