Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

360 Az országgyűlés képviselőházának sik pedig

1 az, hogy az értékesítést meg kell organizálnunk. Lépten-nyomon azt hallj ulk, hogy az értékesítés kérdése áll ina élőtérben. Nekem az a meggyőződésem, hogyha termelésünket nem fogjuk kellő módon átszervezni, nem fogjuk beállítani a mai viszonyokra, akkor nincs nekünk tulajdonképpen mit megorganizálni. Méltóztattak hallani azt, amit a gyümölcstermelésnél mondtam, tudjuk, hogy bortermelésünkben és a .szőlőgazdaságban hogyjan állunk, ott a legnagyobb organizátor sem tud ma csodákat csinálni. Ha azonban a termelésünket átszervezzük, ha itt bizonyos feladatokat meg tud míajd oldani a földművelésügyi kormányzat, részint az okszerű talajművelés, a talajjavítás terén, a termés hozamát emelő segítség terén, részint az ipari növények elterjesztése tertém, akkor gondolhatunk arra, hogy organiz&toriusan megtegyük azt, aminek az értékesítés tekintetében meg kall történnie. T. Ház! Rendszerint arra hivatkoznak, hogy ma, amikor ilyen lehetetlen szituációban van a mezőgazdaságunk, kereskedelmi szerződéseink nem ideálisak. En megvallom erről a helyről is, hogy a mi kereskedelmi szerződéseink bizony nem ideálisak. Meg kell mondanom azonban őszintén azt is, hogy a mai viszonyok között, amikor azt látjuk az egész vonalon, hogy a mezőgazdasági vámok emelésére törekednek, amikor azt látjuk, hogy az ipari Csehország, az ipari Ausztria, ^az alapjában véve ipari Németország mindenáron a mezőgazdaságát akarja forszírozni és óriási áldozatokat hoz, amikor tehát az ipari törekvések háttérbe szorításával ipari államokból mindenáron mezőgazdasági államokat akarnak csinálni, akkor, ilyen körülmények között valami nagy kilátásunk nem lehet arra, hogy ezeknél jobb kereskedelmi szerződéseket tudjunk elérni. Hiszen erre már Beckmann a híres német tudós, vámpolitikus is rámutatott, amikor azt mondta: «Es gibt eine Heilung für die Agrarkrisis, aber nur auserhalb der Handelspolitik.» En is ezt vallom, hogy a mezőgazdasági értékesítés terén tudunk eredményeket elérni, de csakis organizációs eszközökkel és ne várjunk semmiféle különösebb eredményeket a kereskedelmi szerződésektől; a kereskedelmi szerződések csak a keretet tudják biztosítani, ezen belül az organizatórius munkát nekünk kell végrehajtanunk. Mezőgazdasági kivitelünk, amely 1925-ben és 1926-ban bíztató fejlődés jeleit mutatta, 1927ben stagnált, 1928-ban pedig nem egy vonatkozásban visszaesett. Búzából 270.000 métermázsával volt kisebb a kivitelünk, mint az előző évben; rozsból 160.000 mázsával volt kisebb a kivitelünk, mint 1927-ben. Az állatértékesítés terén marhából 61.000 darab volt a kivitelünk, holott 1925-ben ennek a kétszeresét vittük ki. Sertésből 102.000 darab volt a kivitelünk 1928-ban, holott 1927-ben^ 120.000 darabot vittünk ki. Disznózsírból és szalonnából 41.000 métermázsát vittünk ki 1928-ban, 1927-ben 42.000 métermázsát. Húsexportunk szomorúan érdekes adatokat mutat. Míg 1926-ban 126.000 métermázsa húst tudtunk exportálni, ez 1927-ben visszaesett 35.000 métermázsára, 1928-ban már csak 30.000 métermázsa volt. Tojásból 1927-ben 142.000 métermázsa, 1928-ban 88.000 métermázsa. Baromfiból 1927-ben 165.000 métermázsa, 1928-ban 146.000 métermázsa. Méltóztatnak tehát látni, hogy az egész vonalon a visszaesés jeleit látjuk. Ennek kapcsán viszont bátor vagyok megjegyezni, hogy az illető államok bevitele, ahová mi gravitálunk nem esett vissza, mert például Németország ma 303. ütése 1929 június 4-én, kedden, is négymilliárd értékű mezőgazdasági terményt visz be. Németország búzabehozatala 24 millió métermázsa. Ebben mi 89.000 métermázsával participálunk, tehát 4 millióból 89.000 métermázsával. A baromfi behozatala Németországba 251.000 métermázsa és ebből mi 44.000 métermázsával participálunk. A tojásbehozatal 3 millió darab, amiből mi 75.000 darabot vittünk ki. Olaszország búzaimportja 25 millió métermázsa és ebben mi csak 64.000 métermázsával veszünk részt. Ezeket az adatokat csak azért hozom fel, hogy dacára annak, hogy ezek az államok minden eszközzel igyekeznek mezőgazdaságukat fejleszteni, úgy látszik, hogy ez rendkívül sok pénzbe és költségbe kerül, a megfelelő eredményt azonban ennek dacára sem tudják elérni. A külkereskedelmi statisztikai adatok mutatják, hogy a legtöbb vonatkozásban az ő behozataluk nemhogy csökkenne, hanem emelkedik. Itt az a szomorú, hogy ebben az emelkedő importban Magyarország nem tudta az őt megillető helyet megkapni. Gondolkodóba kell tehát esnünk. Ami a kereskedelmi szerződéseket illeti, más államokban is ugyanilyen nehézségekkel kell megküzdeniök és mégis be tudnak jutni ezekbe az országokba. Ez arra mutat, hogy itt organizatórius hibák vannak, hogy itt értékesítésünk megszervezése körül vannak hibák. Éppen azért a földmívelésügyi miniszter úr bölcs elgondolása az, hogy a mezőgazdasági terményforgalmi intézet felállításával végre olyan szervet teremtsen, amely a mai meglehetősen ötletszerűen menő értékesítést egy egységes kézbe lerakja. Ennél a fejezetnél kellene beszélnem a mezőgazdasági termelési költségek állandó növekedéséről. A mai mezőgazdasági krízisnek szintén fontos koefficiense az, hogy drágán termelünk és olcsón értékesítünk és amit minden esztendőben a költségvetési vitánál a szónokok egész sora felhozott, hogy azt a diszparitást, amely ma a mezőgazdasági termények és az ipari cikkek ára között fennáll, meg kell szüntetnünk, vagy legalább is le kell építenünk. Abban a véleményben vagyok, hogy itt az ipar részéről nagy áldozatokról nincsen szó, mert ha a mezőgazdasági termelés költségeit le tudjuk szállítani, akkor meggyőződésem szerint tulajdonképpen a mezőgazdasági népesség vásárló képességét emeljük fel és a vásárolni tudó mezőgazdaságban az ipar megtalálja annak az áldozatnak az ellenértékét, amelyet esetleg a vám bizonyos mérséklésével hozott. Ez becsületes alkunak, mondjuk becsületes üzletnek a dolga. össze kell tehát ülni. A mezőgazdákat ebben a vonatkozásban semmiféle iparellenes tendencia nem vezeti, mert nagyon jól tudjuk és hangsúlyoznunk kell, hogy a mai csonka országban nem lehet mindent egy lapra feltennünk, és szükségünk van az iparra. Amiként Németország ipari körei leülve a tárgyaló zöldasztal mellé a mezőgazdasági körök képviselőivel, meg tudták most harmadik éve találni a megegyezésnek, a harmóniának lehetőségét, éppen úgy idebent is, ha kölcsönös jóindulat és nem ellenszenv fogja vezetni tárgyalásainkat, eredményeket fogunk elérni. Még egy-két szét kell mondanom, bár többet szeretnék erről mondani, a gazdasági munkásügyről, amely ennek a költségvetésnek 13. címét tölti ki. (Halljuk! Halljuk!) Ügy érzem, hogy a mezőgazdaság kérdése nemcsak termelési kérdés, hanem szociális kérdés is és ebben a tekintetben nekünk arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy nyugodtan, bajok nélkül