Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

"As országgyűlés képviselőházának miért-van ez így? Azt fogják mondani, hogy a társadalmi, gazdasági, történelmi fejlődés következtében, vagy kulturális okokból van ez így. Ezeket most mind nem említem, ez közhely. Valamennyien tudjuk, hogy más az angol mentalitás, hogy Angliában más a jurynek történelmi múltja, más a jogfelfogás, más a jogtisztelet, más a tekintélyű sztélét és sok-sok minden más. Most nem erről beszélek. Más a kontinensen a bűnvádi eljárás és más Angliában. Angliában mi a helyzet? Angliában a jury nem tud semmit arról az ügyről, amelyben ítélkezni fog, mindaddig, amíg a jury megalkottatván, elébe vezetik azt, akit vádolnak. Akkor hallja közvetlen forrásból a vádlott, a vádló, a védő és a tanuk szavaiból a tényállást. Es hogyan hallja? Az ottani perrendtartás nem adja meg azt a túlzott szabadságfelfogásból eredő jogot, amelyet a kontinens minden perrendtartása megad. — s mi annyira hozzá vagyunk szokva, hogy talán fel fog tűnni, hogy ezt külön emlegetem — hogy a vádlottnak szabad hazudni. Az angol jogi felfogás szerint a bíróság előtt senkinek sem szabad hazudnia. Hallgatnia szabad a vádlottnak, de hazudnia nem szabad. Es tovább megyek. Kólám, aki az előbb igen elismerően nyilatkoztam az ügyvédi karról, senki nem fogja azt mondani, hogy most viszont támadni akarom az ügyvédeket, de hangsúlyozni kívánom azt, hogy igenis jelentős dolog az az angol perrendtartásban, amely a szokásjogon épült fel, hogy ott sem az ügyésznek, sem a védőnek nem szabad egy pillanatig sem eltérnie az igazságtól. (Mozgás a Ház minden oldalán.) Ott nem lehet hangulatok alapján befolyásolni az ítélkező juryt, ott igazat kell mondani mindenkinek,^ mert a nem igazmondásnak súlyos következményei vannak. (Mozgás.— Platthy György: Itt próbálják meg!) Ha pedig hozzáteszem, hogy az angol sajtóban mindaddig nem jelenhetik meg hír egy büntetőügyről, amíg bíró elé nem állították a vádlottat, és csak a bíró előtt lefolyó tárgyalást szabad a nyilvánossággal közölni, akkor azt látjuk, hogy ott az esküdt úgy ül oda, hogy előtte igazat kell mondani, úgy ül oda, hogy előzetesen semmiféle propaganda-hadjárattal a sajtóban befolyásolva nincs, és énpen azért tapasztalhatjuk, hogy az angol iury a történelem tanúsága szerint mindig szigorúbb volt, mint a szakbíróság. És ha most — mert talán nem is kell az összehasonlítást minden egyes részletre kiterjedőleg megtennem — átnézek a kontinensre, ahol a sajtóbeli és a parlamenti nyilvánosság előtt hónapokig, néha évekig tartó propaganda folyik a vádlott megmentése érdekében, (Ügy van! a jobb- és baloldalon.) héroszt csinálnak az utolsó, a legutolsó salakjából az emberiségnek, Vagy akár egy méltó vagy számalomraméltó embernek megmenekülését készítik elő ilyen eszközökkel, akkor lehet arról szó, hogy ez az esküdtszék elgondolva elméletileg egy szép intézmény, hanem amikor igazságszolgáltatásról van szó, akkor talán mégis a legutolsó azok között, amelyek a célt betöltik. (Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Rámutathatnék arra, hogy micsoda ferdeségek állhatnak! elő. Például a múltból tudok egy esetet, (Halljuk! Halljuk!) amikor az anonimitás jogán elburkolva maradt egy sajtóközlemény szerzője. Esküdtszék elé került az ügy és a vádlottat elítélték, és ue:vanabban a juryben a sajtóközlemény eredeti t. szerzője bent ült, mint bíró. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Én a nevet is tudom, nem tartom azonban Ízlésesnek, hogy megmondjam, jogásztársaiim közül sokan fogják ismerni ezt az ügyet. 92. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 315 Kérdem, t. Ház, vájjon az-e a megnyugtató, hogy lutri az igazságszolgáltatás, vagy az, hogy esetleg sablonszerű? — mert ezek között kell választaaii. Ha a királyi bíróságokkal szemben megengedném is azt, hogy elfásultak és sablonszerűén ítélnek, ez lenne a legrosszabb, amit velük szemben koncé dálhatn ék, mert elfogultan soha nem ítélnek, nem ítélnek azért, mert a magyar bíróban mindig sok a szeretet, és nem is lehet annak igazságot szolgáltatnia igazán, akiben csak ész van és szív nincs. Ha pedig nézem az esküdteket, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy az esküdtekben^ szeretetet nem találunk, az esküdtekben inkább gyűlöletet találok, amelyen nagyon nehéz erőt venni. Ha tehát valahol elfogultság van, az az esküdteknél jelentkezik. (Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Mégis azt mondóim, hogyha rákerül a isor arra, hogy a perrendtartással foglalkozzunk, akkor én a magam részéről beható megfontolás alá akarom venni, hogy vájjon az esküdtszéket visszaállítsuk-e, megreformáljuk-e, Schöffengerichtet létesítsünk-e, vagy egyáltalában a sajtóügyekben egy különleges fórumot létesíteünk-e. Ebben ma nem foglalok állást, csak arra figyelmeztetek, hogy az a bizonyos jogászgyűlés, amelynek eredményétől hangos volt az ország, egészen világosan megmondotta, hogyha vissza is kell^ állítani az esküdtszéket, azt meg kell reformálni és egyben meg kell várni a maga idejét. Dési Géza t. képviselőtársam volt ia jogászgyűlésen az esküdtszék visszaállítása mellett lévő többség előadója és ő, előaűmányát gyönyörű szavakban az esküdtszék mellett előterjesztvén, hozzátette, hogy: «Bár az esküdtszéknek híve vagyok, megvallom, hogyha tőlem függött volna az, hogy ezt a kérdést ma itt felvessük-e, én annak ellenére, hogy az esküdtszéknek lelkes híve vagyok, még nem vetettem volna fel ezt a kérdést». Kérdem tehát, t. Ház, helyes-e egy kérdésben állást foglalni és kockáztatni egy intézmény megvalósítását akkor, amikor a legtöbb képviselőtársamnak, valamint jogásztársaim legtöbbjének véleménye szerint is az időelőtti, mert több kárt okozhat, mert félve állhat oda egy ember az esküdtszék elé, egy olyan esküdtszék elé, amely akár felekezeti okból, akar társadalmi okból, akár politikái okból ellenkező állásponton van, mint az a Vádlott, (Ügy y an! a jobb- és a baloldalon.) és ez egyaránt hátrányos akár a jobboldalon ülőknek, akár a baloldalon ülőknek? A bíró előtt nem lehet semmiféle más szempont, mint a tárgyilagosság és a mindenek fölé emelkedő igazság szempontja. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Megnyugtathatom t. képviselőtársamat, hogy például Nagy Emil, aki szintén lelkesen fogadta el végeredményben azt a határozati javaslatot, amely az esküdtszék visszaállítása mellett tört lándzsát, írásbeli előadmányában kifejtette, hogy (olvassa): «Az a kontinentális esküdtbírósági rendszer, amely egyszerűen rábízza a legnehezebb és legfelelősségteljesebb lelki funkciót tanulatlan emberekre, nem olyan valami, amelynek visszahozataláért lelkesedhetnénk.» Ezt írásban mondta Nagy Emil, szóban egy kissé eltért a véleménye, de konklúziója ugyanaz volt, hogyha vissza is állítják az esküdtszéket, akkor speciel juryt kell létesíteni kizárólag jogi képesítésű emberekből. Hogy ez voltaképpen mennyiben hasonlít az eredeti esküdtszéki gondolathoz, nem tudom, ez # a Schöffengerichtnek túlzott, szigorított formája, ma nem tudok, nem találok egyetlenegy véleményt sem, amely az esküdtszéket mai formájában kívánta volna azon a jogászgyűlésen visszaállítani. Annál kevésbbé valószínű, hogy