Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

300 Az országgyűlés képviselőházának jesebb elismerésemet megkisebbíteni kívánnájm. meg kell mondanom^ hogy a mai tömegmunkának és a rettenetes elfoglaltságnak következménye az, hogy mindez az alaposság rovására megy, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és a bírósági ítéletek indokolása bizonyos tekintetben» — azt mondhatnám — nemi adja azt a régi nagy nívót, amelyhez hozzá voltunk szokva. Szerencse, és itt különösen hangsúlyozom, hogy a királyi Kúria,, mint legmagasabb bíróság, azt a jogirányító magas nívót változatlanul tartja fenn, amellyel a magyar jogéletnek igazán iránytűje volt mindig és iránytűje kell, hogy legyen a jövőben is. r A bírói kinevezéseknél egy körülményt ajánlok az igen t. miniszter úr figyelmébe. Méltóztassék valahogy arról gondoskodni, hogy a magasabb bírói kinevezéseknél a legmagasabb bíróság kandidációja teljes mértékben érvényesüljön. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: így volt mindig!) Igen t. miniszter úr a bírói kérdésnél és minden kinevezés kérdésénél is politikum is érvényesülhet, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nem érvényesült!) befolyások is érvényesülhetnek. Nem állítom, de a lehetősége megvolt. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: En azt mondtam, hogy nem érvényesült!) Mint^ jogász, az nyugtatna meg, ha a legmagasabb bírósághoz csak azoknak kandidációja keretén belül lehetne eljutni, akik erre leginkább hivatottak, és senki másként, ennek a kandidációnak körén kívül a legfelsőbb bírósághoz kinevezhető ne legyen. Szükségét látom annak is, — és itt nem mint ügyvéd beszélek, hanem mint egy az életet elég hosszú időn keresztül megfigyelő ember — hogy az ügyvédi karból is úgy az alsóbb, mint a magas bírósághoz bizonyos mértékben és bizonyos időnként kinevezések történjenek. Belátható időn belül én nem is ismerek magasabb bírósághoz történt kinevezést. Már pedig a legnagyobb tisztelettel minden munka iránt, de a mi munkánk iránt is, állítom és vallom, hogy bizonyos tekintetben szükség van éles^ tekintetű, nagy gyakorlattal bíró ügyvédi tudás érvényesülésére a legmagasabb bíróságnál is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Minthogy pedig a magyar ügyvédi kar, hála Istennek, elég nagy számban produkál megfelelő egyéniségeket és az idősebb regiszterekben elég nagy számban vannak kiválóan képzett, úgy dogmatikailag, tehát elméletileg, mint gyakorlatilag teljes felkészültséggel bíró ügyvédek, én az igazságszolgáltatásnak érdekében állónak tartom azt, ha koronként történnek ilyen behozatalok, mert bizonyos új szemléleteket hoz be & gyakorlati életből az ügyvéd az igazságszolgáltatás magas berkeibe, és ha ezek érvényesülnek, ez csak az igazságszolgáltatásnak előnyére és hasznára lesz. (Mozgás a jobboldalon.) Az igazságügyminiszter úr programmjában — hálás elismeréssel állapítom meg — különösképpen szerepel az ügyvédség kérdése. Az az animozitás, amely az ügyvédet éri, nem egészen indokolt. En nem mondom? hogy az ügyvédség egyes tagjai nem szolgálták rá, de egészében, állítom, aki tagja voltam az ügyvédi legmagasabb fegyelmi bíróságnak, hogyha annak anyagát nézem, az ügyvédi fegyelmi ügyek elbírálásában teljesen szigorú nizust tapasztaltam, és ha a statisztikát nézem, jottányival sem kevesebb, illetőleg nem több az ügyvédi fegyelmi bűnözés, mintha akármelyik más funkcionáriusét vizsgálom. Ha azt nézzük, hogy a szabad pályára kidobott és bizony nem egészen homogén nevelésű ügyvédi kar ilyen leromlott életviszonyok között a fegyelmi bűnözésnek ilyen fokát szol302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. gáltatta csak, akkor én nyugodt lélekkel állapíthatom itt meg, hogy az ügyvédi kar teljes paritásban van az erkölcsi tartalom tekintetében a bírói karral. Ha tehát ennek a branchenak az igazságügyminiszter úr szíves volt ígéretet tenni, hogy a hóna alá nyúl egy^ országos érdeknek nyúl a hóna alá. Igen t. Ház, méltóztassék elgondolni, ebben az országban közel hatezer ügyvéd van, vagy talán több is, mint hatezer, mert Budapesten csak 3140 ügyvéd van, akik minden jogi tudásnak, társadalmi tudásnak teljes felkészültségével állanak itt ebben a lerongyolódott gazdasági életben. A nyomorúság igen rossz tanácsadó és egy intelligens, magas képzettségű ember a leromlott gazdasági életben mindig a leromlás okát keresi, s a nyomorúság nem mindig tárgyilagos. Tehát ha valaki a destrukcióra alkalmas és fel van fegyverkezve, az ügyvédi kar igenis fel van fegyverkezve. Az ügyvédi karnak éppen azért látnia kell azt, hogy az ő érdekével becsületes törődéssel, becsületes odaadással foglalkozik a Képviselőház is és éppen ezért én nagyon hálásan üdvözlöm az igazságügyminiszter urat, amikor az Ügyvédi Gyám és Nyugdíj Intézet hóna alá akar nyúlni, és ha csekély mértékben is, de hóna alá is nyúl. Szíves figyelmébe ajánlom azt, hogy ez a törvény, amely annak idején ezekre a hozzájárulási dotációkra 500.000 aranykoronát állapított meg, indokolásában kijelentette és a t

r Ház elfogadta, hogy az ügyvédi kar rokkantsági biztosítása az állani szociális feladatát képezi. Ha mi társadalmilag biztosítjuk a munkást, az ipari munkást, a mezőgazdasági munkást, a magántisztviselőt, SL köztisztviselőt, tisztán csak a szabadfoglalkozásuaiknak ez a legintelligensebb branche, az ügyvédség álljon itt társadalmi biztosítás nélkül? Ez sem nem méltányos, sem nein okos, de politikailag nem is helyes, mert ismételem az ügyvédi kar egy olyan forradalmi elemet is képezhet, ha nyomorúságba taszítják, amely igen^ veszedelmes lehet társadalmi szempontból. (Fried'rich István: Akkor a mérnököket, az orvosokat és az írókat is biztosítani kell!) Ugyanez áll az orvosokra is és a mérnökökre is. Az igazságügyminiszter úr kodifikációs programmja igen szép sikert nyújt. Igent.Ház! A kódex elkészítése egykorszakalkotó dolog lesz. Nem osztom azt a véleményt, hogy ezzel a kódexszel nagyon sietnünk kell, mert hiszen a dolog természete sem engedi meg a sietséget, azonban osztom azt a felfogást, hogy mihelyt az indokolás az eltérések tekintetében megjelent, — remélem minél hamarább meg fog jelenni — alkalma legyen a jo^ászközönségnek az egész tervezetnek átgondolására és az e felett való vélemények megadására. Sőt osztom azt a felfogást is, hogy a parlamenti tárgyalás is valahogyan akkép történjék, hogy abban nemcsak a parlament kiküldöttjei vegyenek^ részt

% hanem az egész magyar jogászközönség kiválóságai is és azok is tudjanak valahogyan hozzászólni. Nem tartom olyan sürgősnek és a dolog természeténél fogva sem lehet olyan sürgős, jó pár éven belül én nem látom a megvalósítás lehetőségét, de viszont nem tudok egészen elzárkózni az elől az aggodalom elől sem, amelyet Wolff Károly képviselő úr hangoztatott itt; a Képviselőházban, hogy a kódex megcsinálása és törvénybeiktatása vájjon nem jelent-e egy tényleges, definitiv elszakadást a leszakított részek jogterületétől. Ha magamat megerősítem is ezzel az aggodalommal szemben f azzal, hogy az élet amúgy is kodifikál és a bíróságok amúgy is beviszik ítéleteikbe a kódex rendelke-