Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-296

32 Àz országgyűlés képviselőházának 296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. döbáltattak, a szerint, hogy kinek a felfogását volt alkalmas az az adat alátámasztani, akkor megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen csak ma vagyunk abban a helyzetben, hogy ebben a kérdésben tisztán láthassunk. T. Képviselőház ! Eltértem eredeti matériámtól. En ezt a kérdést csak abból az à propos-ból voltam bátor említeni, mert Szilágyi Lajos t. képviselőtársam, aki ennek a kérdésnek tagadhatatlanul legalaposabb ismerője és aki ezt a kérdést állandóan tapétán tartotta úgy a közvéleményben, mint itt a Képviselőházban, ezt a vita során felhozta. A magam részéről megköszönöm a miniszter úr megnyugtató szavait, amelyek a nagy érdekelt rétegeknél megnyugvást fognak hozni. Egészen röviden és pár szóval érinteni szeretnék egy-két kérdést^ ezek között is főképpen az anya- és csecsemővédelem kérdését. Ha szabad a népjóléti tárca fontos problémái között összehasonlításokat tenni, akkor ezt a kérdést tartanám a legfontosabbnak és a legjelentősebb amely megállapítja azt, hogy 1927-ben 39.644 csecsemő halt meg Csonka-Magyarország területén. Ez a szám önmagáért beszél, de ezenkívül még soklkai többet moud, mint amit ez a szám az első hallásra jelent, mert jelenti azt, hogy ezen a 39.000 csecsemőn felül egy nagy csomó csecsemő felnő, a halál ölelő karjaiból felszabadul ugyan, azonban nem kapja meg azt a gondozást, támogatást és segítséget, amelyre egy fejlődő szervezet rászorul. Éppen ebből az okból azután nem lesz majd az az életképes individuum, amely a mai fokozottabb küzdelmet, fokozottabb gondokat, megterheltetést könnyebben el tudná viselni. Tudjuk ugyanis, hogy a csecsemővédelemnek nemcsak az az egyedülálló fontos szerepe, hogy a csecsemőt megmenti a haláltól, hanem van ennél fontosabb jelentősége, hogy tudniillik az életben maradt csecsemőt már a kezdeti stádiumban, talán még születése előtt is védelmezi, gondozza, erősebbé, ellenállóbbá teszi és olyan kihatásokat eredményez, amely őt egész életén keresztül vezetni fogja és amely alkalmassá teszi őt arra, hogy életerősebb egyén legyen belőle. A népjóléti tárca keretén belül nézem ezt az erőteljes és minden tiszteletet érdemlő munkát, amely az anya- és csecsemővédelem terén történik. Nem én vagyok hivatott reá és nem is tulajdonítok az ügy szempontjából jelentőséget, ha ezért az akcióért elismerésemet én nyilvánítom a miniszter úr segítőtársának, az Országos Stefánia Szövetségnek, de szükségét látom annak, hogy ezekből a padokból az én szerény szavammal is elismerjem azt a munkát, amelyet a Stefánia Szövetség kifejt. Tudom, hogy 1915, helyesebben véve 1921 óta ez a tökéletes organizáció milyen munkát végez az országban, mégpedig vé^ez nemcsak azokkal az intézményekkel, amelyeket létesít, hanem talán nagyobb jelentőségű az a munkája, amelyet a felvilágosítás és a nevelés terén kifejt. Az anya- és csecsemővédelem tulajdonképpen az ország lakosságának népegészségügyi nevelője, az anya gyermekével tanulja meg elsősorban azokat az előfeltételeket, amelyeket minden embernek az egészséges életmód szempontjából tulajdonképpen ismernie kell. A gyermek hozzászokik azokhoz az egészségügyi berendezésekhez, amelyek lehetővé teszik, hogy az ő szervezete kifejlődjék és megerősödjék. A csecsemővédelem teszi lehetővé, hogy az a nagy csecsemőhalandóság, amely, sajnos, Magyarországnak nem díszére, hanem szégyenére válik, évről-évre csökkenjen és az aránvszám javuljon. Hiszen látjuk azt, — a költségvetés miniszteri indokolásából veszem ki ezeket az adatokat — hogy amíg Magyarországon az átlagos csecsemőhalandóság 16%, addig Amerikában, Franciaországban és Angliában 8—10% között váltakozik. Nem akarok utalni a Skandináv államokra, amelyek még ennél is alacsonyabb százalékkal szerepelnek. A mi összhalálozásunknak majdinem egyharmad része, majdnem 30%-a egy éven aluli életkorra esik. Én az anya- és csecsemővédelmi küzdelmet sokkal jelentősebbnek tartom, mint az egyke elleni küzdelmet. Óriási veszteség nemzetgazdasági szempontból gyermekeket létrehozni és azoknak fenntartásáról, fennmaradásáról nem gondoskodni. Ha a falvakban a tömegsírokat nézzük, ahol kisgyermekek nyugosznak. látjuk azt, hogy az igazi pusztító hadsereg a csecsemőhalandóság, az igazi pusztuló hadsereg a csecsemők tömege, ahol minden egyes sír az életnek egy-egy újabb harcosát, a nemzeti harcnak egy-egy újabb küzdőjét rejti magában. Ezzel kapcsolatban ezért nagyon szeretném, ha szavam meghallgatásra találna. Tu dorn azt, hogy a népjóléti miniszter úrból nem hiányzik a hajlandóság, hiszen az ő megértő szíve és szociális gondolkozása elsősorban védi, támogatja, segíti ezeknek a gondolatoknak az érvényesülését. Azt az 1,200.000 pengőt azonban, amelyet a költségvetés ezen a címen tartalmaz, nem tarthatom és nem ismerhetem el elegendőnek, aminthogy nem ismeri és nem tartja senki sem elegendőnek, aki a kérdést ismeri. Szeretném, ha ezen a téren a költségvetés évről-évre emelkedő tendenciát mutathatna. Ne méltóztassék talán azt gondolni, hogy én nem látom az ország pénzügyi nehézségeit, azonban az a meggyőződésem, hogy az ország szegénysége a szociális feladatok rendezését nem gátolja, hanem egyenesen követeli. Ahol pénzügyi nehézségek és gazdasági bajok vannak, ott kell fokozottabb mértékben megvalósítani és elősegíteni a szociális kérdéseket, ott kötelezettsége az országi) ak az, hogy nyomorultjain segítsen és a bajokat és károkat elhárítsa. Ezzel kapcsolatban vetem fel megint azt a gondolatot, amelyet már voltam bátor egyszer egy költségvetési beszédemben előhozni, hogy a magam részéről az óvódák átszervezését is helyesnek és fontosnak tartanám. Az óvódáknak mai szervezését nem tartom az idők változásának megfelelőnek. Régen, abban az, időben, amikor ezt az intézményt létesítették kitűnő gondolkozású hazafiak, szociális érzékű és gondolkozású emberek, megfelelő volt talán, ma azonban én az óvódák helyett inkább védőnői intézményeket, óvónők helyett inkább védőnőket szeretnék látni. Mert nem arra vau szüksége annak a kisgyermeknek, akit szülei munkábamenet betesznek abba a napközi otthonba, abba az óvodába. — mert hiszen a főcél az, hogy a gyermek ne gátolja szüleit kenyérkeresetükben — hogy versikéket gőgicséljenek el. Erre is szükség van, de elsősorban arra van szüksége az ilyen kis gyermeknek, hogy fizikai életét is fejlessze, hogy megfelelő gondozásban higiénikus nevelésben részesüljön. Meg vagyok róla győződve, hogyha a hiegienikus nevelést a falukon általánosíthatjuk éppen a csecsemő- és anyavédelem kiterjesztésével, akkor ez a későbbi generációnak átmegy a vérébe, ez a generáció fejlődik, erősödik, de ennek a felnőtt generáció is hasznát fogja venni. Hiszen amint az iskolának nevelő hatása van nemcsak azokra a gyermekekre, akik benn