Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

Az országgyűlés képviselőházának helyezni? (Klein Antal: Kisebb igényük van, mintha egyetemet végeztek!) Akkor .sem tudják őket elhelyezni, (Ügy van! a jobboldalon.) ellenben kisebb képzettséggel, kisebb erkölcsi erővel fognak rendelkezni. A Galileikör tagjai nem ezek közül a nyomorgó keresztény, magasabb képzettségű, de szegényebb kategóriákból kerültek ki. (Györki Imre: A Galileikör sok kiváló embert nevelt fel.) Inkább tehetősek voltak azok. Azt hiszem, hogy a mai erkölcsi és szellemi nevelés mellett az a magasabb képzettségű egyén diplomával inkább tudja alávetni magát , annak a kényszernek, hogy nem a képzettségének megfelelő állásban és ellátásban, hanem szerényebb viszonyok között is a nemzet nagy érdekeinek szolgálatában tűrjön. Sajnos

; hogy annyi egyénnek kell tűrnie, de mondom, én abban a felfogásban vagyok, hogy ez kevésbbé veszedelmes a nemzetre, mintha ezek félműveltséggel kerülnének ki az életbe és elhelyezkedés hiányában a forradalmosító elemhez csatlakoznának. (Farkasfalvi Farkas Géza: Az elégedetlenek közé! — Klein Antal: A magasabb műveltség sem nem véd ettől, sem nem tesz hajlamossá erre!) A magasabb műveltség, amelyhez viszont erkölcsi alapot már a család ad, igenis inkább meg tudja védeni azt a művelt egyént attól, (Klein Antal: Károlyi Mihály elég magas műveltségű volt!) hogy a szélsőségekhez, a felforgatókhoz csatlakozzék, hogy saját testvérei, saját nemzete, saját' földje, hazája ellen fellázadjon. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ebből a szempontból, habár fájdalommal, rendkívüli fájdalommal látom azt, hogy olyan nagy tömegben vannak diplomás és magasabb képzettségű egyének, akik tényleg nem tudnak a maguk képességének és képzettségének megfelelően elhelyezkedni, mindamellett nem tudok kitérni az elől, hogy amikor a szülők kívánják, amikor a fiatalok maguk is az után a műveltség után vágynak és tódulnak a magasabb tudományos intézetekbe, amikor tömegével kérik tehetségek, hogy valamely Collegium Hungaricumba kiküldessenek, — hiszen a kultuszminiszter úr gondoskodott erről is, és a t. Ház bölcsessége megadta a lehetőséget rá, hogy tehetséges egyének számára ösztöndíjakkal, internátusi helyekkel biztosítsa azoknak a kapuknak megnyílását, amelyeken keresztül akarnak a magasabb műveltség légkörébe jutni — akkor én ezt a kultúrpolitikát helyteleníteni nem tudom. En azt mondom, hogy ha azok közül a külföldön járó fiatalok közül, a Collegium Hungaricumokban kiképzett tudósok, politikusok, művészek írók stb. közül Magyarországnak csak tizedrész annyi szolgálatot fognak tenni egyesek, mint amennyi szolgálatot — nem akarok összehaisonlítáist tenni — egy gróf Apponyi Albert tesz külföldön a magyar nemzetnek, akkor nem kidobott pénz az, amit a Collegium Hungaricumokra fordított az állam. (Ügy van! jobbfelöl.) En hiszem is, hogy lesznek ilyenek. Onnét nem tucatembereknek kell visszajönniük, hanem kiválóságoknak, akik már az ottani légkört, a tudományos világot, a politikus világot is közelebbről ismerik meg, mint ahogy mi ismerjük és mikor majd belépnek itt a közéletbe és ők is aktív szerepet visznek, vissza fogják fizetni a nemzetnek munkásságukban és elérendő eredményeikben azt az áldozatot, amelyet a nemzet hozott kiképzésükért, művelődésükért. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van! Nem szabad szűk látókörűnek lenni!) Engedelmet kérek, amikor a középiskolák egy részének megszüntetését vette tervbe a t. 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. 151 kultuszminiszter úr, mit tapasztaltunk? Azt, hogy minden olyan községben és városban, ahol kisebb, gyengébb anyagi alapokon álló és kevésbbé látogatott középiskola volt, rögtön felzúdulás keletkezett, azonnal összeállt a község, a város népe, az egész környék és vármegye, ^s nemcsak deputációt hoztak fel, de anyagi hozzájárulást is megszavaztak, úgy, hogy nem lehetett azokat a középiskolákat megszüntetni. Egy kultuszminiszter csak nem csinálhat kulturpoliti kát a lakosság, a nép kívánsága, óhaja, követelése ellenére! íme. ez megint csak annak a bizonyítéka, hogy igenis a nemzet törzse, a nemzet fenntartó eleme, még a kisgazdatársadalom sem elégszik meg azzal az ismerettel, amellyel ő rendelkezik, hanem gyermekeit tovább akarja képezni, (Szabó István: Igaz!) nagy áldozatokat hoz, hogy fenntartsa a középiskolákat és az utóbbi években nyakra-főre jöttek polgári iskolák felállításáért is. Aláírom Klein Antal igen t. képviselőtársam felfogását, hogy itt balfogások történtek s hogy létesítettek olyan polgári iskolákat, — meg vagyok győződve róla, hogy a miniszter úr tudtán kívül — (Éri Márton: Jóhiszemüleg!) ha jóhiszemüleg is, de létesítettek olyan polgári iskolákat, amelyek — megnéztem benépesítési adataikat — 25—30—40 tanulóval rendelkeznek. Ezeknek az iskoláknak kár volt, óriási vétek volt állami hozzájárulást biztosítani. Ezt feltétlenül helytelenítem. Talán szabad itt egy kis rekriminációval is élnerm nem azért, mintha a magam érdemét akarnám itt hangoztatni, mert egy ember csak egy ember, de bocsánatot kérek, ha a kultúrpolitikai osztály megmaradt volna, s ha a közép- és polgári iskolák létesítésének, megszüntetésének, vagy erősítésének kérdésébe a volt kultúrpolitikai osztály beleszólása továbbra is biztosíttatott volna, úgy, mint ahogy azelőtt ügykörszerűleg megvolt, merem állítani, hogy ezek a balfogások nem történtek volna meg. Volt nekem abban a minisztériumban olyan emberem, aki igenis határozottan rámutatott arra, hogy itt, vagy ott nincs létjogosultsága az iskolának. Ha megkérdeztek minket, akkor mindig rámutattunk arra, hogy ennek, vagy annak az iskolának létesítése nem kívánatos, s ha ennek elle' nére mégis megtörtént lépés, és ha félretették kultúrpolitikai felfogásunkat kifejező véleményünket, arról nem tehetek. Ma az a megnyugvásom, — se tekintetben valóban megnyugvás tölthet el valamennyiünket — hogy a minisztériumban igenis van összefoglaló kultúrpolitikus a középiskolai ügyek terén, aki irányít és aki ilyen téves intézkedéseket megakadályoz: Kornis Gyula. (Felkiáltások a jobboldalon: Éljen Kornis Gyula!) T. Ház! Igen szép felszólalásókat hallottunk az iskolaépítési akcióval kapcsolatban. Talán nem veszik zokon, ha ezt a kérdést nem fogom mélyebben érinteni, mert ott voltam a megindításánál és hosszú időn keresztül végeztem az ezzel járó munkákat. De talán éppen azért, mert valamelyes részem^ van ennek az akciónak kiépítésében, én is mélységes fájdalommal konstatálom azt, hogy ma a t. kultuszminiszter úr részére nem csurog olyan bőven az a forrás, amelyből ezt az akciót továbbra is táplálhatna és szándékait, terveit 100%-ig végrehajthatná. Ha a vidéket járjuk, — nemcsak kerületemet értem, hiszen én jártam szerte az országban ilyen ügyekben, — még ma is annak ellenére, hogy nehéz a gazdasági helyzet, amelyről általában panaszkodik a lakosság — konstatálhatom, hogy mindenütt ennek az iskolaépítési akciónak folytatását kívánják. (Szabó István: Ügy van!) Utat, iskolát és kultúrházat kér ma