Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-303
350 Az országgyűlés képviselőházána gabona- és lisztexportunknak csaknem 84%-át ez a két állam abszorbeálja — akkor tudjuk. hogy milyen súllyal esik mérlegbe az a tény, hogy a május 1-én életbelépett osztrák vasúti tarifa a gabonánál Hegyeshalomtól Bécsig — 72 kilométeren — 19-7%-os romlást mutat, a burgonya tarifája 41-5%-os, a gyümölcsé több mint 15%-os, az élő baromfié 30%-os, a szarvasmarháé 34%-os és az élősertésé 49%-os romlást. T. Ház! Ezek azonban csak a nyugati relációban való tarifatételek. Azonban egy pillantást adriai tarifánkra és az idevaló relációnk mostoha helyzetére is kell vetnem. Mindenki azt kérdezte, aki nincs a dologokba beavatva, hogy van az, hogy Jugoszlávia mindenképpen megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a rajta való tranzitálást Fiúméba. Ennek két oka van: az egyik az az ellentétes, feszült politikai és gazdasági viszony, amely Olaszország és Jugoszlávia között van, a másik azonban, amelyre kevés súlyt vetnek az, hogy a gyékényesi vonalon a trakciós, a vontatási költségek olyan rendkívül magasak, hogy a jugoszláv vasutak számítása szerint nem mutatkoznak rentábilisaknak. Ennélfogva Jugoszlávia ezen, egyes • útrészleteiben újjáépítendő és alátámasztandó útvonalnak különösképpen való igénybevételét és népesebbé tételét tarifális engedményekkel nem tartja e pillanatban kívánatosnak. De itt van az a pont, ahol az olasz barátság, amelyre Wolff Károly t. képviselőtársam utalt, konkrét pozitív barátsággal érvényesülhetne. A nettunói egyezmény ugyanis kiköti, hogy Itáliának a jugoszláv tarifális politikába beleszólási joga van, kapitulációt biztosít Olaszországnak olyan esetekben, amikor az olasz szállítás és olasz tranzitálás érdekeinek útjába Jugoszlávia akadályokat gördítene. Es mégis sajnálattal látjuk, hogy Itália ezt a lépést mindeddig elmulasztotta, és ámbár tudjuk, hogy nem exponálná magát ebben a kérdésben olyan mértékben, mintha tisztán olasz érdekről volna szó, mégis tekintettel arra, hogy ez összefügg az olasz hajózási társaságok minél nagyobb igénybevételével, igen nagy súlyt kell arra helyezni, hogy Itália a nettunói egyezményben biztosított ezen intervencionális jogaival úgy a saját, mint a mi érdekünkben éljen is. Általában, ha már itt tartunk, sajnosán kell megjegyeznem, — bár nem esik teljesen ebbe a témakörbe — hogy Olaszország sok téren nem mutatja azt a barátságot velünk szemben, amelynek gazdasági előnyei számára is megnyilatkoznának. Ilyen a telefonhasználat. Ma, amikor telefonösszeköttetésünk van Angliának legkülönbözőbb városaival, a Skandináv államokkal, akkor Olaszország leghatalmasabb kereskedelmi emporiumával, Milánóval ma sincs közvetlen telefonösszeköttetésünk és Olaszország minden nagy városával nélkülözzük a közvetlen telefonösszeköttetést. Az előbb említett adriai relációról csak egy megjegyzést kívánok még tenni. Ha telt volna körülbelül kétmillió pengő évente a hajózási szubvencióra, — ami, úgy látszik, nem valósul meg — akkor talán adriai relációnk kiépítése érdekében nem volna felesleges, ha ezen hajózási szubvenció céljára áldozni kívánt kétmillió pengőnek egy részét a magyar kormány a gyékényesi vonalon való szállítás megkönnyítése és versenyképességünk érdekében áldozatul meghozni szíves volna. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) . Ilyen mostoha bláinásmód mellett osztrák és német szövetségesünk részéről Nyugat és Dél felé, nekünk erőteljesebben kell kihiasználmimk a szabad Dunát. Nem akarok itt propa303. ülése 1929 június á-én, Icedden. gandlát csinálni semmi olyanféle szállítási eszközöknek, amelyeknek teljes kipróbáltsága állítólag világosan nem fekszik még előttünk, csak egyet Iáitok, azt, hogy- az osztrák vasúti tarifának az osztrák importot illetőleg további elzárkózása, a jugoszláv, illetőleg adriai relá; ciónak kihasználatlansága, a Hamburg felé irányuló szállítások versenyképtelensége bennünket mind arra az egy logikus következtetésre kényszerít, hogy mindenképpen és minden eszközzel rálépjünk arra az útra, amelyen levegőhöz tudunk jutni és ahol versenyképes módon tudunk az amerikai gabonával és egyéb országok versenyével szembeszállni. És ha itt gondolok arra, hogy a két leghatalmasabb agrár, illetőleg mezőgazdasági iparunknak 1 , a malomiparnak és az ugyanolyan veszedeleimmel fenyegetett cukoriparnak exportlehetőségei mindig csekélyebbek és csekélyebbek lesznek, akkor nagyon is meg kell fontolnunk, hogy ennek a dunai hajózásnak és exportlehetőségnek a kifejlesztésére és kihasználására milyen utak és módok kínálkoznak. Most csak annak a hangsúlyozására, hogy ma is, a mai hajózási viszonyok között milyen óriási előnyben van a. dunai vonal a vasúti vonallal szemben, egyetlen adatot kívánok felhozni. Mohácstól Rotterdamig a fuvar az átrakodási költséggel 6-25 pengő, míg lefelé Mohácstól a Dunán le Brailán át Rotterdamig ez a költség 6 pengő 25 fillér helyett, 4 pengő 30 fillért tesz ki. Ha meggondoljuk, hogy végül is gabonaexportunk számára új piacot kell teremtenünk és biztosítanunk, és ennek biztosítása az eddigi próbáik szerint sem lehetetlen Görögország, Törökország és a Levante felé, s ha meggondoljuk, hogy Németország 1928-ban Hamburgon át a mi 36%-os sikértartalmú búzánkkal szemben 24—28 fokos sikértartalmú búzát tudott ezekbe az országokba szállítani, és csak 5%-kai volt olcsóbb eddig is, mint mi, akkor látjuk, hogy a gabona exportjának Keletre, Törökországba, Görögországba és a Levantéba való lehetőségei nem^ tartoznak az álmok szférájába, ha azoknak útját egy következetes gazdasági politika igyekszik egyengetni. (Élénk helyeslés a középen.) T. Képviselőház! Nem kívánok most már hosszasabban foglalkozni — bár nagyon szerettem volna — a vámszerződési -politikának egyes alapvető kérdéseivel. Különösképpen szerettem volna foglalkozni azzal a kérdéssel, amellyel Wolff Károly t. képviselőtársam e költségvetés tárgyalása alkalmával mondott rendkívül érdekes beszédében foglalkozott, — és ebben az egy kérdésben^ nem érthetek egyet Wolff Károly igen t. képviselőtársainmai, — aki a legnagyobb kedvezmény elve ellen és a reciprocitás elve mellett foglalt állást. á Nem kívánok különösképpen arra hivatkozni, hogy egy olyan gyenge ország, mint Magyarország egymagában az egész Európában elfogadott legnagyobb kedvezményi elvvel szemben kivétel nem lehet, mert ennek csak hátrányát érezné és nem előnyeit. A reciprocitás elve csak látszólag olyan nagyszerű, mert azt hirdeti, hogy ellenszolgáltatás nélkül nincs szolgaitatás. Ha közelebbről nézzük meg azonban à reciprocitás elvét, azt látjuk, hogy ez hasonértékű szolgáltatás nélkül nem ismer ellenszolgáltatást. (Üay van! a jobboldalon.) De nagy 1 é^dés, ki és hogyan állapítja meg azt a has nértékű ellenszolgáltatást, súly vagy érték szerint megy-e annak megállapítása, s ki fogja azt lemérni. Végeredményben mindig konklúzióra fogunk reciprocitásnál jutni, hogy mindig a gyengébb állam fogja a rövidebbet húzni és
