Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-302
Az országgyűlés képviselőházának 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 327 Helytelen az az érvelés, amellyel találkoztam például ezen tárca költségvetésének a pénzügyi bizottságban történt tárgyalásánál, hogy Magyarország kis állam lévén, szűkebb keretre kell szorítania a maga külügyi akcióját is költségvetési szempontból. Nem nagyon szeretem a hasonlatokat, mert mindig sántítanak, de nagyon jól tudjuk azt, hogy a kisebb óra gyakran drágább, mint a nagyobb óra, már pedig ennek a kisebb államszervezetnek ugyanannyi kereke kell hogy legyen és mindezeknek a kerekeknek éppen olyan precízen kell működniök, mintha az óramű óriási toronyóra lenne. (Kabók Lajos: Csak nem muszáj aranyból lenni annak az órának!) Hogy milyen anyagból célszerű megcsinálni egy óramű szerkezetét, amelyet nem egy évre, hanem hosszú időre akarunk megcsinálni, hogy pontosan járjon, attól függ, hogy melyik anyag a legellenállóbb és melyik anyag a legjobb. (Ügy van! jobbfelől.) Az igen tisztelt képviselőtársam is el fogja ismerni, hogy gyakran a drágább dolog a jobb, mert tovább tart és mert hasznosabb szolgálatot teljesít. (Kabók Lajos: Még sem muszáj aranyból lenni!) Az én nézetem az — és a külügyi tárca költségvetésének nem igen hosszú számoszlopai győztek meg arról, hogy nézetem talán nem helytelen, — hogy e tárca pénzügyi gesztiójában túlméretezettséget nem találhatunk. Erre szolgálhatok számadatokkal is, amelyek rendelkezésemre állanak, de talán legjobban az igen t. ellenzéket untatnám vele, ha felsorolnám ezeket. A külügyi tárca költségvetése az összköltségvetés összegének, amely 1.428,000.000 pengő, nem is 1%-át. hanem 0"8%-át teszi, és ezzel a számaránnyál alatta marad annak a százalékos aránynak, amelyet Európa legtöbb országában a külügyi költségek tesznek viszonyítva a többi ressortok költségeihez. Még csak röviden előadni kívánom azt, hogy az a plusz, amely a f. évi költségvetésben mutatkozik a tavalyival szemben, legnagyobbrészben a külszolgálatnál mutatkozik: 1,394.000 pengőből 1,180.000 pengő és hogy ennek a plusznak oka a következő. Először bizonyos állomáshelyeken emelni kellett a fizetéseket, minthogy a megélhetési viszonyok lehetetlenné tették személyzetünknek az eddigi fizetésekből való megélhetést. Itt biztosíthatom a Ház minden oldalát, hogy a magyar külszolgálatnak személyi kiadásai, tehát a fizetéseknek méretei, rendkívül szerények, nemcsak hogy luxusról nem lehet beszélni, hanem mélyen alatta állanak a szokásos fizetéseknek. Ma, az új éra külszolgálatában, amikor elismerem, sokkal kisebb mértékben jelent a külszolgálat társadalmi reprezentációt, mint a múltban. (Kabók Lajos: Talán nyomorognak szegények?) Ilyen fizetésrendezést kellett az EgyesültÁllamok, Jugoszlávia és Olaszország egyes állomáshelyein életbeléptetni. Az emelkedésnek másik oka abban van, hogy új külképviseleteket kellett a magyar kormány nézete szerint életbeléptetni és pedig új követséget DélAmerikában, tekintettel az ott levő magyarok nagy számára és annak az érdekvédelemnek szükségességére, amelyek ezzel kapcsolatban felmerültek. Ez az új követség Buenos Ayresben állíttatik fel, egyelőre nem követ, hanem miniszteri-rezidens vezetése alatt. Ezenkívül Pittsburgban új konzulátust, Los Angelesben egy konzuli kirendeltség állíttatik fel. Három állomáshelyen Hágában, Brüsszelben és Szófiában, ahol eddig ügyvivők látták el aa ügyeket, követeket kell itt kinevezni a (nemzetközi etikett szabályai értelmében, mert az illető államok hozzánk is követeket óhajtanak küldeni. T. Képviselőház! Ezzel előadniányómat be is fejeztem. Kérem a t. Házat, hogy akkor, amikor a külügyi tárca költségvetése fölött határoz, ne vezettesse magát kizárólag budgetáris, kizárólag pénzügyi szempontokból, hanem nézze a nagy célt, amelyet ennek a tárcának zavartalan és hatékony működése a aiemzet életében jelent. Spórolni lehet és kell és én magam vagyok a takarékosság híve, s talán annak a nézetnek híve is, hogy a magyar költségvetés a maga egészében talán kissé túl van méretezve. Amilyen őszintén megmondom azonban ezt, éppen olyan őszintén állítom, hogy a külügyi költségvetés méretei megfelelőek és inkább szerények. Takarékoskodásról csak ott szabad beszélni, ahol a takarékoskodás nem jár a kitűzött cél veszélyeztetésével. Drága ruha helyett vehetek olcsó ruhát, mert olcsó ruhában is lehet járni, ha azonban nekem az orvos 10 gramm orvosságot írt elő, s takarékoskodásból én csak 5 grammot veszek be, ennek a takarékoskodásnak valószínűleg egészségem szempontjából hátrányos következményei lesznek. Abban a meggyőződésben, hogy ennek a költségvetésnek keretei helyesek, hogy a külügyi resszort azokat a célokat, amelyeket a nemzet rábíz, hatékony és helyes működéssel igyekszik megvalósítani, azt ajánlom a t. Háznak, hogy a költségvetést általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául szíveskedjék elfogadni. (Helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A napirend tárgyalására szánt idő letelt s ezért előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk, s annak napirendjére tűzessék ki az állami költségvetés egyes tárcáinak folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, azt határozatként kimondom. Ezzel kapcsolatban az egyes tárcák költségvetésének f. évi május hó 7-én megállapított sorrendjétől eltérően javaslom a t. Háznak, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetésének letárgyalása után a honvédelmi tárca költségvetése tárgyaltassék, a többi tárcák sorrendje azonban változatlanul marad. Méltóztatnak a javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyzőkönyvét felolvasni szíveskedjék. Héjj Imre jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki és az; ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 6 óra 3 perckor.) Hitelesítették : Kiss István s. h , Êhn Kálmán s. h. naplóbiráló-bizottsági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXI. 48