Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-302
Az országgyűlés képviselőházának 302. ülése 1929 június 3-án,,hétfőn. 289 Ián mégis megfontolásra késztetik. Az egyik az, ö maga is említette, hogy túl vannak, terhelve a ïni büntetőbíróságaink. Nos, ezen túlterhelésen mindjárt erősen segítene az esküdtbíróság behozatala, egyszerűen azért, mert igen sok politikai és sajtópert megsemmisítene. (Úgy vún! Ügy van! a baloldalon. — Rassay Károly: Vége lenne a zsarolásoknak! A rizikó nélküli zsarolásoknak!) A másik szempont, amely iránt az igazságügyminiszer úr, mint politikus, talán nem . fog -.érzékkel;_ viseltetni, de mint régi, nemes veretű és szellemű jogász -megérti, hiszen felszólalásából reáutalhatok olyan velleitásra, amely ezen a téren mozog, ez a második szempont, melyet az ő méltánylásába ajánlok, az a belátás, hogy politikai ügyekben, amikor a bíró ítélkezik, ő jogi értékítélet formájában voltaképpen politikai értékítéletet hoz, politikai értékítéletet hozni pedig nem lehet a nélkül, hogy a saját maga szubjektív politikai irányát és politikai-meggyőződését az ítélkezésbe belelne vigye. Ennek azután ismét az a következése, hogy míg a merőben bírói jogi értékítéletek csak egy jogászi bírálatnak képezik tárgyát, a bírónak politikai értékítéletei azonban, akár jobbról, akár balról politikai bírálatban részésülnek, ami semmi körülmények között sem alkalmas arra, hogy a bírói tekintélyt megóvják. Az ilyen hangos bírálatokat el lehet némítani, sőt meg lehet torolni, de higyje el a miniszter úr, hogy a lelkekbe fojtott, némán maradt politikai bírálat nem kevésbbé rontja a bíróságok tekintélyéit, mint az, amely elhangzott. (Ügy van! Ügy van! a, baloldalon.) Koncedálom, hogy téved az, aki ezt merőben magyar jelenségnek tartja. Az ilyen rikoltó ítéletek, amelyekben a bírói politikai szubjektivizmusa szinte elkiáltja magát, mindenütt a világon megjelentek és megjelennek, de minden időben ugyanazok az okok, ugyanazokat az okozatokat szülték, amikor a szakbírót rákényszerítették arra. hogy politikai ügyekben, tehát politikai kérdések felett mondjon ítéletet. Hogy ez nemcsak nálunk van így, hivatkozom egy példára. Nincs függetlenebb bíró, mint az angol és az angol igazságszolgáltatás raultszázadbeli története szinte bizonyos humoros restelkedéssel emlékezik meg az^ Exatniriair szerkesztőjének Hunt-nak esetéről, akit két évi börtönre ítéltek. Miért? Mert a Daily Cronicle a későbbi IV. Györgyről még walesi herceg korában megírt egy tudósítást, hogy megjelent egy bálon és szép volt, mint Adonis. Erre az ellenzéki Examinair azt a megjegyzést tette laptársa híradására, hogy laptársának ez a hasonlata talán mégis csak túlzott volt egy kevéssé. Bizonyos humoros restelkedéssel, talán szégyenkezéssel gondolnak ma az angol igazságszolgáltatás történetírói azokra a vérítéletekre, amelyeket hoztak volt a chartisták és irlandiak ellen, ezek politikai bűnperében az angol független bírák. Ha méltóztatik észlelni, hogy a harmadik respublika első 1 évtizedében a bírák olyan kirívó politikai egyoldalúságot mutattak, hogy a törvényhozás szükségesnek látta azt, hogy a bírák bírói függetlenségét egy évre felfüggessze. Akkor keletkezett az a szállóigévé lett mondás, hogy a bírói függetlenség időleges felfüggesztése egyértelmű azzal, amikor egy hajadón a.lányságát függeszti fel — időlegesen, amire az; után azt a választ adták, Ihogy nem lehet szó Iányságról annál, aki már paráználkodott. Méltóztassék azonban nézni a német példákat. Nem kell nagyon messze visszamennün'k emlékezetünkben, s akkor látjuk azt, hogy a német bírák is bizonyos politikai ügyekben olyan rettenetes egyoldalúságot mur tattak, olyan kirívó, olyan rikoltó magatartást tanúsítottak, és olyan ítéletet hoztak, hogy a német szellemnek, a német becsületes és alapos felbuzdulásnak kellett jönnie, aminek aztán sikerült is ezeknek a visszásságoknak igen gyökeresen véget vetni. Hamis nyomon haladna tehát az, aki ezek miatt a nálunk néha még előforduló, rikoltó ítéletek miatt, amelyek ma főleg azért tűnnek fel ilyennek. mert ritkán fordulnák elő, s amelyek azt lehet mondani: egyénileg szoktak csak jelentkezni restelkednék, mert ez a magyar büntető igazságszolgáltatást bizonyos ferde színben tüntetné fel; nem azon kell restelkedni, sepertek eleget, Seperjenek mások is, de mindegyikünknek egyesülnünk kell abban, hogy még ezeket a visszásságokat is megszüntessük. Ha tehát a mélyen t. miniszter úr nem tudja magát eltökélni arra, hogy gyökeresen és alapjában szüntesse meg ezt a visszásságot azzal, hogy politikai ügyekben az ítélkezést az esküdtbíróságra bízza, akkor az ő kezében van az, hogy csak a legeikerülhetetlenebbül szükséges esetekben induljanak ezek a politikai bűnperek. Az ügyészeknek való utasítás joga ugyanis őt illeti meg, az ő kezében van szuverénül politikai ügyekben a vádemelés joga, az egész felelősség tehát őt terheli. Kegyeskedjék tehát miniszter úr és tartson egy kis seregszemlét akár csak a most folyamatban lévő politikai bűhperek felett abból a szempontból, hogy vájjon a közérdek kívánatossá teszi-e ezeket minden esetben, sőt hogy sokszor nem inkább valósággal ellene mond ezeknek? Csak egyetlen példát említek fel. A Ház emlékezni fog arra, saját mentelmi praxisából, hogy egy rég megszűnt és semmiféle új formában fel nem támadt politikai napilap között egy országgyűlési képviselő tollából és annak teljes névaláírásával egy politikai bírálatot a frankügyről s amikor ide jött a megkeresés, a Ház megtagadta a mentelmi jog felfüggesztését, megtagadta a mentelmi bizottság azon^ indokolása alapján, hogy a közérdek ellenére való, hogy a frankügy inrotulált aktái feleslegesen egy sajtóper keretében újból felbontassanak. Azt kellene hinni, hogy a Képviselőháznak ez a döntése eldöntötte az ügy további sorsát is, mert hiszen, ha közérdek az, hogy a frankügy aktái ne szellőztessenek a szerző elleni főtárgyaláson, ugyanez a közérdek tiltakozik az ellen, hogy a fokozatosan felelős akkori lapszerkesztő, a felelős szerkesztő ellen vitt főtárgyalás során kerüljenek ezek a dolgok megvitatás alá. S mi történik 1 ? Csak a napokban adott ki a kir. ügyszség egy vádiratot a rég^ megszűnt lap akkori szerkesztője ellen, aki már búcsút mondott a politikának és a politikai zsurnalisztikának, úgyhogy ez a vádirat körülbelül olyan, mint az, hogy a Sinusból 17 év múlva érkezik csak meg a földre a fénysugár: ez a vádirat egy régi dolognak ide eltévedt, végső sugara. En nem tudom elképzelni, t. igazságügyminiszter úr, hogyha alaposan át méltóztatik böngészni ezeket a politikai pereket, akkor ne találna igen spk esetben alkalmat a beszüntetésre, nem azért hogy meneküljenek ezeknek a talán bűnös tartalmú cikkeknek írói, amely cikkek azonban régen elvesztették aktualitásukat, hanem mert amikor annyi főbenjáró politikai bűn maradt megtorlatlanul, már a kiegyenlítő igazság névében is el lehetne nézni ezekből a régi időkből ideszakadt politikai sajtópereket, és mert nagyon fontos volna nem foglalkoztatni a bírákat olyan módon és nem adni nekik alkalmat arra,
