Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-309
154 Az országgyűlés képviselőházának eshetett volna, hogy lett volna kultúráiig válság is. Az ország nehéz helyzetében tehát mit kell tennünk, hogy annak ellenére, hogy haladnunk kell, mégis kijöjjünk a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel? Én azt hiszem, racionalizálnunk kell és a racionalizálás fogalmát, amelyet én budg'ötem általános indokolásában mondottam, át kell vinnünk a közgadzaságtól a kultúrpolitika terére is. S annak a racionalizálásnak főleg két dologban kell megnyilatkoznia. Amennyire csak lehet, minden meddő adminisztratív kiadást a minimumra kell redukálni. (Ügy van! jobbfelől.) Arra kell törekedni, hogy a magyar hivatalokban sokkal kevesebbet írjanak, mint amennyit^.eddlg, írtak, (Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) és a vezetőknek meg kell taiálniok a közvetlen kontaktust a nagyközönséggel. Éppen ezért, a>míg) az 1922/23. költségvetési évben 889 főből állott a kultuszminisztérium 1 tisztviselőkara s még a takarékossági bizottság is 461-es létszámot engedett meg, ma az 1929/30. költségvetési évben már csak 422-en vagyunk a kultuszminisztériumban, tehát 39-el kevesebben, mint amennyit a takarékossági bizottság megállapított. (Helyeslés.) Ennek eredménye az, hogy annak ellenére, hogy az illetmények, a lakbérek, a pótlékok emelkedtek, mégis a kultusztárca központi személyi járandóságai 165.000 pengővel csökkentek a multakhoz képest. (Helyeslés a jobbés a baloldalon.) Ezt az eredményt azonban, őszintén'megmondom, csak úgy tudtuk elérni, hogy a kultuszminisztérium érdemes tisztviselőkara messze felül dolgozik azon, amit Magyarországon ma általában az állami hivatalok tisztikarától meg lehet kívánni. (Ügy van! tans a jobb' és baloldalon.) A másik dolog pedig, amit a racionalizálás terén csinálnunk kell, a B. listás alkalmazottak visszavétele. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Közismert, hogy annak idején harc ban állottam a takarékossági és létszámbizottsággal. Ezt nem személyi, hanem elvi harc volt, mert azt mondottam, hogy a létszámcsökkentés nemcsak számos exísztenciát ront meg, hanem pénzügyileg is korántsem fog a kívánt eredménnyel járni. Néézük meg most már a kultusztárca nyugdíjterhet, Itt mindig csak az utolsó címet nézik, tudniillik az állami alkalmazottak nyugdíjterhét és azt szokták mondani, hofry a kultusztárca nyugdíjterhe ez a 14,200.000 pengő. Elfelejtik, hogy a 21. cím % rovatában van elszámolva, illetőleg előirányozva az a hitel, amelyet odaadunk a tanszemélyzet nyugdíji ntézetének, (Ügy van! a jobboldalon!) de amely horribile dictu, 11,800.000 pengő, úgyhogy az állami és a nem állami tanszemélyzetnek nyugdíjára a magyar állam egyedül 26,000.000 pengőt fizet ki. S azt hiszem, nein nagyítok, amikor a helyi iskolafenntartókra háruló terhet legalább 4,000.000-ra becsülöm, (Ügy van! jobbfelől.) úgyhogy a kultusztárca évente 30,000.000 pengő nyugdíj terhet visel. (Párkasfalvi Farkas Géza: öriási!) Ha meg méltóztatnak gondolni _ azt, hogy a debreceni egyetem, amely ha teljesen kiépül, egyik büszkesége lesz Magyarországnak világrelációban is, nem került egészen 20,000.000 pengőbe, akkor konstatálhatom, hogy mi ; a nyugdíj teher megtakarításból, ha a nyugdíjteher normális lenne, évente olyan nagy létesítményt tudnánk létrehozni, mint mondjuk a debreceni egyetem egész építése. Ha ez a helyzet, mit kell akkor tenni? Nyilvánvaló, hogy reaktiváltatnunk kell azokat a tanítókat, akik önhibájukon kívül kerültek B. 309. ülése 1929 június ll-én t kedden. listára, (Br. Kray István: Az egész vonalon! A többi tárcánál is!) mert ezen a réven növelhetjük a tanítók létszámát a nélkül, hogy a budget terhei számottevően emelkednének. [Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Hiszen ezek többnyire 50—70%-os nyugdíjjal mentek el és fiatalemberek, akik dolgozni^ és teremteni akarnak. mint tehát a költségvetés indokolásában méltóztatnak látni, azt a 400 új állást, amely a budgetben van, nem úgy akarom betölteni, hogy új embereket nevezek ki, hanem úgy, hpgy reaktiválom az Önhibájukon kívül B.-listára helyezetteket. (Elénk helyeslés. — Szilágyi Lajos: Gazdaságos, igazságos, humánus!) Azt hiszem, ez a racionális vitele a dolognak. S itt a racionalizálás terén legyen szabad pár szót szólnom az egyetemi kérdésről. (Halljuk! Halljuk!) Azért, mert a frissen megalkotott törvények után azt mondottam, hogy nem lenne okos mást kezdeni, ensrem úgy állítanak be, mint akinek nevéhez az egyetemi ügy szuperfetálása fűződik. T. Ház! Teljesen viselem tetteimért a felelősséget, mert sohasem teszek olyant, ami lelkiismeretemmel nem áll összhangban. De nem én javasoltam és nem is alattam alkották meg azt a törvényt, amely a két menekült egyetemet fenntartotta és nem javasoltam azt a törvényt sem, amely a közgazdasági fakultást, tehát egy újabb egyetemi fakultást, létrehozta. En ezeket a dolgokat olyan stádiumban találtam, hog^ r Kormányzó Urunk ö Főméltóságának aláírásáról még a porzó sem hullott le, amikor a kultusztárcát átvettem. Kérdem: nem vétettem volna-e a magyar törvényhozás komolysága ellen, ha a pár hónappal megelőzőleg megalkotott törvényekre azt mondottam volna: nem, kezdjünk mást. Ez fejetlen kapkodás lett volna, amely méltatlan lett yolna a magyar nemzethez és a magyar törvényhozáshoz, amely mindenesetre tudta, mit csinál akkor, amikor elhatározta, hogy a két menekült egyetemet fenntartja és ezen felül még egy negyedik kart, a közgazdasági kart létesíti. Ezek a törvények nem én alattam jöttek létre. Megvolt egy nagy adottság. Ilyen helyzetben mit lehetett tennem? Miután teljesen szolidáris vagyok azokkal a miniszterelődeimmel és helyeslem eljárásukat, akik ezt csinálták, én reám az a feladat várt, hogy viszont megszüntessek minden olyan csökevényfőiskolát, amelyet a négy egyetem mellőzhetővé tesz. Amint méltóztatnak tudni, volt külön férfi-pedagógium, ahol a férfi polgáriiskolai tanárokat képezték, és ezzel párhuzamosan egy másik főiskola, az Erzsébet-nőiskola, ahol a polgáriiskolai tanárnőket képezték. Ezeket összevontam és kapcsolatba hoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karával. Ezzel egy főiskola megszűnt. Most minden erővel azon vagyok, hogy a jogakadémiák is megszűnjenek. Hogy mért nem léptem fel erélyesen? Azért, mert mint minden felekezetileg vegyes országban, nagy az egyházak érzékenysége. Azt hittem, időt kell adni, hogy az iskolafenntartó felekezetek belássák ezt és hogy ne állami kényszerrel, amelynek mindig brutális mellékíze van, hanem kapacitációval vigyem rá az iskolafenntartókat arra, hogy ezt a három jogi fakultást, amelyekre a négy egyetem jogi fakultása mellett szükség nincs, saját belátásukból szüntessék meg. (Helyeslés a jobbés a baloldalon.) Ugy tudom, a református konvent hozott is már határozatot, amely felhatalmazta az elnökséget arra, hogy a megszüntetés módozatairól tanácskozzék. En tehát meg vagyok róla győződve, hogyha ez mind a három érdekelt felekezetre nézve egy időben történik