Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

Az országgyűlés képviselőházának fő'okia az volt, hogy a tanfelügyelői kar nem volt alaki képesítés tekintetében olyan magas nívóra kifejlesztve, amilyet megérdemelne ez az ügykör és én kérem is a kultuszminiszter urat, hogy a jövő tanfelügyelői karát építse ki azokból a kiváló pedagógusokból, akik erre a munkára tényleg hivatottak is volnának. (Helyeslés.) Elismerem azt, hogy a mai tanfelügyelői státusban még mindig vannak olyanok, akiknek alaki képzettsége is talán nem üti meg azt a mértéket, amely szükséges volna ilyen nagyszabású munkára; tudomásom szerint azonban az ő gyakorlati képességük megadta nekik mindazokat a tulajdonságokat, amelyekkel minden kritikát kiállva meg tudnak felelni hivatásuknak. A státusrendezés alkalmával azonban a tanfelügyelői kar ledegradáltatott és a számukra már az előző időben megnyilt V. fizetési osztály 1924-ben megszűnt. A múlt esztendőben ugyanerről a helyről szintén ebiben a kérdésben szólaltam fel és a kultuszminiszter úr megértő szíves hozzájárulásának az volt az eredménye, hogy ismét visszaállították részükre az elvesztett V. rangosztályt és két tanfelügyelőt kineveztek ismét az V. rangosztályiba. Még ma is azonban éppen a legnagyobb munkakört ellátó két tanfelügyelő, így a Budapest székesfővárosi és a pestpilis-solt-kiskunmegyei tanfelügyelő, még mindig nem volt képes az V. rangosztáfyba bejutni, bár a tanfelügyelők 9 helyet óhajtanának maguknak az V. rangosztályban, de azt hiszem, egyelőre teljesen kielégítené óhajukat az is, ha a múlt éviben kreált két tanfelügyelői állást még kettővel szaporítanák és ennek következtében a VI. rangosztályba kerülnének be azok. akik ma is a VII. és VIII. fizetési rangosztályban vannak. Itt különösen felhívom a kultuszminiszter úr figyelmét arra, hogy a tanfelügyelői karban szolgálnak olyan érdemes tanfelügyelők, akik 25, sőt 30 éve teljesítenek érdemes munkát a tanfelügyelet terén és még ma is a VIII. rangosztályban vannak; holott, ha a néptanítói státusban maradtak volna, akkor már régen a VII. rangosztályba kerültek volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Tisztelettel kérem tehát a kultuszminiszter urat, szíveskedjék ugyanolyan megértéssel, mint ahogy múlt esztendei felszólalásom alkalmával történt, ezt a kérdést ismét magáévá tenni és a pénzügyi kormányzatnál kieszközölni, hogy legalább ez a két érdemes tanfelügyelő, — mondjuk — aki Budapest fővárosnál, valamint Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegyénél teljesít szolgálatot, bekerüljön az V, rangosztályba. A népoktatással kapcsolatban legyen szabad felhívnom a kultuszminiszter úr szíves figyelmét az önálló gazdasági népiskolák, valamint^ a gazdasági irányú továbbképzőiskolák kérdésére is. Ezeket a magam részéről a legfontosabb iskolatípusok közé tartozónak tartom különösen a magyar falu, a magyar mezőgazdaság érdekében. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) örömmel látom, hogy az önálló gazdasági népiskolák falun olyan kultúrmissziót teljesítenek, hogyha annak értékét számbelileg is kifejezném, ez olyan nagy Összeget jelentene a község évről-évre emelkedő mezőgazdasági termelése szempontjából, hogy ezen iskolák költségei, az eredményekhez mérten elenyészőek. Nem győzőm tehát eléggé felhívni a kormány szíves figyelmét arra, hogy ezeket az iskolatípuKtfPVISELÖHAZI NAPLÓ. XXII. 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. 161 sokat minél nagyobb mértékben fejlessze. Elismerem, hogy a magasabb képesítést nyújtó gazdasági tanintézetek is hasznos szolgálatokat teljesítenek, mint például az alsóbbfokú gazdasági tanintézetek, amelyek a földmívelésügyi kormány felügyelete alá tartoznak, de ott nem olyan nagy tömegben vannak hallgatók, mint amilyen tömegben hallgatják ezekben az Önálló gazdasági népiskolákban a gazdasági tanításokat, amelyekben ennélfogva, ha jó az a gazdasági tanító — mint ahogy nekem alkalmam volt meggyőződni arról, hogy igen jól képzett gazdasági tanítókkal rendelkezik a kultuszminiszter úr — munkája rendkívül nagy eredményeket mutat fel évről-évre. Látjuk ezt különösen abból, hogy míg a műtrágya évekkel ezelőtt alig-alig volt ismeretes a falvakban, ma már mondhatjuk, hogy kivétel nélkül minden alföldi falun használják éppen ezeknek a gazdasági tanítóknak példaadó működése következtében. (Krisztián Imre: S a népkönyvtárak fejlesztése! Csak 10.000 pengő van felvéve!) A népkönyvtárak fejlesztése is. Ez mind összefüggésben van azzal a kultúrprogrammal, amelyet olyan eredményesen hajt végre a kultuszminiszter úr már jó pár esztendő óta. De felhívom a kultuszminiszter úr szíves figyelmét a gazdasági irányú továbbképző népiskolák kérdésére is. Tulajdonképpen ezek is valóságos mostohagyermekei a kormánynak. Az itt működő tanítók néhány hónapig tartó tanfolyamot végeznek, amelyen megszerzik azokat az elemi gazdasági ismereteket, amelyeket a falun átadnak hallgatóiknak, ezek a tanítók azonban úgy vannak dotálva ezekért a különórákért, hogy az rájuk, szerény javadalmazása tanítókra nézve is csak alig valami kis értéket jelent. Hiszen ezekben a gazdasági irányú továbbképző iskolákban 1 pengő 20 fillért fizetnek óránként a tanítóknak — és csakis azoknak a tanítóknak, akik megszerezték ezt a gazdasági tanítói képesítést — és ez az összeg évente nem tehet ki többet, mint 54 pengő 40 fillért. Azok a népiskolai tanítók, pedig, akik nem végezték ezt a tanfolyamot, 1 pengőt kapnak óránként, ami évente nem mehet többre, mint 40 pengő 80 fillérre. Már ebből méltóztatnak bizonyára fogalmat alkotni arról, vájjon milyen ellenértéket képes az a tanító adni azért a végtelen csekély honorálásért. És meg kell jegyeznem, hogy bár ilyen végtelenül mostohán vannak javadalmazva, a lehető legnagyobb odaadással teljesítik ezek a tanítók is munkájukat. A gazdasági irányú továbbképző népiskolák száma jelenleg 1264, amelyekben 2840 tanító tanít és a múlt esztendőiben közel százezer tanulójuk volt, pontosan 98.683 tanulót tanítottak. Az a néhány óra, amit hetenkint tanítanak a gazdasági tanítók, olyan gazdasági szaporulatot jelent ebben az országban, hogy maga ez a gazdasági szaporulat lehetővé tenné, hogy ezeket a tanítókat egy kevéssel, bármilyen csekély összeggel is, nagyobb mértékben javadalmazzák. Tudomásom szerint még ezt a csekély összeget sem képesek minden^ községben megfizetni a tanítónak mégpedig azért, mert az állam nem tud a községeknek e tekintetben segítséget nyújtani. Miután pedig ezek az önálló gazdasági népiskolák, miként említeni bátor voltam, ilyen nagy missziót teljesítenek, kérem a kultuszminiszter urat, hogy igyekezzék erre a célra is a pénzügyi kormányzattól minél nagyobb összeget magának kiverekedni. Én tudom azt, hogy ez igen nehezen megy, azért, mert hiszen tudjuk, hogy milyen nehéz helyzetben van államháztartásunk. Erre nézve azonban bátor lennék a kultuszminiszter úrnak egy kivezető utat szíves fi23