Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

"Àz országgyűlés képviselőházának BÖl. ülése 1929 május 2à-ên, Szerdán. 241 zal, hogy a költségvetésnek idevonatkozó részét nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Görgey József! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Ki a következő szónok? Fitz Arthur jegyző: Griger Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Ki következik szólásra? Fitz Arthur jegyző: Bleyer Jakab! Bleyer Jakab: T. Ház! Felszólalásomat azzal kezdem, hogy őszinte^ örömömnek adok kifejezést azokért az igazságos, átértő és átérző fejtegetésekért, amelyekkel Hunyady Ferenc gróf t. képviselőtársunk a költségvetés általános vitájában tartott beszéde keretében a kisebbségi kérdéssel és különösen a magyarországi németség kérdésével foglalkozott. Ez a beszéd a maga őszinteségével, a maga mély belátásával a magyarországi németségnél a legmélyebb és legkedvezőbb benyomást tette, de éppen olyan mély és kedvező benyomást tett az elszakított részeken lévő kisebbségeknél is és — amint a külföldi sajtóból is konstatálni tudom, — nagy hatást tett mindenütt, ahol a kisebbségi kérdés iránt érdeklődnek, ahol a kisebbség kérdésének nagy jelentőségét felismerték. Ha ez a felfogás, gr. Hunyady^ Ferenc t. képviselőtársamnak ez a felfogása, áthatná az egész magyar közvéleményt, ha ez áthatná az egész magyar köztudatot, nincs kétségem benne, hogy a mi integritási és reviziós törekvéseink, amelyeket természetesen mindenki egy szívvel és egy lélekkel oszt, bizonyos tekintetben más képet kapnának, ezeknek az ereje és lendülete meghatványozódnék. (Jánosssy Gábor: Ez a felfogás ezer év óta bennt van a magyar közvéleményben! — Zaj a jobb- és baloldalon. — Ralijuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek. Bleyer Jakab: Sajnos, nincs mindenkiben benne. Ezt Meskó Zoltán t. képviselőtársunk beszéde is mutatja, aki nekem például azt a szemrehányást tette, hogy én akadályozom meg a magyarországi németségnek a magyarságba való beolvadását. (Meskó Zoltán: Teljes beolvadását!) Ez a felfogás voltaképpen a Mello Franco-féle felfogás, amely ellen Apponyi Albert gróf úr Genfben felszólalt, amellyel itt nagyon behatóan foglalkozott Lukács György t; képviselőtársunk, és amely ellen éppen nekünk, magyaroknak a legnagyobb elszántsággal küzdenünk kell. Az igen t. képviselő úr ezt a gondolatot nem gondolta vé^ig, mert ha végiggondolta volna, akkor tudná, hogy ez a felfogás 3-5 millió magyarnak a magyar faj egyharmadrészének lassú nemzeti elsorvadását jelentené. A t. képviselő úr a névmagyarosításról is beszélt. Természetesen a névmagyarosítás mindenkinek jogában áll, (Meskó Zoltán: Hála Istennek, Magyarországon szabad magyar nevű embernek is lenni!) s magam is kívánom, hogv mindenkinek joga legyen a saját neve fölött rendelkezni. De itt is azt hiszem, hogy a képviselő úr nem gondolta végig ezt a gondolatot, mert ha végig gondolta volna, akkor saját nevénél kezdte volna el. (Meskó Zoltán: Nagy tévedésben van, ez régi magyar név!) Megengedem, hogy régi név, és én a Meskó-család iránt a legnagyobb tisztelettel vagyok, de azt már méltóztassék nekem elhinni, hogy ez nem magyar név. Ez azonban semmit sem von le ennek a családak hazafias érdeméből, mert nem a név teszi, hanem à névnek viselője határoz. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a miniszterelnöki tárcánál megmaradni. Bleyer Jakab: En azért tettem szóvá, mert a t. képviselő úr ízetlen tréfát engedett meg magának az én nevemmel. (Meskó Zoltán: Nem. is említettem a nevét!) ízetlen tréfát engedett meg magának az én nevemmel és nekem ezt vissza kell utasítanom. Azt mondhatnám erre, hogy a t. képviselő úr nevéhez keresztnévként jobban illenék a Janó, mint a Zoltán. (Mozgás a jobb- és baloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a személyeskedésektől tartózkodni. (Meskó Zoltán: Lehet, hogy holnapra megváltoztatom á nevemet!) Csendet kérek. A képviselő úrnak időt adtam a védekezésre és arra, hogy f oglalkozhassék Meskó képviselő úr beszédével, de az idő már annyira előrehaladott, — erre a célra körülbelüL hét percet vett igénybe — hogy ideje már, hogy a képviselő úr a tárgyhoz visszatérjen. (Egy hang a jobboldalon: A Janó megérte!) Bleyer Jakab: Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a támadásokról áttérek más dolgokra is, de amikor állandó támadásoknak vagyok kitéve, amikor itt röpiratokat osztogatnak a képviselő urak között, ezekre mégis válaszolnám kell. Mert van itt egy kis kör, amely leginkább úgynevezett faj biológusokból és fajvédőkből áll, akik olyan elveket hirdetnek az ő sajtójukban, amelyek teljesen képtelenek. Ez a sajtó nagy előszeretettel foglalkozik csekélységemmel. Mivel nem tudnak ellenem semmit igazán felhozni, költenek, koholnak, valótlanságokat állítanak és evvel természetesen a jóhiszemű olvasóközönséget sikerül nekik, részben legalább, félrevezetni. Ahhoz, hogy ilyesmit elérjenek, sem egy egyetemi tanárnak nagy tudománya nem kell, sem egy vitéznek nagy vitézsége nem kell hozzá. T. Ház! örömmel konstatálom, hogy ez —• mint Jánossy t. képviselő úr is mondta — nem általános felfogás, hanem igenis, az ország vezetői, akik tulajdonképpen az ország sorsát intézik, de a magyar társadalomnak is igen nagy a rétegei, egészen más felfogást vallanak a kisebbségi kérdésben. Különösen a Magyarság; ban jelennek meg cikkek, amelyek a kisebbségi kérdésben a legnagyobb megértést mutatják. Ott van Bajza József egvetemi tanár, aki felszólítja a magyar közönséget hogy a kisebbségi kérdés jelentőségével, lényegével többet foglalkozzék, mert ez a jövő kérdése, ez egyik alapvető kérdés. Talán méltóztatnak megengedni, hogy f elolvassam azt a párt sort, amelyet Bajza József írt a Magyarságban (olvassa): «Próbálja valaki : összeszedni azokat, akik a sváb, a szász, a tót, a rutén, a román, a szerb, a horvát vagy a vend , kérdéssel szakszerűn foglalkoznak. Egy szobába elférnek együtt. Elszakított testvéreinknek azt kellene látniok, hogy mi törődünk a dolgaik ] kai, megbecsüljük kultúrájukat, Örülünk haladásuknak, fáj visszaesésük.» Különösen az ifjabb nemzedék között vannak igen kiváló fők, akik ennek a kérdésnek léI nyegét igazán átértik és átérzik. Ezek politikai í tanulságaikat nem a legutóbbi 30—40 év történeI téből merítik, hanem visszamennek a magyar ! államalkotó erő ősforrásához, Szent Istvánhoz, í és ott nézik, kutatják, tanulmányozzák, hogy \ mik azok a nagy politikai gondolatok, amelyek a szebb magyar jövőt biztosítják. Ilyen például ] a legkiválóbb fiatal publicistáink egyike, Ottlik ; György, aki a Magyar Szemlében azt mondja (olvassa): «Neopátriotizmusnak azt a felfogást nevezném, amely belátván azt, hogy Szent