Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

322 'Az országgyűlés képviselőházának viselőház elé van szerencsém terjeszteni és elfogadásra ajánlani a külügyi tárca költségvetését, ennek az ajánlatomnak indokolását két szempontból kell előterjesztenem- Egy szűkebb szempontból, indokolván azt, hogy a külügyi tárca költségvetésének keretei a maguk méreteiben és a maguk felhasználásában helyesek, másodszor kissé tágabb szempontból, a költségvetés ezen ágának egész politikai méltatásával kapcsolatban, vitatván azt, hogy a magyar kormányzatnak ezen ágazata azokat az eszközöket, amelyeket a törvényhozás rendelkezésére bocsát, helyesen használja fel. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy egy kormányzati ág költségvetésének, politikájának ilyen szempontból való megvédése elsősorban nem az előadónak, hanem a kormánynak, illetőleg az illető resszort fejének a feladata, ezért ebben az általánosabb méltatásomban magamat lehetőleg szűk határok közé igyekszem szorítani. *F. Képviselőház! Külpolitikánk tevékenységének rövid vizsgálata azért is összefüggőnek tekintendő e tárca költségvetésének előadásával, mert azoknak a kereteknek megállapítása, amelyekről a költségvetés rendelkezik, szorosan összefügg külpolitikánk célkitűzésével, és ama célok érdekében, amelyeket kitűzött, már eddig kifejtett működésével és az elért eredményekkel. Magyarország külpolitikai alanyiságát körülbelül négyszáz évvel ezelőtt vesztette el, a mohácsi vész óta (Ügy van! a jobbotdalon.) és azóta a nemzetek társaságában csak kivételesen jelent meg, de mindig olyan időkben, amelyek nem a nyugodt államiság időpontjai voltak, hanem forradalmak között. így Rákóczi Ferenc küldött követet a nyugati hatalmakhoz és küldött Kossuth Lajos is, mint tudjuk, 1848-ban. Magyarország 400 év után újból megjelenve a nemzetek társaságában, ez tragikus körülmények között történik, és sajnos, megjelenésének első pillanatától kezdve a negáció, az óvás és a tiltakozás álláspontjára kell helyezkednie abban a tekintetben, hogy azok között a keretek között folytassa exisztenciáját, amelyeket a békeszerződés részére megszabott. Sajnos, nem fogadhatja el létének alapjául azt az alapokmányt, amelynek alapján függetlenül ós önállóan jelenik meg újból a nemzetek társaságában. Kérdeznünk kell, hogy milyen helyzetben találta ez az új testre szabott Magyarország a nemzetek társaságát maga előtt. . Meg kell állapítanunk azt, hogy a háború utáni nemzetközi helyzetnek különösen két karakterisztikuma nehezíti meg a legnagyobb mértékben azt, hogy Magyarország jogos külpolitikai aspiráció érdekében sikeresen vívhassa meg a maga küzdelmét. E két karakterisztikuma a háború utáni nemzetközi helyzetnek a következő: Az első az, hogy a háború befejezése és az azt befejező békeszerződések ellenére a szövetséges és társult hatalmak csoportja, ha nem is fennálló jogi szerződések alapján, de tényleg még mindig megmaradt. Ennek folytán egy olyan állam, amely a győző nemzetek társaságán kívül esik, legjogosultabb aspirációival is gyakran, sőt legtöbbször süket fülekre talál. Es különös módon nem a nagy nyugati kultúrnemzetek, a hosszú történelmi tradícióra visszatekintő nemzetek azok, amelyek az ily igazságos aspirációkkal szembehelyezkednek, hanem azok a nemzetek, amelyek létüknek jelen keretekben való fenntartása érdekében nem hivatkozhatnak hosszú történelmi tradícióra. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De nem hivatkozhatnak másrészt etikai szükségességre, vagy közgazdasági célszerűségre sem. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. Meg kell állapítanunk azt, hogy a nagy nyugati kultúrnemzetek ezeknek a nemzeteknek álláspontját gyakran csak abból a kénytelenségből teszik magukévá, mert a dolgok jelenlegi rendjének fenntartása nekik is érdekük és e rend háborítatlan fenntartása érdekében áldozatul dobnak oda gyakran olyan érdekeket, amelyek rájuk nézve nem fontosak, mert belátják, hogy ez a lánc, amelyet megalkotott a békeszerződések rendje, amely reánk nézve, sajnos, inkább bilincs, az ő szempontjukból is csak olyan lánc, amelynek — mint minden láncnak — ereje nem nagyobb, mint a lánc leggyengébb szeméé. T. Képviselőház! Másik jellegzetes ismérve a háború utáni új nemzetközi helyzetnek Európa egyes államaiban a nemzetiség elvének, a nacionalizmus elvének felfokozása olyan irányban, amely ezt az egyébként gyönyörű és kultúrhordozó elvet veszélyessé, a népek békés együttműködésének, sőt a békének szempontjából is veszélyes elvvé teszi. Ez a nacionalizmus, amelyet szeretnék neonacionalizmus névvel karakterizálni (Mozgás.), roppant mértékben eltér attól a nacionalizmustól, amelyet történelmében Magyarország is követett és amelyet ma is, mint létének egyik alapját, büszkén vall magáénak. A magyar nacionalizmus nem zárta ki a többi nemzet sajátosságának megértését, nem zárta ki azok kultúrájának szabad terjesztése iránti megértést, és békés együttműködést igyekezett biztosítani mindazokkal a nemzetiségekkel, amelyekkel a hosszas történelmi múlt egy területre utalta. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Utalunk arra, hogy a régi Magyarország azzal a nemzetiséggel szemben, amely egy területen, kompakt módon lakott, az autonómiának olyan mértékét biztosította már a múltban is, amely majdnem egy szabad, külön állammá tette a magyar Szent Korona testében az illető nemzetiségi országrészt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De utalok arra is, hogy a többi nemzetiséggel szemben a magyar nemzetiségi politika igen liberális volt, utalok azokra is, amik éppen ebben a Házban a legutóbbi napokban lefolyt vita során elhangzottak, és azokra az adatokra, amelyeket egyes képviselőtársaim és a kormány vezetője, a miniszterelnök úr is elmondottak, amelyek igazolják azt, hogy a magyar nacionalizmus nem irányult a nemzetiségek létének megszüntetésére és ebben különbözött attól a neonacionalizmustól, amely a nemzetek egyikét vagy másikát ma irányítja. T. Képviselőház! Az a Mello Eranco-féle teória, amelyet a Népszövetségnél hallottunk, amely a nemzetiségi kisebbségeknek olyan mértékű lojalitását kívánja meg az állammal szemben, amely a harakirihez hasonló, amennyiben azt kívánja meg, hogy lehetőleg szűnjenek meg rövidebb-hosszabb határidőn belül, ennek a neonacionalizmusnak ez az elmélet a tulajdonképpeni bibliája, és bevallottan, vagy be nem vallottan nagyon sok országban a belpolitikai cselekvéseket csak úgy fogjuk megérteni, ha a Mello Franco-féle teória álláspontjára helyezkedünk. T. Képviselőház! Amikor így röviden vázolni igyekeztem azokat a fő akadályokat, amelyeket a mi jogos nemzetközi aspirációink magukkal szemben találtak Európa jelenlegi rendjében, azzal a második kérdéssel kívánok most foglalkozni, hogy az egész szervezetében újonnan megalakult magyar külpolitika milyen célkitűzéseket tett magáévá és milyen irányban igyekezett a dolgoknak ezzel a rendjével szemben a maga jogos küzdelmét felvenni.