Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. 381 meg, hanem megkárosítják ennek az országnak közgazdasági életét, nemzeti vagyonát Ez tehát szigorúan büntetendő cselekmény volna. Nem tudom, elérkezettnek látja-e a földmívelésügyi miniszter úr az, időt arra, hogy új vadászati törvényt alkosson? (Gaál Mihály: Itt az ideje!) Lehetséges, hogy a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot rövid idő mnlva beterjeszti, de ha nem terjesztené be minél előbb, akkor arra kérem, lépjen Összeköttetésbe a belügyminiszter úrral, aki előtt néhány vármegyének igen helyes, igen bölcs szabályrendelete fekszik részben jóváhagyás nélkül, résziben pedig végrehajtva nincsen. Ezek a szabályrendeletek azt célozzák, hogy végeredményben meghagyják a vadászatot nemes sportnak, f sőt meghagyják úri szenvedélynek, meghagyják szórakozásnak, senki sem kívánja senkitől elvenni ezt a paszsziót, de igenis, ha azt látjuk, hogy Magyarországon a legtöbb vadászati társulat és a legtöbb vadáiszbérlő nem tudja, hogy mi a vadvédelem, nem tudja, mi a mérgezés, nem tudja, mi a vadtenyésztés, nem tudja mi a vadszaporítás, csak azt tudja, hogy mi az aratás, (ügy van! Ügy van!) akkor ne gondoljunk arra, hogy az ország vaddús legyen, hogy ebből is pénzt lehet kicsikarni, pénzt lehet teremteni és az exportot lehet előmozdítani, (Gaál Mihály: Olyan embereknek van fegyvertartási engedélyük, akik írni-olvasni nem tudnak, a kátét tehát nem tudják elolvasni!) pedig minden vadászember és minden közgazdász tudja azt. hogy a magyar mezeinyúl külföldön olyan keresett cikk, hogy nincs az a mennyiség, amelyet akár lőtt állapotban, akár élő állapotban exportálni nem lehetne. Ha megnézzük a horribilis árakat, amelyeket élő nyúlért a külföldön fizetnek — 17—18, sőt 20 pengőt — és ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar mezei nyulat nem csupán Ausztriába, Franciaországba, de messze tengeren túlra, sőt Ausztráliába is exportáljuk, akkor lehetetlenség, hogy a mezőgazdaságnak ezt az ágazatát ki ne fejlesszük, hiszen pénzbe alig kerül és egy-két rendszabállyal, a földmívelésügyi miniszter úr csekély támogatásával ezt a kérdést is kielégítő módon meg lehet oldani. Megmarad az úripasszió, megmarad a vadászszenvedély, megmarad a nemes sport, de cLZ cl vadászember is gondoljon necsak magára, hanem gondoljon édes, hazájára, gondoljon arra, hogy neki kötelessége a vadat tenyészteni és kötelessége külkereskedelmi mérlegünket megjavítani. (Kuna P. András: Ne lőj je le a kisgazda kutyáját! — Zaj.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy a közbeszólásoktól tartózkodjanak! Szabóky Jenő: Tudom azt, hogy a földmívelésügyi minisztérium vadászati osztálya a legnagyobb szeretettel foglalkozik a vadászat kérdésével, tudom azt, hogy az exportra kerülő nyúlmennyiségből az exportőrnek a nyulak 10%-át le kell adnia belföldi tenyésztés és vérkeveredés céljaira, azonban mint értesültem, igen kevés, igen csekély értékű ez az akció, mert az igényléseket a vadászati osztály nem tudja kielégíteni. (Ügy van! Ügy van!) Én tehát mély tisztelettel arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, foglalkozzék azzal a gondolattal, nem volna-e helyes egy vagy két esztendőre ezt a nyúlexportot betiltani csak azért, hogy az Összes igényléseket ki lehessen elégíteni és azután egy vagy két esztendő múlva induljon meg az az export, amelytől a magam részéről sok millió pengő jövedelmet várok. (Kuna P. András: A kisgazda is vadászik! —GaálMihály: Száz kisgazdavadász van Hajdúböszörményben!) Ha a költségvetés megfelelő lapját felütjük, meglepetve látjuk, hogy 514 pengő van vadászati célokra felvéve. Kérem a miniszter urat, hogy jó pár ezer pengőt méltóztassék a jövő költségvetésben erre a célra felvenni és pedig azért, mert ez az összeg egyáltalában nem elegendő. Legyen szabad még egy másik témáról beszélnem, amely szintén hivatva van pénzt hozni az országba és ez a paprika kérdése. A magyar fűszerpaprikáról nagyon sokat tudnék beszélni, az idő rövidsége azonban arra kényszerít, hogy csak dióhéjban adjam elő, amit mondandó vagyok. (Zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. A tárgyalás nyugodt folytatásához szükséges csend hiányzik. Szabóky Jenő: T. Képviselőház! A helyzet ma az, hogy a földmívelésügyi minisztérium bölcs akciója folvtán, még pedig a növényforgalmi iroda felállításával, a szegedi és kalocsai kísérleti telepek és vegyvizsgálóállomások áldásos működése következtében a magyar paprikának párja a világon nincs, az a hozzáértők előtt versenyen felül áll. Tény azonban az, hogy egy óriási versenytársa van a magyar paprikának, és ez a spanyol paprika. Versenytársa azért, mert óriási tömegben jelenik meg a piacon és versenytársa azért, mert az ára körülbelül a fele a magyar paprikának. Hogy miért ilyen olcsó? Egyszerűen azért, mert a termelése és feldolgozása sokkal olcsóbb. Hiányzik a spanyol paprikából az, ami a magyar paprikában érték, a caosicin, ami a paprika csípős ízét okozza. A magyar paprika csípős ízét tudvalevően mér sékelni lehet szakszerű feldolgozással, a mag mosásával, a hüvelyek válogatásával, az erek kiselejtezésével és a finomabb árúnál a paprikabőr szelektálásával. Ezzel az eljárással kapjuk az úgynevezett édes nemes paprikát. A spanyolok már évtizedek előtt felismerték az óriási jelentőségét annak, hogy a paprika hivatva lesz a borsot pótolni igen sok államban. Amennyire mi, öregebb emberek vissza tudunk emlékezni, 30—40 évvel ezelőtt a spanyolok csak 300 vágón paprikát termeltek, ma pedig: megfelelő propagandával 5000 vagont termelnek és ezzel elárasztják egész Európát, a kisentente államait, Délamerikát, Mexikót és az Egyesült-Államokat. A magyar paprikától és annak két vidékétől, Kalocsától és Szegedtől nem lehet elvárni azt, hogy hogy'szembeszálljon a spanyol paprikával, hiszen nálunk az évi termés körülbelül 400 vagonra tehető, ez azonban jó esztendőben, mint aminőnek a mostani látszik, igen könnyen felemelhető 500 vagonra. Aki külföldön járt, tudia, hogy a magvar paprikát szinte világszerte hamisítják. A hamisítás igen egyszerű módja az, hogy 90% spanyol paprikához kevernek 10% magyar paprikát, hogy némi ízt adjanak annak a gyönyörű színű, gyönyörű őrlésű, de teljesen íztelen spanyol fűszernek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Azért paprika, hogy csípjen!) Ha tehát mi csak azt érjük el, hogy mindenki hamisítson az egész, világon, kivánatos volna, hogy a spanyol termelés 10%-át, vagyis 500 vagont exportáljunk, amivel a spanyol paprikát fel lehetne javítani. Erre vonatkozólag: azonban nagyon ajánlom a t." földmívelésügyi miniszter úrnak, méltóztasség felhívini külkereskedelmi képviseleteink figyelmét arra. hogy propagálják a magyar paprikát, méltóztassék a jövő évi költségvetésbe a propagandára bizonyos Összeget felvenni, mert ma szomorúan tapasztaljuk, hogy külkereskedelmi képviseleteink, fconzulátu-