Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

Az országgyűlés hépviselőházanak 30C esztendőt, amíg ezt a munkát megcsinálják.éis Mi, ennek a városnak lakói belenyugszunk tehát abba, bogy az Államvasút igazgatóságának elgondolása szerint emeltessék ott egy kínai fal. Vigyük fel a Cegléd—lajosmizsei vonalat oda töltésre és oszlopokra és így adjuk meg az utcai közlekedés lehetőségét, de szerettem volna látni most már ebben a költségvetésben azt a megnyugtató biztatást, hogy ezt a munkát tényleg meg is fogják kezdeni, ami nemcsak azért fontos és sürgős, mert — mondom — egy nagy jövő elé néző városrész fejlődéséről és ennek a rendkívül nagyszámú lakosságnak az érdekeiről van szó, hanem azért is, mert akárhogy csűrj ük-csavarjuk a dolgát, látjuk, hogy annyira kevés a közmunka és annyira kevés a munkásság foglalkoztatása, hogy ennek a munkának a kiadása is tényleg sürgős és itt is sok száz és száz ember juthat kenyérkeresethez és megélhetéshez. Azt hiszem, már említették előttem ezt a kérdést, a kereskedielemüígyi miniszter úr azonban > errevonatkozólag eddig még nem nyilatkozott, én tehát in concreto azért szólalok fel, hogy alkalmat adjak a kereskedelemügyi miniszter úrnak arra, hogy ebben a kérdésben végre megnyugtató kijelentést tegyen (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Hogy nincs pénz!), hogy lássunk valami konkrétumot, hogy legyen valami fix pont, amelyben a lakosság megnyugodjék s hogy ne nyúzzon és ne járjon bennünket, a város képviselőit azért, hogy mi lesz ezzel a kérdéssel és mikor jutunk abba a megnyugtató helyzetbe, hogy megtaláljuk a magunk életszámadását a városnak ebben a részében. A másik körülmény, amely engem felszólalásra késztet a következő. Malasits Géza képviselőtársam rámutatott arra, hogy az Államvasutak személyzetének az a része, amely szoros értelemben véve nem tartozik a hivatalnoki személyzethez, zúgolódik, türelmetlenkedik és folyton panaszkodik az elégtelen javadalmazás miatt. Ezzel szemben találok itt egy tétel, amely azt mondja, hogy a személyzetnek üzemi jutalékban való részesítése végett ez alkalommal is 3,500.000 pengőt vett fel a minisztérium a költségvetésbe. Amikor én erre gondolok és amikor e felett elgondolkozik az ember egy pillanatra és azt látja, hogy a személyzet nem lehet megelégedve a maga egyenes javadalmazásával, hogy elkedvetlenedve teljesíti szolgálatát, a másik oldalon pedig jön egy olyan tétel, amelyben, hogy kedvre derítsék őket és munkateljesítményüket fokozzák, jutalmat Ígérnek nekik, akkor mindig eszembejut az a kép, amelyen lefestve láttam egy embert, nyakán egy kövér pappal, akinek kezében egy ihalászhorog van, a horogra pedig ráakasztva egy szafaládé. A szegény ember viszi magával a papot azért, hogy valamikor majd csak eléri a szafaládét. (Csik József: Ezt az éjjel álmodta?) Nem álmodtam, de ez így van és elég az hozzá, hogy ez elképzelhetetlen helyzet. Nem így kell fokozni a munkakedvet, hanem úgy, hogy szeretettel kell odaállani az emberek mellé, (Csik József: Szociáldemokratavezér volt az és nem kövér pap! — Derültség.) De igen, kövér pap volt. , Mondom tehát oda kell állani az emberek mellé és rendezni az ő javadalmazásukat. Hiszen nemcsak az Államvasutaknál vannak munkások alkalmazva, hanem mindenütt. Kétségtelen, hogy, amint rendezett viszonyok között, például a tisztviselőknél arra törekszünk, hogy őket az anyagi gondoktól függetlenítsük . ülése 1929 május'-28-án, kedden, 217 nem gondolunk arra, hogy külön jutalmakkai sarkaljuk őket fokozottabb munkateljesítményre, akként a munkásságnál és az alaesonyabhrendű munkát végzőknél, a forgalmi- és műhelyszemélyzetnél is ekként kell eljárni. Ezeknek a munkája nagyon fontos, mert amikor beérkezik a fáradt vonat, a hosszú utat megtett vonat, sérült kocsikkal, azoknak javítása, helyreállítása és újra szolgalatba állítása nagyon fontos. Ne lebegjen tehát ezeknek a munkásoknak a szemük előtt az, hogy jutalmat kapnak és így fokozzák fel az ő munkateljesítményüket, hanem legyenek tudatában annak, hogy megvan a tisztességes fizetésük és így hűséggel és odaadással teljesíthessék a kötelességüket. Ezt tehát én teljesen elhibázott dolognak tartom különösen azért, mert amennyi előnyét látja ennek a jutalmazási rendszernek a minisztérium, annyi hátránya, vagy még fokozottabb hátránya van, mert a munkát mégis csak azoknak kell elvégezniök, akik munkások, a forgalomban pedig azoknak, akik kalauzok,, vonatkísérők, stb, A jutalmak kiosztásánál azonban úgy vagyunk, mint a háborúban voltunk az érdemrendek kiosztásánál. A magas érdemrendeket nem azok kapták, akik a lövészárokban voltak, hanem azok, akik a hátuk mögött állottak mindig. Így vagyunk itt a jutalmaknál is. A jutalmak nagy részét, magasabb részét, tetemesebb Összegét nem azok kapják, akik ott szorgalommal és odaadással teljesítik szolgálatukat a javítóműhelyekben és a fűtőházakban, valamint kinn a pályán, hanem azok, akik nekik vezetőik, elöljáróik, tisztviselőik. A jutalmak nagyobb része ezeknek a javadalmazását szolgálja. Ez tehát elhibázott dolog, mert a jutalmak ilyetén kiosztása nem fokozza, vagy legalább is nem fokozza olyan mértékben a munkakedvet és a munkateljesítményt, mint az ebben az előterjesztésben hihetővé van téve, hanem keserűséget, elkedyetlenedést okoz, és a jutalmakat ugyan kiosztják, de a célt, amelyre azok be vannak állítva, nem érik el. Ezt tehát nem tartom jónak. E helyett sokkal inkább tartanám szükségesnek azt, hogy a következő költségvetések összeállítói gondoljanak arra, hogy esztendőről-esztendőre a megváltozott életviszonyoknak megfelelően állítsanak be összegeket a személyzet javadalmazásának megfelelő emelésére, és ezzel azután igazán fokozni fogják a munkakedvet és fokozni fogják a munkateljesítményt is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Madarász Elemér! Madarász Elemér: T. Képviselőház! (Halljuki Halliuk! a jobboldalon.) Felhasználom a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalását arra, hogy egy kérésemet előadjam a mélyen t. miniszter úrnak. Magyar államvasúti utazási kedvezményről van szó. Ellensége vagyok mindenféle kedvezménynek, különösen a kedvezmények kiterjesztésének, és csak helyeselhetem az Államvasutaknak azt a politikáját, hogy a kedvezményeket nem kiterjeszteni, hanem redukálni igyekszik. Hiszen a kedvezmények, ha egyenlően adják is azokat, mondjuk, egy csoportnak, egy érdekeltségnek, sohasem használtatnak fel egyenlően. Az egyik tisztviselő a kedvezményt évenként egyszer vagy kétszer veszi igénybe, sőt ismertem olyan tisztviselőt is, aki ki sem váltotta arcképes igazolványát, annyira nem utazott, a másik azonban hetenként többször is utazik. Ez tehát végeredményben sohasem arányosan éri a tisztviselőket, illetőleg alkalmazottakat. ' A kedvezmények körében azonban itt egy aránytalanságra vagyok bátor a mélyen t. mi32*