Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

352 Az országgyűlés képviselőházának gyük a retorzió kérdését a magunk részéről. (Helyeslés.) r A leventeügyi intézmény tigy, amint Wolff Károly t. képviselőtársam kifejtette, törvényen alapszik, sőt továbbmegyek: annakidején, amikor ez a törvény megalkottatott, Magyarországon még működött a katonai ellenőrző bizottság és ennek az itt működő katonai ellenőrző bizottságnak sem volt kifogása ennek az intézménynek létesítése ellen. (Szilágyi Lajos: Félnek tőle, rossz lelkiismeret!) Ami csen részről ezidőszerint történik, az tényleg ellentétben áll a nemzetközi jogi szabályokkal és végeredményben, ha nem tudunk kielégítő megoldást találni, ha nem tudunk megfelelő választ f kapni, bele leszünk kényszerítve a retorziókba, amit én a magam részéről nagyon sajnálnék, mert ezáltal az a szomszédviszony, amely ma is sok kívánnivalót hagy hátra, természetesen még jobban elmérgesednék. (Ügy van! Ügy van!) Kernelem azonban, hogy nem fog erre sor kerülni és szomszédaink végül is jobb belátással fogják ezt a kérdést kezelni. Nagyon örülök, hogy a mai vita alkalmából oly bőven foglalkoztak t. képviselőtársaim a propaganda kérdésével. Tényleg" a propaganda kérdése nagyon előtérbe áll minden kis ország helyzetében, különösen olyan kis ország helyzetében, amely arra a szomorú sorsra jutott, mint Magyarország. Örömmel állapíthatom meg, hogy ez a felfogás, amely itt kifejezésre jutott t. képviselőtársaim részéről ebben a kérdésben, teljesen megegyezik a kormány felfogásával. Még csak egy kérdésre vagyok bátor reflektálni. Wolff Károly t. képviselőtársam szóbahozta még^ a miniszterelnökségi tárca körül folyt vitával kapcsolatban az itt élő kisebbségek kérdését, s beszéde folyamán annak az aggályának adott kifejezést, hogy mi az itt élő kisebbségekkel igen messzemenően jól bánunk és hogy messzebb megyünk e téren, mint más országok. Azt hiszem, hogy nekünk ezen a téren tényleg annyira kell elmennünk, amennyire csak lehetséges, de ezzel szemben el kell várnunk azt, hogy viszont a kint élő magyar kisebbségekkel szemben szintén a legmesszebb el fognak menni azok a szomszédaink, amelyeknél a kisebbségek vannak. Nekünk ezen a téren, tekintve azt, hogy jóformán alig van kisebbség Magyarországon, igazán könnyű helyzetünk van. Annál nehezebb a helyzete a magyar kisebbségnek, amely nagyszámmal van odakinn más országokban és minden, amit mi ezen a téren teszünk, abban a reményben történik, hogy ezzel segítünk a kint élő magyarok sorsán. A magam részéről kérem a külügyi költségvetés elfogadását. (Taps a jobboldalon.) Elnök: A • tanácskozást befejezettnek nyilvánítom és kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a külügyi tárca költségvetését általánosságbán a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a tárca költségvetését általánosságban elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a I. címet felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az L címet). Elnök: Kíván valaki szólani? (Wolff Károly: Igen!) Elnök: Wolff Károly képviselő urat illeti a szó. Wolff Károly: T. Képviselőház! Én csak meg akarom ragadni az alkalmat arra, hogy a külügyminiszter úr felszólalására reflektáljak. Én nem fejeztem ki aggályomat a kisebb 303. ülése 1929 június é-én, kedden. ség kérdésében, én azt mondottam, hogy az egységes, magyar állameszme szempontjából lehetne talán ezt r a kérdést vita tárgyává tenni, de az ezeréves hagyományos nemzeti politika a biztosítéka annak, hogy az összes nemzetiségek a mi mai politikánkat nemcsak a szavak, hanem a tettek politikájaként fogják elfogadni. Ezt mondtam, súlyt fektetek tehát reá, hogy megjegyzésem ne értessék félre, mert ellenkezőleg ebből argumentumot lehetne kovácsolni^ akkor, amikor éppen pro beszéltem ebben a kérdésben és nem contra. Kifejezetten azt mondottam, különösen utalva arra, hogy a legközvetlenebb szomszédságunkban élő svábok mutatják azt, hogy melyik világváros közvetlen közelében tűrnék évszázadokon keresztül, hogy kultúrájukat saját nyelvükön műveljék % Ez argumentum a magyar toleranciára, ez argumentum arra, hogy a magyar nemzetiségi politika ezer éven keresztül a tolerancia és testvéri együttérzés jegyében történt Ezt mondottam és le is szögezem a napló részére. Ami már most Beck Lajos t. képviselőtársam megjegyzését illeti, roppant bonyolult, messzemenő és hosszú időt igénybevevő kérdés a kereskedelmi szerződések kérdése. Kétségkívül megállapíthatom, hogy a jelenlegi kereskedelmi szerződések a magyar kereskedelem és ipar, a magyar termelés és kivitel érdekeit nem szolgálják. Ezekkel a kereskedelmi szerződésekkel szemben a legalaposabb aggályaim vámnak. Itt vetlőldik fel az a kérdés, hogy micsoda politikát kövessünk ebben a tekintetben. A legtöbb egyezmény elvi alapján az az állam jár legjobban, amely legkésőbb köti meg kereskedelmi szerződéseit, már pedig ezt csak olyan állam teheti, amely a saját maga piaca tekintetében a legnagyobb biztonság jegyében áll. Kétségtelen dolog, hogy egy kis országnak e tekintetben nehezebb a helyzete, mint egy, a termelés szempontjából kifejlődött nagy államnak. Ezért látjuk például Németország' késedelmességét Magyarországgal szemben. Ő nem látja szükségét olyan nagyon a maga termelése szempontjából annak, hogy Magyarországjgail kereskedelmi szerződést kössön. Húzza-híalasztja a dolgot, végeredményében neki nem sürgős. A kis nemzetek azonban nem maradhatnak ezen az állásponton, és mit mutat az, amit Beck t. képviselőtársam is felhozott, hogy például Németország és Ausztria között^ a kivételes kedvezmény elvi alapja kezd érvényesülni, illetve csillan fel, ha még gyakorlatilag nem is érvényesül? Ugyanez a helyzet Anglia és a dominiumok között, ahol minderősebben lép ez előtérbe. Anglia és a dominiumok viszonyában jelentős elváltozást látunk. Nézzük csak, mi történik Anglia és a dominiumok között. Ott is a kivételes kedvezmény elve kezdi felcsillanni. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb kedvezmény elvi alapja megrendült és kétségkívül gondoskodnunk kell arról, hogy annak helyébe micsodla elvi alapon rendezzük kereskedelmi szerződéseinket. Én a reciprocitást mondtam. Koncedálom ennek ' aggályosságát bizonyos vonatkozásban, végeredményben azonban, ha kiviteli kérdésünk ilyen arányban fog alakulni, mint ahogy most alakul, akkor azt mondhatnám, hogy a belső fogyasztás és a belső fogyasztás megszervezése lesz a dominens s akkor a reciprocitás kérdésében kevesebb a kockázat, mint a legtöbb kedvezmény elvi alapjában. Hiszen a legtöbb kedvezmény ránk zúdítja a külföldi cikkeket,