Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-297
88 Az országgyűlés képviselőházának 297. ülése 1929 május 23-án, csütörtökön. pengő sein volt előirányozva, mégis kifogásolnom kell a 348.000 pengőt azért, mert ezt alacsonynak találom, hiszen köztudomású nemcsak Budapesten, hanem az egész országban az a tény, hogy ha valakit elmegyógykezelés alá kell venni, ez a legnagyobb akadályokba ütközik. Ha egy családnak valamelyik tagja elmegyógyintézeti kezelésre szorul, a legtöbb esetben ahhoz az eszközhöz kénytelenek folyamodni, hogy az elmebeteget kiviszik az utcára, hogy kint az utcán hívják fel a rendőr figyelmét reá, hogy ő azután a mentőkkel szállíttassa be egy ilyen elmegyógyintézetbe azt a szerencsétlent, mert egyébként a családnak a beteget nem sikerül elmegyógyintézetben elhelyeznie. (Rothenstein Mór: Előbb valakit meg kell gyilkolnia!) Tényleg, az utcán kell történnie olyan közve^ szélyes cselekménynek, amely a rendőrőrszem figyelmét is felhívja, hogy azután a rendőrőrszem beavatkozásával előhívott mentők beszállítsák az illetőt az elmegyógyintézetbe, és csak így lehet remélni, — de még akkor sem egészen biztos, — hogy ott elhelyezik. Ez a mellett szol, hogy az elmegyógyintézetek szűkösek, nem tudnak'befogadni annyi sok beteget, amennyi Budapesten és az egész országban akad. Éppen ezért nagy szükség van arra, hogy ez a 348.000 pengő' növeltessék meg olyan mértékben, hogy ennek az intézetnek a kibővítése nagyobb mertékben megtörténhessék és ezáltal az elmebetegek elhelyezése lehetségessé váljék. A Budapest-angyalföldi elme- és ideggyogyintézetnél az elmebetegeket foglalkoztató műhely és kertészeti telep bővítésére, ápololakasok, fürdő, laboratórium létesítésére 185.000 pengő van előirányozva. Szerintem ez is alacsony összeg, habár erről így elméletileg vitázni nagyon nehéz, mert ez okszerű megállapítás ala tartozik. Valószínűleg nem csak egyszerű előirányzás ez, hanem szakemberekkel történt annak megállapítása, hogy a megjelölt célokra milyen összeg szükséges. Mégis tudva es ismerve azt, hogy milyen a helyzet az elmegyógyintézetekben, hogy milyen kevéssé van lehetőség arra, hogy az oda elhelyezett betegek^ foglalkoztatva legyenek, én ezt az összeget túl kicsinek találom; különös tekintettel arra is, mert tudom nagyon jól, hogy ha az elmebetegek ápolás alá kerülnek és kellőképpen foglalkoztatni is tudják őket, vissza lehet adni őket a társadalomnak, sőt eredeti foglalkozásukhoz is visszatérhetnek és á társadalomnak ismét hasznos tagjai lehetnek. Éppen ezért rendkívül nagy szükség van arra, hogy ha már ilyen címen felvesznek bizonyos összeget foglalkoztató műhelyek létesítésére, akkor ezeket olyan mértékben vegyék fel, hogy ezzel az elmebetegek foglalkoztatását kellő módon lehessen végrehajtani és minél nagyobb számban lehessen a társadalom eme rokkantjait a társadalomnak visszaadni. De tovább is vizsgálhatom a beruházások címén található^ összegk et. Akár a nagykállói elme- és ideggyógyintézetnél új víztorony létesítésére előirányzott 30.000, akár a gyulai állami kórházban új mosóház létesítésére, a főzőkonyha kibővítésére, a gazdasági elmebetegtelep fejlesztésére felvett 328.000 pengőt vizsgálom, az összeget mindegyiknél teljes indokoltsággal alacsonynak találom és a már előbb megemlített indokok alapján azt kell kérnem az igen t. népjóléti miniszter úrtól, hogy találjon módot ezeknek az összegeknek felnövelésére. További tételek is vannak itt, amelyeik szinte kiáltanak erőteljesebb, nagyobb segítségért. Kiragadom mindjárt a beruházások tétele alatt a 8. rovatban egyéb áíllaimi kórházak kibővítésére előirányzott 40.000 pengőt. Ez az öszszeg annak ellenére 40.000 pengő, hogy az elmúlt esztendőben ilyen címen 140.000 pengő volt előirányozva. Mégis már a folyó költségvetési évben csak 40.000 pengőt tudott a miniszter úr erre a célra kihasítani, holott igazán mindenki által tudott tény, hogy milyenek a kórházi állapotok és viszonyok akár Budapesten, akár a vidéki városokban, egyszóval az egész országban. Mégis az állami kórházak kibővítésére 40.000 pengőt elegendőnek talált a népjóléti miniszter úr. Budapesten is óriási nagy a baj. Hosszú hónapok óta, sőt esztendők óta különböző tanácskozások folynak abban az irányban, hogy mi történjék a Rókus-kórházzal, mert a Eókuskórház rendeltetésének, céljának nem felel meg. Ki akarják telepíteni jelenlegi helyéről és helyette újat akarnak építeni. Itt is nemcsak szívesen látná az ember, hanem jogosan elvárná, hogy az állam erőteljesebb módon álljon az ilyen közegészségügyi intézmény létesítése mellé és arra nagyobb összeget irányozzon elő. Itt ebben a tételben azonban csak 40.000 pengőt találunk, tehát teljesen jogos az a kívánság, hogy ez a tétel emeltessék fel lényegesem mert különben célját, rendeltetését nem tudja elérni. A miniszter úr ennek megemlítésére azonnal azt válaszolhatja, hogy nincs ezekre a célokra nagyobb összeg. En azonban kénytelen vagyok megismételni azt, amit már közbeszólás alakjában is mondtam, hogy egyéb tárcáknál erre igenis mód és lehetőség van. A miniszter úr abba a kellemes és kedvező helyzetbe jutott, hogy tárcájának tárgyalása az első a többi tárca még nincs letárgyalva. (Farkas István: Töröljünk máshol, itt meg vegyünk fel!) Éppen ezért mód adódik arra, hogy üljön össze minisztertársaival és kérje minisztertársait arra, hogy ott, ahol csökkenthető a kiadás, a kiadás csokkenttessék (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és ezekre a fontos célokra adjanak át az egyes tárcák összegeket, mert ezeknél fontosabb célokat az egész költségvetésben megjelölni nem tudok. Rá kell mutatnom arra, hogyha pl. a belügyi tárca költségvetését vizsgáljuk, ha annak számszerű adatait nézzük, ott lényeges emelkedést találunk. Már Farkas István képviselőtársam megemlítette, hogy százalékosan mennyivel emelkedik a belügyi tárca költségvetése. Ha meg lehet állapítani azt — és elő lehet teremteni összegeket —, hogy a közigazgatási, belügyi költségekre 13%-kai kell többet fordítani, mint fordítottunk a múlt esztendőben, akkor nemcsak megállapítani kell tudni, hanem elő is kell tudni teremteni azokat az összegeket, amelyek a közegészségügy előbbrevitelére szolgálnak, és ezt indokolni egyáltalában nem kellene, nem is szabad, mert ez olyan közérdekű kívánság, amely mellé oda kellene állnia mindenkinek és ha ez az összeg nem szakítható ki, vagy ha annyi nem szakítható ki az előirányzásból, amennyi ezeknek a céloknak elérésére szükséges, akkor van más mód is. Ott van a honvédelmi tárca. En a honvédelmi tárca keretében is találok lehetőséget erre, mert az ott felvett költségeket a társadalom egészségének veszélye nélkül lehet csökkenteni és inkább erre a célra: a társadalom egészségének javítására fordítani. Beszéljek arról, hogy milyen beteg a társadalom? Felsorakoztassam azokat a népbetegségeket, amelyek pusztítják az emberi társadalmat és különösen minket, magyarokat 1 ? Bűnt követ el az a törvényhozás, amely ezt a kérdést látva és tudva, nem iparkodik a baj orvoslására sietni. Nem fogadok el semmi olyan ki-
