Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

324 Az országgyűlés képviseloházána, öröklés alapján is természetesnek és magától értetődőnek kell tartanunk. Minden kultúrembernek remélnie kell, hogy a jövendő Európa nem fog ismét beletévedni a politikai imperiális jellegű szövetségeknek abba a hálózatába, amely a világháborúnak legfőbb előidéző oka volt. Mindaddig azonban, amíg nem sikerül megteremteni a nemzeteknek olyan társaságát, amelyben egyenlő joga van kicsinek és nagynak egyaránt gazdasági exisztenciája és kulturális szabad fejlődése tekintetében, sajnos, nem nélkülözhetjük a barátokat és el kell fogadnunk minden békejobbot, akárhonnan nyújtják is azt felénk. (Ügy van! a jobboldalon.) Szinte felesleges megjegyeznem, hogy a békeszerződés kemény intézkedésével lefegyverzett Magyarország barátsági szerződései nem jelenthetnek háborús veszedelmet senkire nézve és abszolúte nem állnak háborús célok vagy háborús kombinációk szolgálatában. Ez alkalommal referálni óhajtok arról, melyek azok a nemzetközi szerződések, amelyek mint úgynevezett békéltető eljárási és választott bíróisági szerződések Magyarországot több európai és nem európai állammal összekapcsolják. Békéltető eljárási és választott bírósági szerződéseink állnak fenn és törvénybe vannak iktatva Ausztriával, Svájccal, Olaszországgal és fennáll ezenfelül Törökországgal egy barátsági szerződésünk. Barátsági szerződésünk ezenfelül csak Olaszországgal áll fenni Azonfelül választott bírósági szerződések Írattak alá, de még a törvényhozás által jóváhagyást nem nyertek, a következő államokkal: Lengyelországgal, Finnországgal, Törökországgal és az Egyesült-Államokkal. Aláírtunk ezenfelül két oly nagyfontosságú nemzetközi szerződést, amelyek bizonyítják Magyarország jóakaratát és szándékát a népek társaságában a békés együttműködésre. Ennek a két szerződésnek egyike a Kellogg-Briand nevéről elnevezett ú. n. párizsi paktum, amely a nemzetközi politika eszközei közül a háborút ki akarja zárni (Wolff Károly: Ha ugyan!) és amelyek, ha szkepsissel is fogadjak száz százalékos hatályát, mint az emberiség morális megnyilatkozását, mégis becsülnünk kell azt valamire; talán el fogja venni a lehetőségét oly háborúknak, amelyek kizárólag agresszív és imperialista célok érdekében indíttatnának meg. A másik szerződéses okmány* amelyet aláírtunk, elvileg még nagyobb fontosságú. Ezzel a '-.. szerződéssel Magyarország csatlakozott a hágai nemzetközi állandó bírósághoz oly értelemben, hogy egyoldalúan kijelentette, hogy minden nemzetközi jogvitájának elintézésére ezt a nemzetközi fórumot magára nézve kötelezőnek ismeri el, ha a másik fél is kötelezőnek tekinti a maga részéről a megfelelő választott bírósági szerződést. Ezzel tehát Magyarország tulajdonképpen kijelentette egyoldalúan és magára kötelezően, hogy minden nemzetközi kérdést békésen és bíróságilag akar elintézni és csak a másik féltől függ az, vájjon az elintézésnek ezt a békés és jogászi módszerét magára nézve elfogadja-e? Nem hangsúlyozhatom eléggé annak a lépésnek a fontosságát, amelyet Magyarország ennek a nemzetközi szerződésnek aláírásával megtett, amely nemzetközi szerződés ugyan egyelőre a magyar törvényhozás által nem rati fikáltatott, de tudomásom szerint a közeljövőben a törvényhozás programmjához fog tartozni annak tárgyalása. T. Képviselőház ! Második célkitűzésünk, amely a trianoni szerződésben és az úgynevezett kisebbségi -szerződésben javunkra, illetőleg 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. a magyar fajbeli állampolgárok javára biztosított jogok hatékony érvényesülését célozta, szintén oly akció volt, amelynek útjai göröngyösek voltak. (Ügy van! a jobboldalon.) A békeszerződések rendesen nem kedveznek a legyőzötteknek. A legutóbbi békeszerződések pedig a pénzügyi, politikai és közgazdasági technikának olyan, — ezt a kifejezést kell használnom — infernálisan ügyes eszközeível voltak rendszerbe foglalva, hogy azokban a legyőzöttekre vonatkozólag csakugyan nem nagyon sok jogforrás maradt. Mégis maradtak egyes ilyen intézkedések már csak az egésznek rendszerességéből kifolyólag is, és keserűséggel kell megállapítanunk, hogy még ezeknek érvényesítése sem ment azzal a természetes simasággal, amelyet a békeszerződések által ennyire sújtott magyar állam joggal elvárhatott. Most nem kívánok kitérni azokra a nehézségekre, amelyeket a békeszerződések pénzügyi intézkedéseinek megvalósítása és hatékonnyá tétele egyes vonatkozásokban maga után vont. Közvetlen hatása alatt állunk annak a nagy eseménynek, amely néhány nappal ezelőtt történt, hogy Németország a reparáció kérdésében megegyezett hitelezőivel. Bizony, ha azokat az asztronómikus számokat nézzük, amelyekbe ez a megegyezés került, visszasírhatjuk azokat a békeszerződéseket, amelyekben a győző őszintén bevallotta azt, hogy én hadisarcot követelek, és odaadhatjuk azt a békeszerződést, amely kijelenti azt, hogy nem kíván hadisarcot, csak reparációt! Egyelőre még bizonyítandó lesz, vájjon a tőkének az a megmozdulása, amelyet a német-francia reparációs egyezmény jelent, egyáltalában végrehajtható lesz-e, hogy a transzfer problémája nem fog-e előidézni olyan súlyos ipari és gazdasági helyzetet, amelynek kihatásai folytán vagy Németországnak vagy a vele kapcsolatiban levő országoknak gazdasági életképessége meg fog rendülni. A r magyar akció, a békeszerződések által biztosított jogok érvényesítése terén főleg két irányban haladt. Az egyik irány volt a kisebbségi szerződések érvényesítése. Magyar ország ugyan nem szerződő fele a kisebbségi szerződéseknek, amelyeket a szövetséges és társult hatalmak és egyes^ utódállamok kötöttek meg, de mint a Népszövetség tagjának és mint a kisebbségi kérdésben legjobban érdekelt hatalomnak, igénye van arra, hogy éber szemmel őrködjék az e kisebbségi szerződésekben stipulait jogok kellő érvényesülése felett. Vannak felfogások — nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is — amelyek azt mondják, hogy a kisebbségi szerződések általában nem elégségesek és nem biztosítják hatékonyan a kisebbségek jogi helyzetét. De ha egyelőre^ nem is megyünk ennyire, hanem csak azt kívánjuk, hogy a kisebbségi szerződések jelenlegi formájukban hatékonyan érvényesüljenek, meg kell állapítanunk azokat a súlyos hiányokat, amelyek ebben a tekintetben mind a mai napig fennállanak. Ismeretes a t. Ház bölcsessége előtt, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa márciusi ülésszakában Kanada képviselőjének, Dandurandnak, és a német külügyminiszternek, Sresemannak kezdeményezése folytán foglalkozott ezzel a kérdéssel és határozatilag el tudta érni azt, hogy az az eljárási mód, amellyel a kisebbségi kérdéseket eddig a Népszövetség előtt tárgyalták, revízió tárgyává tétessék. Ennek a revíziónak előkészítésére háromtagú bizottságot küldöttek ki, amely az angol külügyminiszter elnöklete alatt előbb Londonban tárgyalt, most pedig éppen 6-ától kezdődőleg Madridban folytatja tárgyalásait.