Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Beszéde­met befejezve, arra akarnám az igen t. miniszter urat figyelmeztetni, hogy nagy baj lesz abban a tekintetben, hop-v a községek háztartása ugyan­ezekből az okokból fel fog borulni. A mi vidé­künkön a községek már az elmúlt esztendőkben is váltókkai operáltak, a községi biró és a köz­ségi jegyző írták alá a váltót, arra vettek^ fel pénzt, abból fizették be a vármegyei hozzájáru­lást. (Forster Elek: Másutt is!) Amikor a váltó lejárt, még a kamatot sem tudták kifizetni és akkor újabb váltókat állítottak a kamatról is. A mi vidékünkön a községi háztartások így néznek ki. Ebből kifolyóan tehát a kormánynak nem lehet arra számítania, hogy a feladatok megoszolnak majd a községek és az állam között. Sajnos, a község az eddig reárótt törvényes fel­adatoknak és terheknek sem tud eleget tenni, így tehát teljesen arra a támogatásra van utalva, amelyet nem győzök eléggé kérni az igen t. fölmívelésügyi miniszter úrtól, minden szem­pontból, nemcsak mezőgazdasági szempontból, hanem politikai szempontból is, mert soha a mi vidékünkön még olyan elkeseredett kifakadások, mint amilyenek most elhangzanak, hallhatók nem voltak. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Néppel Gyula! Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónok"! Pakots József jegyző: Vértes Vilmos Ist­ván! Vértes Vilmos István: T. Képviselőház! A magyar mezei gazdálkodásnál versenyképe­sebben termelő külföldi államok mai mezőgaz­dasága az energia _ jelentős mennyiségét fo­gyasztja. Fogyasztja, hogy termelhessen és termel, hogy azt a fogyasztóknál értékesíthesse. Ennek a gazdasági folyamatnak azonban ma jövedelmezősége úgyszólván: — nincs! A gaz­dák sápadtan néznek az Isten áldására,, mert olyan kevés értékű az élet, olyan olcsó a búza! A magyar családok százezrei várják a segítsé­get. Jövedelmezővé kell tenni ezt az ősi, szinte ezer év óta űzött mezei gazdálkodásunkat! Bajmegállapítók már akadtak eddig éppen elegen a hozzáértők és hozzá nem értők közül, azonban igazi orvosságot, mely a magyar mező­gazda verejtékes tevékenységének új életet ad, még egy bajmegállapító sem tudott eddig pro­dukálni. A trianoni békediktátum Magyarországá­nak nemeztgazdasági bajait nem lehet csak a mezőgazdaság, vagy csak az ipar, vagy csak a kereskedelem szemszögéből nézni, mert hiszen egészen hibás volna akár egyiket, akár a má­sikat az egyik vagy a másik rovására doppingolni, mert ennek az állandó versengésen és ellentéteken kívül, más hasznosabb eredmé­nye nem lenne. Az ideális állapot nem az, ha ez a három faktor egymás ellen dolgozik, hanem az. ha egymással karöltve és együtt működik. Fejlett ipari államban a mezőgazdasági termékeknek természetesen nagyobb a fogyasztása is és el­képzelhetünk olyan egyensúlyi állapotot is. amilyen például Franciaországban van, ahol a nagy búzatermelés úgyszólván egészében a belföldön talál piacra. Nálunk is elsősorban erre kellene törekedni. Azért is hangsúlyozom ezt itt éppen a földmívelési tárca költségveté­sének tárgyalásánál, mert a magyar ipart min­denképpen előre kell segítenünk. Ha ezt nem tesszük, akkor nem a magyar ipar mond majd csődöt, hanem a magyar gazdaügy. Sokáig jelszó volt nálunk az, hogy tekin­tettel arra, hogy az ország lakosságának több 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. 365 mint a fele földmívelő és hogy Magyarország elsősorban agrárország, ennélfogva egy külön agrárpártot, vagy egy gazdafrontot kell ala­kítani. Ez azonban szerintem frázis, amelynem is célravezető, mert akkor nyomban támad majd egy másik front, támad egy iparosfront, egy kereskedőfront, egy gyáriparifront és ki tudja még micsoda front! (Erdélyi Aladár: Csak az a különbség, hogy azok fennmaradnak, ezek meg mindig csak bomlanak!) Én azt mon­dom, hogy ezekből a frontokból már minden­képpen elég, mert ezek megint csak további harcokat jelentenek, és megakadályozzák a komoly, becsületes és békességes, szakszerű közgazdasági munkát. Sokáig jelszó volt nálunk a többtermelés hangoztatása is, a nélkül azonban, hogy vala­melyest előbbre vitte volna a dolgokat. Ez is frázissá degradálódott, mert népünk — nem­csak konzervativizmusa, nemcsak tőkeszegény­sége, de leginkább talán a példa hiánya miatt r— ma is inkább a területek megszerzésére, mint a megszerzett területek intenzívebb meg­művelésére szorítkozik. Arra rájött már a legelmaradottabb ma­gyar kisgazda is, hogy a búza értékesítésében beállott nehézségek nemcsak lokális és nem­csak átmeneti magyar bajok, hanem hogy ezek a bajok a búzának és általában a mezőgaz­dasági termel vény éknek világszerte bekövet­kezett áreséséből állottak elő. Mert gabonában nagyobb lett a világ termelése, mint a fogyasz­tása. Nagyobb lett ugyan a fogyasztó népes­ség száma, de a fogyasztás még is kisebb lett, egyrészt talán azért, mert a megélhetési és ke­reseti viszonyok rosszabbodtak, másrészt pedig azért, mert a modern orvostudomány a na­gyobb lisztfogyasztást nem tartja egészséges­nek s benne kevesebb vitamint talál, mint a zöldségfélékiben, gyümölcsben, tejtermékekben, stb. Az 1870/80-as^ évekből ismerjük már ezt a krízist. Akkor lépett a bázaexportáló államok sorába Oroszország, Egyiptom, India és Ausz­trália, majd pedig később Argentina és az Északamerikai Egyesült-Államok. Ebben az időtájban is leszorult a búza ára önköltségi árra, és a birtokosok a hitelviszonyok rende­zetlensége folytán uzsorára vagy a rájuk nézve oly végzetes váltókölcsönökre szorulva és a rossz gazdasági évek által is sújtva, valósággal tönkrementek és eladósodtak. A viszonyok később az 1890-es években ja­vultak, mert a közös vámhatárok mellett fo­gyasztási piacuník — a vámvédelem folytán — érvényesült. Így volt ez a háború végéig, ami­kor egyrészt a mezőgazdasági készletek euró­pai hiánya, másrészt az akkori kaotikus álla­potok miatt jó konjunktúrája lett — sajnos, inflációs időben — a magyar mezőgazdaság­nak. Kilátásaink arra, hogy búzánkat a jövőre jobban tudjuk értékesíteni, mint ma, nem biz­tatóak, mert Kanada óriási újabb és újabb búzatermő területeket vont be s von be még ezután is a művelésbe és Oroszország a kon­szolidáció hatása esetén ismét búzát exportáló állam lesz. A vízi szállítás és közlekedés ol­csóbbodása, a Rajna—Dunacsatorna (Ludwigs­kanal) és más új víziutak miatt a velünk kon­kurráló búzát exportáló államok a búzát ma olcsóbban juttatják el a fogyasztó államokhoz, mint évtizedekkel ezelőtt és így a helyzet ránk nézve állandóan csak rosszabbodik. A magyar búza kivitelének útja évről-évre rövidebb lesz! S abban a törekvésben, hogy mégis exportálhassuk búzánkat, kénytelenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom