Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-300
202 Az országgyűlés képviselőházának a kereskedők üzleteiben felnő, férfiúvá válik, úgyhogy a szó szoros értelmében nélkülözi a rendszeres nevelést, nélkülözi a szociális védelmet és nélkülözi a szociális pártolást. Letagadhatatlan tény, hogy a tanoncifjúságnak egészségügyi, élelmezési viszonyai, lakása és ruházkodása igen sok esetben a legelemibb emberi követelményeknek sem felel meg. Letagadhatatlan tény, hogy a tanoncifjúság jelenleg az országban ki van téve egyrészt testi betegségeknek, másrészt ki van téve a társadalomromboló lelki fertőzések veszélyének is. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egylet, — amely tudvallevőleg Zichy János képviselőtársunk elnöklete alatt működik és Zichy János képviselőtársunknak ebből a munkájából oroszlánrészt vesz ki Kálmán Gusztáv volt kereskedelemügyi államtitkár, volt képviselőtársunk — ezt a kérdést legutóbb napirendjére tűzte és külön tanoncvédelmi és külön tanoncgondozói szervezetet létesített. Tudomásom van róla, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr az Alföldi Magyar Közművelődési Egyletnek ezt a mozgalmát, ezt a próbálkozását melegen pártolja. Tudomásom van róla, hogy a legteljesebb megértéssel fogadta ezt a mozgalmat, sőt támogatja is. Arról is tudomásom van, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr maga sürgette olyan intézmények felállítását, amelyek biztosítják a tanoncifjúságnál a férfias jellem erényeinek elsajátítását, amelyek biztosítják, hogy elsajátítsa a ma elhanyagolt tanoncifjúság a becsületességnek, a szorgalomnak, a takarékosságnak, a fegyelemnek, a rendszeretetnek erényeit és lehetővé teszik azt is, hogy a tanoncifjúság a maga egészségének gondozását is feladatkörébe vegye. Ez az egyik kérdés tehát, amelyre a miniszter úr figyelmét fel akartam hívni. Nagy súlyt kell, hogy fektessen a miniszter űr arra, hogy egy polgári képviselő teszi szóvá a polgári tarsadakni rend érdekében, saját jól felfogott érdekünkben, hogy a tanoncifjúság védelme tekintetében a kereskedelemügyi minisztérium a jövőben fokozottabb gondosságot fejtsen ki. A másik kérdés alárendelteiblb jelentőségű, nem is akarok hosszabb ideig nála időzni. Már hangsúlyoztam a magyar Duna-hajósok kezelési módjának fontosságát. Itt csak egészen röviden \ és távirati stílusban felhívom az igen t. mi\ niszter úr figyelmét arra, hogy^ a Dunán hajózó tk gőzhajókonmányosoknak régi sérelmük az, hogy nekik oklevelük nincs és kérték, hogy gőzhajókor m ányosi vizsga álapján szabályszerű oklevéllel láttassanak el. Jói tudom, hogy a Vasúti és Hajózási Felügyelőség ezt a kérést elutasítólag intézte el, a Vasúti és Hajózási Felügyelőség semminemű indokolással nem kapható ennek a kérelemnek teljesítésére s nem volt hajlandó a kereskedelemügyi miniszter úrhoz ilyen irányban indokolt felterjesztést tenni. Én megint leszegezem itt a Képviselőház üléstermében, hogy felelőssé teszek minden tényezőt, aki a hajósok ügyeivel foglalkozik, abban a tekintetben, ha nem gondolja át százszor, meg száziszor a hajósokat érintő minden kérdésnél azt a különleges helyzetet, hogy a hajósok legnagyobb része egy olyan vállalat alkalmazottja, amely jelenleg Bécsben székel. (Ügy van! a közéven. — Meskó Zoltán: Ügy van! Ez a lényeg!) Tovább^ ezzel a kérdéssel nem akarok foglalkozni. Kérve kérem a miniszter urat, ne méltóztassék e percben ebiben a kérdésben sem pro, sem contra nyilatkozni, vagy állástfoglalni; mély tisztelettel csak azt kérem a miniszter úrtól, méltóztassék a gőzhajókormányosok közvetlen meghallgatásával még egy lehető300. ülése 1929 május 28-án', kedden. séget nyújtani arra, hogy nekik ez a régi kérelmük akceptálható legyen. (Élénk helyeslés a középen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Kíván még valaki szólani? (Nem!) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A miniszter úr óhajt nyilatkozni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! A felhozott kérdések közül ebben az esetben Malasits Géza képviselő úrral a legtöbbre nézve teljesen egyetértek. Amit ő a textilipari oktatásról abban a tekintetben mondott, hogy ez a módja az idegen kiszorításának, még pedig a jogos és méltányos módja, azt én teljesen aláírom; azt is aláírom, hogy ma a textilipar jelentőségében annyira emelkedett, hogy itt a megfelelő szakoktatás elsőrangú kérdéssé vált. Ebben teljesen egyek vagyunk. Ami a módozatokat illeti, (Kabók Lajos: Itt van a baj!) — ott sincs eltérés! — elsősorban a budapesti intézetet tartom kiépítendőnek. Nem hiszem, hogy mi olyan anyagi eszközöket tudnánk előteremteni, hogy egyszerre két iskolát állítsunk fel s akkor mégis csak Budapest anynyira prédominai, a textilipar itt annyira koncentrálódik és a vállalatok olyan áldozatot is hoztak és kínálnak is fel a jövőre, hogy azt hiszem, hibás volna az amúgyis szerény eszközöket szétaprózni, hanem arra kell törekedni, hogy először is megcsináljunk itt Budapesten egy tisztességes, a kor követelményeinek megfelelő szakiskolát. A kezdete megvan, megengedem, hogy szerény keretek között, de a kibővítése okvetlenül szükséges, s én nem hiszem, hogy akármelyik pénzügyminiszter a következő budget összeállításánál el tudna zárkózni az elől, hogy erre a célra bizonyos megfelelő összeget rendelkezésre bocsásson, mert tényleg égetően sürgős és a mellett igen fontos problémáról van szó. A kerámiai oktatásra vonatkozóan ismerem álképviselő^úr nézetét és magát az iskola felállítását szintén helyesnek tartom. Amikor azonban az érdekeltséggel tárgyalások indultak meg, akkor ott nagyon sok olyan nézet volt, hogy nem olyan keretű a mi agyagiparunk, (Malasits Géza: Félnek a konkurrenciától.) hogy ennek révén egy egész intézetet fenn lehet tartani. Most ez a kérdés az iparoktatási tanács elé került és annak véleménye még nem készült el. Közben azonban ettől egészen függetlenül — bizonyára a képviselő úrnak van tudomása arról — kerámiai szaktanfolyamokat ismételten állítottunk fel, (Malasits Géza: Nagyon helyesen!) és a tapasztalatok, amelyeket_ ezen a téren szereztünk, nem kedvezőtlenek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ott olyan eredményeket tudtak elérni, amelyek igenis arányban állanak a ráfordított áldozatokkal, sőt azokat lényegesen meghaladják, úgyhogy most a menet az, hogy ezeket a tanfolyamokat tovább fenntartjuk, a szükséghez képest kibővítjük, mert ez elvégre nem igen költséges dolog, a szakiskola felállításának kérdésében pedig megvárjuk az iparoktatási tanács véleményét. Ki kell azonban jelentenem, hogy sorrendben a textilipari szakiskola kérdését elsőrangú fontosságúnak tartom, (Helyeslés ) anynyival is inkább, mert itt tanfolyamokkal lehet ugyan szintén bizonyos eredményeket elérni, de azok nem állnak arányban a textilipar mai domináló fontosságával. A tanoncoktatásra vonatkozóan ki kell jelentenem, hogy ez meglehetősen zavaros terület. A tanoncoktatás tulajdonképpen a kultuszminisztériumhoz tartozik, (Malasits Géza: Elég