Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának 5i séget biztosítanak a kisebbségekhez tartozóknak, hanem garantálják a nyelvhasználat szabadságát, a vallás szabadság gyakorlatát, a nemzeti nyelv, irodalom és kultúra szabad művelését, a gazdasági szabad érvényesülést és egyáltalában a nemzeti egyéniség, a nemzeti sajátosságok szabad kifejlesztésének a lehetőségét is. Eveken keresztül sajnosán tapasztalták a kisebbségek, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa nem védője, hanem mostohája a kisebbségeknek. Annak a számtalan kisebbségi panasznak, amelyet a kisebbségek a Nemzetek Szövetsége Tanácsához intéztek, szomorú sorsa az irattárba való eltemettetés és a Tanács r a kisebbségi szerződéseket folyton megszorító, szűkítő értelemben magyarázza. Amidőn ezen előzmények után a kisebbségek lelke keserűséggel telt meg e magatartás miatt, a Tanács kisebbségi előadója elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kisebbségi szerződésekkel mereven ellentétes beolvasztás tragikumát jelentesse meg a kisebbségek szemei előtt, mint bizton bekövetkező szomorú jövőt. Es a legsajnálatosabb ebben az incidensben az, hogy Mello Franconak kijelentését a Nemzetek Szövetsége Tanácsának három tagja nem átallotta nyilt ülésben helyeselni. Ezen három tanácstag egyike Chamberlain, a brit birodalom külügyminisztere, akinek konoksága révén már sok hátrány és kár háramlott ránk magyarokra; a másik Benes, a magyar integritás sírásója és a harmadik Paul Hymans belga delegátus. A Tanács ezóta se tudott ebből az eszmemenetből kibontakozni. Legújabban azonban mintha bizonyos derengés mutatkoznék. Ugyanis a folyó év március havában Dandurant kanadai és Stresemann német delegátusok szószólói lettek annak, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa ezután komolyan foglalkozzék a kisebbségi kérdésekkel és erőteljesen karolja fel a kisebbségek jogainak rájabízott védelmét. A vita folyamán, amelyben Wittmann finn delegátus is a kisebbségi védelem kiterjesztése mellett emelt szót, felszólalt Chamberlain brit külügyminiszter is, akit felszólalásra Stresemannnak azok a megjegyzései indították, amelyeket a német államférfiú Mello Franconak általam imént említett és idézett megjegyzéseire vonatkozólag tett. Stresemann ugyanis idevágóan a következőket mondotta (olvassa): «Nem hagyhatom szó nélkül a Tanács régebbi előadójának, Mello Franconak 1925-ben tett kijelentését. Ebben a kijelentésben és az azt követő vitában olyan nézetek nyilvánultak meg, amelyek értelme szerint a kisebbségi határozmányok csupán átmeneti jellegűek lennének s tulajdonképpeni rendeltetésük az lenne, hogy végeredményben eltüntessék a kisebbségeket, mint ilyeneket, azaz felszívassák a többség által. Ha ezek a kijelentések tényleg az asszimilációs elmélet valamely fajtáját jelentenék, indíttatva^ érezném magamat, hogy ez ellen erősen opponáljak. Egy ilyen elmélet ellenkezik azzal az elvvel, mely szerint a kisebbségek védelme állandó védelmet jelent, és nemcsak átmeneti állapot azzal a célzattal, hogy az időleges nehézségek elsimíthatok legyenek.» Stresemann észrevételeire a szűkszavú Chamberlain a következő megjegyzéseket tette (olvassa): «Visszatérve Mello Franconak 1925ben tett nyilatkozatára és a magam nyilatkozatára is, amelyet azon alkalommal tettem, megjegyzem, hogy^ nem volt szándékunk a kisebbségek beolvasztását vagy kulturális jellegzetességeik eltüntetését tüntetni fel cél gyanánt. Hozzáteszem, hogy noha a kisebbségi szerződések állandó jellegűek, azt lehet remélni, hogy a 3. ülése 1929 június 4-én, kedden. 333 kisebbségeknek nem lesz állandóan szükségük arra, hogy a Tanács védelméhez folyamodjanak.» Ezek a kijelentések elég pithikusak ugyan, de elvben határozottak. Télies cáfolatát tartalmazzák ugyanis a beolvasztás teóriájának. Akárminő célzat vezette Chamberlaint ebben a kijelentésében, akár annak belátása, hogy a világ már nem fogja tovább tűrni a kisebbségi kérdés háttérbe szorítását, akár pedig a küszöbön álló angol választásokra való tekintet: egy bizonyos,^ és ez az, hogy az a rosszhiszemű asszimilációs elmélet, az az erőszakos beolvasztási teória, amelynek Mello Franco volt a hivatalos szószólója, véglegesen megbukott. Egészen bizonyos ugyan, hogy az utódállamok mindent el fognak követni a végből, hogy a kissebbségek hatályosabb védelmét ezután is megakadályozzák és e részben talán egy és más sikert el is fognak érhetni, a kisebbségek ezen erőszakos beolvasztásának teóriáját azonban, amely nekik annyira kedves volt, többet már nem fogják tudni feltámasztani. Ha nem is vagyunk egyáltalában vérmes reményekkel eltelve a kisebbeégek sorsának jobbrafordulása iránt, mindazonáltal ezt a Chamberlain-i színváltozást kedvező körülmény gyanánt könyvelhetjük el és ha nem merem is azt fordulat jelentőségével felruházni, mindenesetre búzdítónak tekintem abban a tekintetben, hogy mindent el kell követnünk a végből, hogy az utódállamokban elnyomott kisebbségek sorsán javítsunk. Most, amidőn a nemzetek szövetségének évtizedes fennállása óta először kezd a Nemzetek Szövetségének Tanácsa azzal a komolysággal foglalkozni a kisebbségi kérdéssel, amelyet ennek a nagy problémának jelentősége megkövetel, nekünk résen kell lennünk, hogy az akaratuk ellen idegen uralmak alá kényszerített magyar kisebbeégek pusztulását legalábbis addig az ideig megakadályozzuk, amíg a trianoni határok revíziója terén komoly eredményeket el nem érhetünk. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) A következőkben röviden összegezni szándékozom azokat a szempontokat, amelyeknek figyelembentartásával még a mai keretekben is hatályosabbá lehet tenni a kisebbségi védelmet. A főhatalmak a végből kötötték az osztrák—magyar monarchia romjain alakult utódállamokkal az, úgynevezett kisebbeégi szerződésieket, hogy az átcsatolt területeken lévő lakosságot megvédjék az elnyomatás ellen. Erre annál nagyobb szükség volt, mert hiszen köztudomású, hogy az átcsatolás alkalmával az átcsatolt területek lakosságát egyáltalában meg nem hallgatták. Minthogy pedig az átesatolt területeken lévő kisebbségek jogviszonyait nemzetközi szerződések szabályozzák, ennélfogva azok a nemzetközi határozmányok, amelyek a kisebbségek jogait és azokkal szemben az államok viszonos kötelezettségeit megállapítják, immár a nemzetközi jog alkotó részei és olyan nemzetközi jogszabályok, amelyek felette állanak az egyes államok törvényeinek és amelyeket egyes államok sem nem mellőzhetnek, sem önhatalmúlag egyolclalulag meg nem változtathatnak. A kisebbségi szerződésekben foglalt határozmányoknak. ezt a nemzetközi jellegét maguk a kisebbségi szerződések is hangsúly ózzák, t amidőn kimondják, hogy a kisebbségi szerződésekkel semminemű törvény, rendelet, vagy bárminemű hatósági intézkedés nem.' állhat ellentétben és ha mégis ellentétben állana, nem lesz hatályos. Magyarországra is kiterjesztették ezeketa kisebbségi határozmányokat abból a felfogás-