Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

302 Az országgyűlés képviselőházának kell, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Káinoki Bedő Sándor: Két másodperc. {Rassay Károly: A képviselő úr megszavazta a házszabályokat, szenvedjen! — Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Egyszer mindenkinek lejár az ideje! — Derültség.) Megnyugszom abban, ha az igazságügyminiszter úr belátja, hogy itt egy igen kényes jogi kérdésről van szó, éppen ezért a szakminiszternek lehet adatszolgáltatási feladatuk, de a jog megalkotása az igazságügyminiszter úr feladata. Ha már itt tartunk, van egy tiszteletteljes kérésem és ezzel végzem beszédem. Ezelőtt másfél esztendővel hoztuk a jelzálogtörvényt. A gazdasági élet ordítva ordított ez után a törvény után, az volt a főcél, hogy lehetőséget nyújtsunk a tőkeáramlás lehetőségének a jelzáloghitel előfeltételének megteremtésével. Megalkottuk ezt a törvényt másfél évvel ezelőtt, de nem hajtják végre. Elismerem, belátom, hogy az okok tiszteletreméltóak, de mégis ha rendet tudtunk teremteni a telekkönyvi dzsungelben, akkor végre rendet kell itt is teremteni, mert a gazdasági élet sürget bennünket erre. Annál a bizalomnál fogva, amellyel az igazságügyminiszter úr és a kormány iránt viseltetem, a tárca költségvetését elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbról és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Ház! (Halljuk ! H álljuk!) Az igazságügyminiszífcer úr inai előadása után abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy az igazságügyminiszter úr programmját a, magam részéről majdnem teljes egészében aláírhatom. Hoszszú idő után végre az igazságügyminiszter úr mintegy az alkotó munka bejelentésére szánta el magát. En természetesnek találom, hogy az igazságügyminiszter úr szinte mentegetőzött, hogy olyan sok anyagot hozott ide a Ház elé a maga expozéjában, azonban megnyugtathatom a miniszter urat, nem olyan sok, nem olyan nagy ez az anyag, hogy mi ezt el ne tudnók végezni. A miniszter úrnak van egy^ elsőrangú kodifikációs osztálya, a munkák elkészítése tehát nem ütközhetik legyőzhetetlen nehézségbe. Nekünk pedig, t. miniszter úr, van rengeteg időnk; tehát ennek a kettőnek Összevetése alapján állíthatom, hogy mi igenis, tudjuk DÓtolni 10—15 év természetszerű vagy esetleg hibás mulasztásait. Nem is szükséges nekünk, t. miniszter úr, az időnket folyton azzal töltenünk, hogy azon gondolkozzunk, miképpen tudnánk időnket valamiképpen hasznosítani. Méltóztassék a t. kormánynak munkát adni ennek a Háznak, ennek a Háznak ideje van, munkakészsége is van, mert hiszen óriási nagy többségi párt áll a t. kormány rendelkezésére, úgyhogy mi ezeket a feladatokat valóban el is tudjuk végezni. Nem könnyű feladatok ezek, amint végighallgattam a t. miniszter úr előadását. Hogy egyebet ne mondjak, említett a t. miniszter úr egy aránylag jelentéktelennek látszó kérdést, a párbaj elleni küzdelemnek végre kodifikációs úton való betetőzését. Ez a Ház már elhatározta egyszer, hogy utasítja évekkel ezelőtt az igazságügyminisztert, hogy a párbaj kérdésében törvényjavaslatot terjesszen elő. Miért nem történt ez mégl Nem azért, mintha nem lett volna idő rá, vagy nem lett volna meg a Háznak a többsége, amely ebben a kérdésben akaratát érvényesítse, egyszerűen nem történt meg azért, mert mint a régi monarchia idejében, most sem • 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. tudták összeegyeztetni a katonai szempontokat a civilis szempontokkal. Akkor az igen t. miniszter úr bejelenti, hogy ő a katonai büntetőtörvénykönyv reformjával r is foglalkozni kíván, legyen szabad nekem rámutatnom arra, hogy már csak abból a sokat emlegetett takarékossági szempontból is megfontolás tárgyává kell tenni, hogy van-e értelme és célja annak, hogy mi itt két különböző anyagi büntetőrendszert tartunk fenn a civilis és katonai személyek között

1

? Van-e értelme annak, hogy külön katonai és civilis bíróságokat tartunk fenn

1

? (Friedrich István közbeszól.) Nagyon jól tudjuk, hogy milyen összeütközések vannak, amelyre t. képviselőtársam utalt közbeszólásában, hogy ma már ott tartunk, hogy vannak perek, amelyekben a civilis bíróság képtelen iratokat kapni a katonai hatóságtól, mert egészen egyszerűen megtagadják az iratok áttételét. (Friedrich István: Lásd a Prónay-pereket!) Ha tehát valóban akarjuk 15 év mulasztásait pótolni és bátor kézzel akarunk a kérdésekhez hozzányúlni, nekünk bizonyos előítéletekkel le kell számolnunk s valóban meg kell csinálnunk ezeket a reformokat tekintet nélkül az idejét múlt, anakronisztikus emlékekre. T. Ház! Természetes, hogy az adott félórás időn belül nem vagyok abban a helyzetben, hogy a miniszter úr expozéját kritikai meg jegy zér -sekkel végigkísérhessem. Fenn kell tartanom ezt magamnak arra az időre, — ismétlem, hogy nagyjában egyetértek, legfeljebb részletekben lehetnek közöttünk eltérések — amikor majd a miniszter úr egy-egy konkrét igazságügyi javaslattal jön a Ház elé, s amikor talán módom lesz kérni a Házat, hogy a házszabályokban rendelkezésemre bocsátott időt az ügy komolyságára való tekintettel meghosszabbíttassa. Ennek a mi házszabályunknak ugyanis csudálatos furcsasága az, hogy egy-egy szakjavaslatnál megadja a Háznak azt a jogot, hogy az egy órai határidőt meghoszabbítsa, ellenben a költségvetés tárgyalásánál, úgy, amint az előttünk napról-napra történik, amikor a kérdések özönét hozzák a Ház elé, nincs még a Háznak sem joga és módja ahhoz, hogy esetleg meghoszszabbítást adjon. En, t. Ház, csak egy-két kérdéshez vagyok bátor pár megjegyzést fűzni és lemondok arról, hogy összefüggő kritikáját adjam a miniszter úr expozéjának. Egyik kérdés az összeférhetlenség kérdése, amelyet Östör t. képviselőtársam tett a múlt alkalommal szóvá. Beszédje két részre oszlott. Beszédének második részében jogászilag foglalkozott ezzel a kérdéssel, s ottani megjegyzései között — el kell valóban ismernem — sok a helytálló és a való. ban megszívlelendő. Beszéde első részében, amikor a kérdésnek mintegy politikai beállításával foglalkozott, véleményem szerint nem járt el helyesen a képviselő úr. Östör kén viselő úr felsorolta az egyik na-ilapban teljesen szabatosan leközölt igazgatósági tagságait képviselőtársaimnak és ezt utrirozta, majdnem azt mondhatnám, hogy ezt igyekezett komikussá tenni. Hát, t. képviselőtársam, igen t. Ház, mindnyájan tisztában vagyunk az öszeférhetlenség igazi értelmével. Semmi kifogása nem volt senkinek a Házban eddig sem az ellen, ha valaki közgazdasági pályáról került a Ház padjaiba és azután is folytatta eddigi kenyérkeresetét és folytatta azt a munkát, amelyet eddigelé is kifejtett úgy a maga egyéni érdeke, mint az ország közérdeke szempontjából. Milyen messze van azonban ettől az, hogyha valakit azután, hogy képviselővé választják, egyszerre felfedeznek, mint a legzseniálisabb köz-