Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

Az országgyűlés képviselőházának 3\ panva, amikor rettenetes kétségbeesésnek van odadobva, akkor rettenetes az az érzés, hogy akit szeretünk, annak nem láthatjuk még az írását sem és aki szeret, az nem írhat saját kezeírásával és nem közölheti gondolatait sem ő vele, sem az vele. Pakots József . tisztelt képviselőtársam figyelmeztet engem arra, hogy valaki a tisztelt túloldalról azt mondota volna, hogy ez nem így van. (Gr. Szapáry Lajos: Tévedés! En magam láttam magyar nyelven írt leveleket!) Ez, tisztelt képviselőtársam, csak 1918 után, a forradanem levelezhettek. (Gr. Szapáry Lajos: Egyes Előbb volt!) Megengedem, hogy egy levél átjuthatott. (Gr. Szapáry Lajos: Több is jött!) Tessék megkérdezni a honvédelmi miniszter urat; a helyzet az volt, hogy a magyarok magyarul nem levelezhettek. (Gr Szapáry Lajos: Egyes táborokból.) En nem két táborról, hanem húszharminc táborról tudom, amit mondok. Odakint én a magyar újságot szerkesztettem, ennélfogva az összes táborokban történtekről tudomással bírtam és azóta is idehaza száz és ezer emberrel beszéltem, akiknek egyetlenegy táborban sem volt megengedve, hogy magyarul levelezzenek. Hogy a közül a sok millió levél közül átcsúszott egypár, az lehet, de hogy^ nem volt megengedve a magvar levelezés, ez tény, és ezt kétségbe vonni nem lehet. Azért húzom alá ezt az egész kérdést és ennek a levélírásnak a kérdését is, mert meggyőződésem az, hogy a magyar lelkek megroppanása, megtorpanása és összeroppanása a hadifogságban legelsősorban azért következett be, mert ezek a szegény, nyomorult emberek hazájukkal és hozzátartozóikkal egyáltalában semmiféle Összeköttetésben nem voltak. Ez egyik oka volt annak, hogy a bolsevizmus kitörése után a lelküket vesztett magyar bakák, akiket a további éhezés borzalmával is fenyegettek, beállottak az orosz vöröshadseregbe, amely egyre nagyobb és nagyobb lett, és ez a beállás egyre nagyobb számban következett be, de itt ismét alá kell húznom, hogy ezek beállása nem a bresztlitovszki szerződés előtt, hanem a bresztlitovszki szerződés után következett be nagyobb tömegekben, akkor, amikor már ezek a nyomorult emberek látták azt, hogy a világ minden nációja hazaviszi a maga hadifoglyait, csak a magyar nemzet hadifoglyai maradnak künn és éheznek, eltekintve azoktól, akiknek sikerült hazaszökniük. További ok az volt, hogy a magyar hadifogoly kicserélési akció sokat váratott magára. Erre vonatkozólag legelőször is elő kell adnom azt, hogy amikor én 1918. márciusában megérkeztein az első osztrák—magyar tisztitáborhoz és megkérdeztem, hogy meglévén kötve Bresztben a szerződés, miért nem történik meg^ tehát az osztrák—magyar^ hadifoglyok kicserélése, és mikor később szintén érdeklődtem, ugyancsak ezt a választ kaptam, hogy idehaza elvannak helyezve az orosz hadifoglyok munkában és ha most hirtelen megtörténik ezeknek a dolgozó hadifoglyoknak a kicserélése, ez esetben — amint itthon akkor mondták — a hátsó országban a gazdasági élet összeroppanása következik be. A másik étape volt az októberi forradalom és a bolsevizmus és a harmadik étape a fehér forradalom, amikor inkább el voltak mindennel inkább foglalva az emberek, csak éppen a hadifoglyok ügyével nem. Amikor megkezdődött a hadifogolykicserélési akció — és ezt többször alá akarom húzni — a magyar hadifoglyok egyik csoportja bennt volt a vörös hadseregben, a másik csoportja Turkesztánban a gyapotültetvényeken dolgozott kirgiz vagy tatár gazdáknál, 6. ülése 1929 június 7-én, pénteken. 5 a harmadik részük fenn volt a Murman-vasút építésénél és ez volt a legborzalmasabb helyzetben, a negyedik rész pedig szibériai telepeseknek volt kiadva munkára. Amikor megkezdődött a kicserélési adció, azoknak a hadifoglyoknak egy jelentékeny része

; akik a vöröshadseregben szolben szolgáltak, bármennyire nem voltak gondolkodásban vörösök, — mert ezt ismét alá kell húznom és ki kell jelentenem, hogy minden vörösségből és bolsevizmusból elsősorban az gyógyult ki, aki Oroszországban látta, hogy mi a bolsevizmus — nem mert hazajönni Magyarországra azért, mert túlságos vörös ^ színekkel festették le, hogy milyen sors vár rájuk. A másik rész, és pedig a nagyobbik rész, amely a Murman-vasútnál dolgozott, szintén lehetetlen helyzetbe volt, mert nem engedték el őket. Milyen helyzetben volt a harmadik rész? Aki ismeri a turkesztáni steppék irtózatos távolságait és ismeri a szibériai területek óriási nagy távolságait és tudta, hogy ezekben turkesztáni steppéken és a szibériai távoleső ültetvényeken nem jár vasút, sem hír, onnan hónaponként vagy kéthónaponként néha bejár egy ember a házi szükségleteknek bevásárlására, az megértheti, hogy odakünn lévő magyar katonáknak jelentékeny része csak akkor tudta meg, hogy kicserélési akció van, amikor a kicserélési akciónak már véére volt. Ezeket az embereket, akik künn maradtak, az orosz kormány ma már nem tekinti magyar hadifoglyoknak, ezeket odakünn szabad embereknek tekinti, ugyan olyan szabad polgároknak, vagy annyira kevésb'bé szabad polgároknak, mint amilven kevéssé szabad vagy szabad polgárok maguk az orosz polgárok. (Farkasfalvi Farkas Géza: Vogelfrei!) Ha ezek az emberek haza akarnak jönni Magyarországra, útiköltségeiket nekik maguknak kell fedezniök. Méltóztassanak tekintetbe venni azt, hogy ezeknek legnasvobb része nem az európai Oroszország területén van, hanem Turkesztánban és Szibériában és így^ a hazautazásra szükséges összeg olyan óriási, hogy azt a mai Oroszországban becsületes munkával összeszedni teljes mértékben lehetetlenség. A honvédelmi tárca költségvetése tárgyalásának alkalmát akartam megragadni, hogy megdobogtassam t. képviselőtársaim szívét azzal a gondolattal, hogv nemcsak Jókai regényeiben fordult elő az, hogy Rákóczi lengyel háborúja után 20^ esztendővel még magyarok voltak krimi rabságban, hanem ma is, a világháború után 14 esztendővel, még mindig ma^arok vannak künn Oroszországban, akik saját hibájukon kívül nem képesek összeszedni az útiköltséget és nem képesek hazajönni. Meg akartam dobogtatni itt nemcsak t. képviselőtársaim és nemcsak a honvédelmi miniszter úr szívét, hanem a felelősséggel tartozó magyar közvéleménynek szívét is mert a nemzet nem tűrheti azt, hogy az ő fiai, akik elmentek őt védeni, akik elmentek védeni a magyar határokat, saját hibájukon kívül továbbra is idegen rabságban éljenek. Nekem az a véleményem, hogy amikor ma Amerikának, Ausztráliának, Kanadának, Németországnak, Franciaországnak, Angliának és a világ minden más országának népére nézve már csak rossz emlék, hogy gyermekei valaha idegen rabságban sínylődtek, ha magyar kormányzat és a magyar nép belesikoltja ä világba azt, hogy: te világ, segíts nekem, segíts nekem az orosz kormányzatnál, hogy ez az orosz kormányzat minden ma^var hadifoglyot, aki haza akar jönni, köteles legyen költségmentesen áttenni a határon, akkor eredménye lesz ennek. En meg vagyok győződve róla, hogy amint ennek a kérdésnek felvetésénél