Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-303
348 As országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. és erre kötelességemnek tartottam itt az ország színe előtt rámutatni. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Lehet a legyőzött államokkal sok olyan dolgot megtenni az erőszak jegyében, amelylyel szemben csak a panasz fegyverével élhetünk, de meg vagyok róla győződve, hogy a népek lelkében ezek a sorozatos igazságtalanságok visszhangot fognak kelteni, aminthogy látom a tótok viselkedését is a Felvidéken. Én, aki a Felvidéken éltem, a Felvidéken laktam és ismerem a tótság érzelmi világát, meg vagyok róla győződve, hogy a tótság 90%-ának lelkében ég az a vágy, hogy az ezeréves Magyarországban a magyarokkal együtt teljesítsék jövőben kötelességüket. (Ügy van! Úgy van! — Taps a jobboldalon és a közéven.) Hiába minden, hogy az üveges- és drótostótokat nem engedik a cseh hatóságok Budapestre, az a tót, aki felkereste lakásomat, szívéből mondotta, hogy ő magyar klr. üvegestót es nem enged ebből, mert ő ide fog jönni. Mint ahogy nem lehet megváltoztatni a Vág folyását, nem lehet megváltoztatni a gazdasági egységet, úgy a rutének ide fognak kívánkozni az Alföldre, a tótok idle fognak kívánkozni hozzánk. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) és meg lehetnek győződve, hogy az a megértés, melyet a magyar kormány hangoztat a nemzetiségi kérdésbén, nemcsak most, mint csalogató eszköz érvényesül, hanem az egész magyarság, a nemzeti társadalom biztosítja a tótságot, hogy itt jogos, kulturális érdekeiket respektálni fogják és testvéri szeretettel várjuk azt a pillanatot, amikor minden mesterkedés ellenére a külpolitikában a szívek és nem a pillanatnyi erőszak fog dönteni. (Tetszés jobbfelől és a középen.) A költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Fitz Arthur jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Ház! Az előttem szóló képviselő úr nagyérdekű beszédének folyamán utalt azokra a gazdasági ellentétekre, amelyek a Magyarországot körülvevő államok és Magyarország között fennállanak. Valóban minél erőteljesebbé válik Amerika küzdelme és versenye az európai piacokkal, annál inkább terelődik ide Európa középső és keleti pontjaira a harc, annál élesebbé és feltűnőbbé válik az a kívánság, hogy szétforgácsolt kis gazdasági egységek helyett nagy közös érdekeket szolgáló egységek jöjjenek létre. Talán ennek a szükségnek érzése teremtette újra azt a gondolatot a kisentente nagy mesterének, Benesnek agyában, hogy a kisententenek eddÜgi negatív célkitűzései helyébe pozitív célkitűzést, egy gazdasági dunai konföderációt létesítsenek. A román, jugoszláv és cseh hivatalos körök örömmel és szívesen üdvözölték és támogatják ezt a törekvést, de azt látjuk, hogy a gazdasági körök, különösen a csehszlovák agráriusok élénken tiltakoznak a cseh minimális agrárvámok leszállítása ellen, a jugoszláv agráriusok pedig semmikép sem kívánnak és tudnak a csehszlovák agráriusokkal egy gazdasági plattformra jutni. Ilyen körülmények között nem olyan könynyű ennek a gazdasági egységnek összekovácsolása a kisentente államai között, nem könynyű azért, mert az a gondolat, amely esetleg hatályossá tenné ezt a tervet, hogy Ausztriát ide bekapcsolják, Ausztriának ellenkezése a német—osztrák egyesülés reménysége folytán ma is kétséges, ós> ennélfogva kétséges a kisentente ama messzemenő tervének megvalósulása is, hogy egy ilyen dunai konföderáció létesítésével majd letöri és megbénítja Magyarországot, vagy pedig bennünket is belekényszerít ebbe a szövetségbe. (Élénk helyeslés a középen.) Franciaországot, amelynek hozzánk való viszonyát és amelyhez való viszonyunkat az utób'bi időkben nemcsak a magyar sajtó, hanem a francia sajtó is élénken tárgyalja, ez a folyamat rendkívül érdekli és ez természetes is. Franciaországnak a háború utáni egész közép- és keleteurópai koncepciója azon a gondolaton alapult, hogy itt a kisentente létesítésével és a kisentente körében minél több kis állam bekapcsolásával olyan biztos bázist teremtsen magának, amely egyfelől Németország nagyhatalmi túltengését egyensúlyozza, másfelől Franciaországnak Kelet felé való gazdasági törekvéseit segítse elő. Ez a terv azonban nem bizonyult olyan egységesnek és nem olyan keresztülvihetőnek, mint az első időben látszott, amikor hatalmas anyagi segítséggel nemcsak stratégiai alapot szerzett Franciaország* a kisentente államai számár a, hanem erős gazdasági bázist is vélt megteremteni. Nem bizonyult olyan könnyűnek ez azért, mert maguk a kisentente államai is a kölcsönkeresés tövises pályáján nem találtak mindig kielégítést Franciaországban és gazdasági aspirációiknak Keleten és a Balkánon való érvényesülése útjában nagyon gyakran ott találták azt a francia ipart, amelyben remélték, hogy nem versenytársat, hanem szövetségest fognak találni. így tapasztaljuk, hogy Románia az utóbbi időkben mind gyakrabban, mégpedig sikeresen fordul német kölcsönért, hogy Csehszlovákia, mint Wolff Károly t. képviselőtársam helyesen utalt rá, a kokettirozást Németországgal egyáltalában nem adta fel és ennélfogva egységesnek látszó front, amelybe Franciaország Lengyelországot is belekombinálta, sem stratégiailag, sem gazdaságilag nem olyan egységes, mint amilyennek az első időben képzelték. Azzal legyünk tisztában, hogy Franciaországnak politikailag és gazdaságilag egy vezetőgondolata van: a háborúban megszerzett és a békében eddig megőrzött politikai és gazdasági előnyöknek minél csorbítatlanabb megőrzése. Hogy miképpen és kivel tudja majd megőrizni, ez a jövő kérdése. Ma a kisentente látszik a leghomogénebb ilyen bázisnak. Ha a kisentente széjjeltörésével vagy kitágításával sikerülne Franciaországnak e célt inkább megközelítenie, habozás nélkül szegődne egy ilyen koncepció hívévé. Annyi azonban bizonyos, t. Képviselőház» hogy ma Nyugat- és KözépEurópa nagyhatalmainak is figyelme KeletEurópának tőlünk lefelé eső és bennünket is befoglaló pontjára irányul és minden törekvésük abban koncentrálódik, hogy ezeket a piacokat a maguk számára biztosítsák és lekössék. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ily körülmények közt Magyarország helyzete rendkívül súlyos és rendkívül nehéz. Egyfelől Amerika az ő egységes, hatalmas iparával ostromolja az európai frontot, másfelől Európa gazdaságilag összefogni nem tud, egymással megegyezni nem tud és egymást pusztítja, egymást Öli gazdaságilag. Ily körülmények közt azután a mi gyengeségünk egyik kifejezője volt, hogy Magyarország nem tudta kereskedelmi szerződéseit oly sorrendben megkötni, amely az országra nézve a legkedvezőbb lett volna. A kedvező szerződéskötési sorrendre példát Németország szolgáltatott, amely megmutatta,
