Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

298 Az országgyűlés képviselőházának 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. Fitz Arthur jegyző: Káinoki Bedő Sándor! Káinoki Bedő Sándor: T. Képviselőház! Nemcsak a parlamenti illemnek felelek meg, amikor előttem szólott igen t. képviselőtársam felszólalásával foglalkozom, hanem bizonyos szükségét is érzem annak, hogy az általa felvetett egyik kérdésre vonatkozóan nyomban leszögezzem a magam nézetét. Tisztelt képviselőtársam az esküdtszéket követeli, — hogy az ő kifejezésével éljek — a köztisztesség nevében, a bíróság érdeke nevében és annak az érdeknek képviseletében, hogy mindaddig, ameddig esküdtszék nincs, nincs újságíró, aki szabadon, őszintén és nyíltan tudna a maga világító lámpásával bizonyos miazmákra rávilágítani. Igen t. képviselőtársam, én ezt a nézetét nem osztom. (Simon András: Nem is lehet!) En az egész esküdtszék kérdést a politikumból kihámozva, tisztán és szigorúan, mint jogász ítélem meg és méltóztassék nekem igazat adni abban, igen t. képviselőtársam, mint kiváló jogász, hogy az esküdtszék kérdése ma már nem politikai, hanem szigorúan igazságszolgáltatási probléma. Ma már az esküdtszék kérdése igen t. képviselőtársam, nem politikum, már kinőtt a politikum kérdéséből, tisztán csak igazságszolgáltatási kérdés. (Simon András: Ha nem csinálnak belőle politikumot!) Mert hiszen bocsánatot kérek, büntetendő cselekmények keletkeznek mindenféle miliőben, tehát keletkeznek politikai miliőben is. A bírónak feladata az, hogy abból a miliőből kihámozza a tényálladékot és annak a tényálladéknak alapján meghozza a maga ítéletét. Mihelyt igen t. képviselőtársam a köztisztesség után kiált és azt mondja, hogy jöjjön ennek a tényálladéknak megállapításához a laikus esküdt és az állapítsa meg a tényálladékot és ítélkezzék, bocsánatot kérek, nem érte el célját, mert hiszen végeredményben Krüger Aladár t. képviselőtársam elmondotta, hogy hogyan szokott rekrutálódni egy esküdtszék, kik maradnak benne: vagy olyanok, akik bizonyos politikai szemszögből fogják nézni a kérdést, vagy olyanok, akik semmiféle szemszögből nem nézik a kérdést, hanein egyszerűen nem értenek hozzá. Ezen az alapon én az igazságot nem fogom keresni. A bíróságot azzal szokták megvádolni, hogy a bíróság érdeke, hogy az esküdtszék ítélkezzék bizonyos kérdésekben, mert a bíró belesodródhatok a politikába. Nem t. képviselőtársam, a bíró sohasem sodródhatik bele a politikába, a bíró a politikai miliőtől mindig el tudja választani azt a tényálladékot, amely mint büntetendő cselekmény elítélendő és megítélendő. A bírónak ehhez való képessége mindig megvolt, meg lesz ezután is. En még csak abból a szempontból sem akarom az esküdtszék visszaállítását, hogy azok a bizonyos világító lámpák az újságíró kezében jobban tudjanak hatni. Mert bocsánatot kérek, a legnagyobb tisztelettel az újságírás iránt mondom, hogy akárhányszor az igazságot nem egészen úgy írják meg és nem olyan színezéssel írják meg, mint ahogy az van, (Egy hang a középen: Sőt a legtöbbször!) és a következménye az, hogyha elítélik az újságírót, nem az újságírót ítélik el, hanem esetleg az újságíró felületességét. Ezt a kérdést, uraim, az esküdtszékkel nem lehet megoldani. Ezt a kérdést igazságosan csak a bírósággal és pedig a szakbírósággal lehet megoldani és én ismétlem azt, amit az én igen t. jogász képviselőtársaim nagyon jól tudnak hogy ma az esküdtszék problémája nem politikai probléma, hanem ma tisztán és szigorúan az igazságszolgáltatás problémája, amelyet ha tisztán és szigorúan jogászi szemüvegen nézünk, a jogászi szemüvegen keresztül azt látjuk, hogy nekem sem politikai, sem más büntetendő cselekmény tekintetében nem megnyugtató a laikus elem az igazságszolgáltatásban, tehát a laikus elemet, ahol lehet, onnan kizárom. A politikumot nem az esküdtszéken, hanem a népgyűléseken kell szolgálnunk. Nagyon szép dolog, hogy azt tanultuk a politikában, hogy az esküdtszék tulajdonképpen a nemzet szervezete az igazságszolgálatásban, de a nemzet szervezete a szakbíró is; a nemzetnek az is ép olyan szervezete, mint maga az esküdtszék. Tisztán csak ezt a megjegyzést akartam igen t. képviselőtársam előadásához fűzni, mert az igazságügyminiszter úr olyan nagy ívelésű programmot adott, amellyel, hogy foglalkozzam, igazán sajnálom, hogy csak fél óra áll rendelkezésemre. (Fábián Béla: Megváltoztatjuk a házszabályokat!) Nem lehet, sajnos. Engem szintén meglepett az a bátor hang, ahogy az igazságügyminiszter úr ezt a pártpolitikán kívül álló tárcát expozéjában képviselte és bizonyos dolgokra rámutatott; ha megengedi az igen t. Képviselőház, ezen a programmon végigszaladva, magam is pár észrevételt szándékozom fűzni az egész igazságügyi adminisztrációhoz és programmhoz. Az igazságügyminiszter úr — már ahogyan nekem sikerült itt hevenyészve felírnom — három csoportra osztotta egész expozéját: a bíróság, az ügyészség és a kodifikáció csoportjára. A bírósági csoportnál mindnyájan hálásan és elismeréssel üdvözöljük a költségvetésnek azt a rendelkezését, amely visszatérést jelent az 1920. évi.

XX. tc-hez. Igenis, a bíró a tisztességnek olyan kalodájába van helyezve minden oldalról, hogy a bíróságnak a régi státus-törvényhez való visszavezetésének már tizenkettedik órájában vagyunk. Amikor ennek a visszatérésnek első lépését hálásan elismerem, ugyanakkor kénytelen vagyok felvetni egy gondolatot, amelyet már a pénzügyi bizottságban is szerencsés voltam felvetni, — határozati javaslatot is nyújtottam be, azt azonban ott elvetették, — hogy nemcsak az igazságszolgáltatásnak, hanem a közigazgatásnak is szüksége van bírói és ügyvédi képesítéssel bíró egyénekre, mert bocsánatot kérek, a legnagyobb tisztelettel a közigazgatás minden ága iránt, azt kell mondanom, hogyha a közigazgatás magasabb regiszterében magas jogászi képzettséggel bíró vezetők volnának, akkor némelykor nem látnának napvilágot olyan rendeletek, amelyek beleütköznek a jognak egyes területeibe, ami hogv megtörténik, annak a következménye, hogy az illető rendelet kiadója a jognak avval a területével talán nincs egészen tisztában. De ettől eltekintve, egyáltalában nem szolgál ártalmára a közigazgatásnak, hogy ott teljes jogászi felkészültséggel bíró emberek is foglalnak helyet; hogy ezt elősegítsük, én igenis kívánatosnak tartom azt, — javaslatot nem terjeszthetek be, mert ennek jogszerint helye nincs — hogy a törvényhozás adja meg a lehetőséget arra, hogy akik a közigazgatásban magas bírói és ügyvédi kvalifikációval szolgálnak, szintén megkaphassák azt a bizonyos személyi, képesítési pótlékot. Az igazságügyminiszter úr expozéjában foglalkozott a statustörvénnyel kapcsolatosan azzal a dotációval is, amelyet ma a budapesti magasabb bíróságok tagjainak nyújt úgynevezett dolgozószobapótlék címén. Igen t. miniszter úr, én ezt helyesnek és kívántosnak tartom, de a kérdést ezzel megoldani nem lehet. Nem kívánok az államtól új nagy beruházást, de lehetetlen-