Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

'Az országgyűlés képviselőházának 3 mert ő mindezekből maidnem egy igazságügyi csőd képét látja magafelé közeledni, ha ezeken nem fogunk tudni segíteni. (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van! — Gál Jenő: Mondtam, hogy a novella nem ér semmit!) Már pedig, ha analizáljuk a büntetést, a prevenciót csak kénytelenek vagyunk fenntartani a büntetéseknél? A megtorlást is, de a prevenciót még inkább. (Erődi-Harrach Tihamér: Jobb megelőzni, mint büntetni!) Ez azonban mind elveszti belső értékét abban a pillanatban, amikor egy ma elkövetett bűncselekménynél három-négy év múlva hozok csak ítéletet. A megtorlás szenved csorbát, a prevencióról pedig ne is beszéljünk ezeknél a kérdéseknél. Az orvoslást tehát igenis sürgetni kell. Ebben a pillanatban nem az igazságügyminiszter iirat sürgetem, akinek beszédét hallottam a pénzügyi bizottságban, ahol körvonalozta azokat a programmpontokat és teendőket, amelyeket szem előtt tart, amely beszédét a legnagyobb örömmel és bizalommal hallottunk pártkülönbség nélkül valamennyien. De sürgetem a pénzügyi kormányzatnál az erre vonatkozó belátás érvényesülését. Őszintén szólva, itt vannak azok a kardinális tételek, ahol ha nagyon tárgyilagosan állapítjuk meg, kiáltva kiáltanak azok a felesleges kiadások, amelyek az államháztartásban napról-napra bekövetkeznek, a helyett, hogy ezeket a kiadásokat ilyen életbevágó és halaszthatatlan dolgokra fordítanák, mint például a bírói eljárás zavartalanságának biztosítása. En elhiszem, hogy szép a kultúrfölény emelése és szép, ha mi nagyot és dicsőt alkotunk. Azt is elhiszem, hogy elmaradottak vagyunk és bizonyos kérdésekben nem csináltunk negyven-ötven éven keresztül semmit, vagy csak keveset. Ezt mind elismerem. Azt is elismerem, hogy külföldről tudunk nagy és új programmokat, új gondolatokat hozni napról-napra. Ehhez nem kell semmi más, mint egy csomó pénz. De ebben a szegény csonka országban, ebben a koldus országban mégis csak figyelembe kell venni, hogy ötven év mulasztását nem tudjuk egyszerre pótolni sem iskolai, sem útügyi, sem egyéb kérdésekben. Bizonyos korlátozott tempót kell tehát ezekben a kérdésekben betartanunk és így kell megállapítanunk a szükségleteket. Ezért pártom nevében már a műikor hangsúlyoztam aggodalmunkat, amelyeket ma is aláhúzok, kétségkívül csak nemzeti érdek szempontjából, a jót keresve és a jót akarva. Ne méltóztassanak tehát olyan kiadásokat koncedálni, amelyek nem okvetlenül szükségesek, amelyeket ez a koldus ország nem tud egyszerre megvalósítani. (Igaz! Ügy van! a középen.) Hogy mi a nemzetiségi vidékeken építettünk iskolát és a Duna—Tisza közén nem építettünk, ez hiba, de egyszerre nem tudjuk pótolni ezeket a hiányokat. Kétségkívül ezt be kell látni, a tempót mérsékelni kell és lm ez érvényesül, akkor például az igazságügyi tárca keretében mód lesz a leírószemélyzet kérdésének gyökeres megoldására. Mi nem tehetünk arról, hogy a feldúlt gazdasági helyzetben, ahogy ez a statisztika mutatja, körülbelül két és félszeresére emelkedett az igazságügyi forgalom, mint amennyi a békében volt. Ez kétségkívül egy sajátságos jelenség. Györki képviselő úr azt mondotta, hogy mindenki megy most a bírósághoz, ez a felizgatott kedélyek következménye. (Káinoki Bedő Sándor: A leromlott gazdasági helyzet következménye ez!) Ugye, ez inkább a gazdasági helyzet következménye, ez is egy trianoni jelenség. En inkább a magánjogi, mint a büntetőjogi kérdéseket veszem itt tekintetbe, de az kétségtelen, hogy a forgalom növekedett, tehát a l ülése 1929 május 29-én, szerdán. 271 bírók számának leszállítása katasztrofális lehet, mert a B-listát vagy a kihalási rendszert tekintem is, akkor sem tudnak megfelelni a feladatoknak a meglévő bírák. Én nem a bírák számának szaporítására gondolok, hanem csak az állomány fenntartására, ellenben a segédés a leíró személyzetet mindenestre szaporítani kell. (Káinoki Bed'ő Sándor: Reformálni kell az eljárást.) En a segédszemélyzet alatt értem a jegyzői kart, mert lehetetlen az, hogy a bírák ítéleteiket vagy a jegyzőkönyvet maguk írják. Ez lehetetlenség. Tessék elképzelni, hogy amikor valaki ítéletet konstruál, amikor megalakítja az indokolást, akkor jegyzőkönyvet is kell neki körmölni. Kétségkívül kijön így abból a hangulatból, a jogi termelés stádiumából, amikor össze kell szednie minden tudását, argumentaeióját, s így összeállítani az ítéletet. À leírás csak akadályozza a szellemi termelést. A segédszemélyzet tehát feltétlenül szaporítandó. (Gál Jenő: Kötelező gyorsírástudás kell!) Ha külföldi példákra hivatkozunk, külföldön mindenütt így van; ott van segédszemélyzet írógépekkel, ott vannak gyorsírók. Ezt meg kell csinálni. Engedelmet kérek, ezt mondottam, amikor Gál Jenő t. képviselőtársam említette, hogy az Erdélyi-féle perben még ma sincs kikézbesítve, az ítélet. (Gál Jenő: Az ítélet fogalmazványa nincs meg!) Az más, mint a leírás. Ez pláne nagy torlódás. De felolvasták az ítéletet!? (Gál Jenő: Ügy van! Es még sincs meg!) Ezt én csak leírási kérdésnek vettem. (Gál Jenő: Nincs kész a fogalmazvány!) Ebben nem tudok nyilatkozni; természetesen a kész ítélet nem lett kikézbesítve a leírás nehézségéi következtében. Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat az igazságügyminiszter úron keresztül, hogy ebben a kérdésben méltóztassék gyökeres változtatást tenni. (Helyeslés a baloldalon.) Nagy hálával állapítom meg, hogy a jelenlegi tárgyalás alkalmával is valamennyi szónok a bírói karral szemben a legnagyobb és legmelegebb szimpátiával nyilatkozott. Megállapítom, hogy a bíróságokkal szemben elhangzott nyilatkozatok a lehető legelismerőbbek és serkentőek a magyar bírói karra nézve. Hiszen ez kifejezésre jutott tavaly abban az országos határozatban is, amelyet remélem az igazságügyminiszter úr is teljes egészében magáévá méltóztatott tenni (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Ügy van!) és ezen az alapon méltóztatott a tárcaválalás alkalmával is már nyilatkozni, hogy.igenis a bírói státus fokozatos helyreállításának kérdése, igazságügyünk vitális érdeke. Én itt a magam részéről nagyon köszönöm a bírói és az ügyészi kar nevében is, hogy a képesítési pótlékot méltóztattak újból bevezetni. Ez ugyan nem annyi, mint amennyit a bírói kar várt, de ebben a tekintetben bízom abban, hogy lesz megfelelő emelés, és kétségkívül legalább meg van törve a jég és be van állítva ez a kezdet, a fokozatos fejlődés jegyében, ami mindenesetre jelentheti majd a státustörvény végrehajtását. Idő hiányában nem tudok kiterjeszkedni annak előnyeire, hogy mit jelent az igazságügy szempontjából, ha a bírák függetlenek lesznek anyagilag is. Ez a kérdés kapcsolatos az igazságügy elkerülhetetlen reformjával, amely elkerülhetetlen reformnál csak az egyszerűsítést állítom előtérbe, amely kétségkívül szükséges és amelyre gondolnunk kell. Hogy ez az egyszerűsítés valószínűleg megint az egyes bírói rendszert fogja előtérbe állítani, ez majdnem kétségtelen. 4o*