Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

1&4 Àz országgyűlés képviselőházának 300. ülése 1929 május 28-án, kedden. szó ennél a kérdésnél, hogy mi töhbet kérjünk; itt kizárólag csak a sorrendről lehet szó. Hogy ezt elő is mozdítsuk, azt hiszem, minden vármegye, minden község, amely egyáltalában megteheti, hajlandó lesz a költségekhez hozzájárulni és nagy örömmel fogadja a kereskedelemügyi miniszter úrnak azt a programmját, hogy az érdekeltségek és vármegyék hozzájárulásával oldassék meg ezeknek az utaknak kérdése. Természetes, hogy lesznek olyan helyek, olyan községek, olyan vidékek, ahol ez a hozzájárulás minimális lehet, sőt olyanok is lesznek, ahol ez egyáltalában ki lesz zárva, ezért én arra kérem, a kereskedelemügyi miniszter urat, ne állítson fel merev számarányt, mert hiszen az ekvális diviziót puszta szám maga sohasem fejezi ki, minthogy itt százféle koefficienst kell figyelembe venni; arra kérem, hogy ne állítson fel Va—Vs—V

3 kategóriákat, hanem diszkrecionális jogánál fogva minden adott esetet külön bíráljon el és e szerint siessen az egyes vidékek segítségére. Kétségtelen, t. Képviselőház, hogy valamennyien, akik képviselők vagyunk, hozzuk ide az üres tarisznyát, hozzuk a magunk kéréseit és sürgetéseit és kérünk a kormánytól, a minisztériumtól támogatást, pénzt, pénzt^ és pénzt. Nagyon természetes, hogy e harc, úgyszólván tülekedés közben nagyon sokszor szembe kerülünk egymással, mert hiszen a mi politikai közéletünk sajnos, majdnem kizárólag a kormánynak segítségért való ostromlásában és a protekoiózásban merül ki. (Forster Elek: Ez igaz! — Jánossy Gábor: Régi magyar betegség!) Ilyen módon szembekerülnek egymással nemcsak egyes termelő osztályok és társadalmi rétegek, hanem egyes vidékek is. Ez pedig nagyon veszedelmes jelenség és szimptoma. Nem elég kiesi ez az ország? Még az ilyen érdekek szerint való partikularizálást is be kellene vezetni? Mert nem célzat nélkül mondom, felhangzott a sajtóiban is ez a jelszó, hogy a Dunántúl túl van protekcionálva, (Egyes felkiáltások jobbfelől: Hol? — Jánossy Gábor: Nem lehet letagadni!) és ezzel szemben az Al; föld el van hanyagolva. Bocsánatot kérek, ami Szabolcs vármegyének fáj, az nekünk is fa]. Ami ebben az országban az egyik oldalon seb, az a másik oldalon is seb; azt az érző ideget, amelyet nacionalizmusnak hívnak, el kell vinni az ország egyik szélétől a másikig. Nem is azt mondom, én, hogy ott, ahova a természet ilyen rettenetes sújtó kézzel nyúlt, nem kell segíteni. Segíteni kell, mégpedig ínségmunka alakjában. A segítségnek a kormány és az államhatalom részéről ez a legegészségesebb éls a leghelyesebb módja, mert a munkamorált nem ássa alá. (Förster Elek: Le a munkanélküli segéllyel!) Ennélfogva én nagy örömmel hallottam a kereskedelemügyi miniszter úrtól azt, hogy oda igenis, munkát akar vinni, hogy a nép keressen, hogy elfagyott vetései hijján megkereshesse magának a kenyeret. Kérdem, hogy nekünk túlprotekcionált dunántúliaknak mi örömünk, mi gyönyörűségünk lenne abban, ha mi a búzánkat drágábban tudnók eladni a szabolcsiaknak; vagy mi örömük lenne a szabolcsiaknak abban, ha minket érne valami veszedelem és mi vennők meg a búzát drágábban a szabolcsiaktól és azt az egyetlen kabátot, amely az országnak van, addig húzogatnánk, míg egyiknek sem lenne semmije. Nem a t. Háznak szólok, hanem talán kifelé a sajtónak vagy egyes elfogult embereknek, akik feltételezik azt, hogy van ennek az országnak egyetlenegy vidéke» amely a másiknak rovására akarna előnyt szerezni, vagy meggazdagodni. (Jánossy Gábor: Ez helyes álláspont!) Ámbár nem az én politikai katekizmusomból való irányzat az, hogy folytonosan ostromoljuk a kormányt, kérjünk és várjunk tőle, mégis kénytelen vagyok én is helyi kertesekkel és panaszokkal is előállani. Bármennyire helyeslem is elvileg az inségmunkát, azt hiszem, hogy azt nem a rendes útépítési Programm keretében kellene talán megoldani, hogy az ország más részeiből ne vonassék el az a kevés is, ami erre a célra a költségvetésben előirányozva van. Talán a beruházási öszszegekből, a megtakarításokból lehetne erre a célra fordítani. Tomcsányi Vilmos Pál igen t. képviselőtársam felemlítette a határszéli bizottságokat. Méltóztassanak megengedni, hogy ebbe belekapcsolódva, erről a kérdésről én is egy pár szót szóljak, mert hiszen valami részem nekem is volt annak a határszéli bizottságnak munkájában. A jugoszláv ! határszéli bizottságnak előadója voltam és habár keveset dolgozhattunk, mégis eredményeket is értünk el. Tomcsányi Vilmos Pál igen tisztelt képviselőtársam azt mondotta, hogy ennek a bizottságnak munkája nyomán semmi eredmény nincsen. Nem tudom, hogy az ország többi határszéliéin miképpen áll a dolog, de igenis a mi határszélünkön nagyon szép eredményeket produkáltak a mi közbenjöttünkkel az átkelések megkönnyítése és a határszéli forgalom megkönnyítése tekintetében; legújabban pedig a kataszteri mérnökök is ott dolgoznak, stb. Az útépítés terén, a forgalom lebonyolítása terén azonban még minden határszélnek vannak kívánságai és vágyai. (Zaj a baiköz&nen.) Ezeknek a határszéli községeknek azonban — nem mondom, hogy határszéli vidékeknek, mert akkor a félország beleesik — mondom, ezeknek a határszéli községeknek a helyzete nagyon sok helyen igen rossz. Nevezetesen van ott ia jugoszláv határszélen olyan község, amely a vasúti állomástól előbb mindössze öt kilométerre esett, ma üedig 30 kilométernyire van a legközelebbi vasútállomás. Az értékesítési viszonyok rettenetesek, az adózási viszonyok pedlig éppen olyan nehezek, mint az ország belsejében. Tisztelettel kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, — de talán nem is kell erre kérnem, mert hiszen kézzelfogható nyomai vannak a gondoskodásnak, legalább nálunk — hogy ezt ia szempontot is méltóztassék szíves figyelmébe venni, amikor Magyarország úthálózatának kiépítéséről van szó. Ezek a vidékek a legszerencsétlenebbek, hiszen ezeket még a boldog Nagy-Magyarország is elhanyagolta. (Ügy van! Úgy van!) Akkor ugyanis jelentéktelenek voltak, nem jelentettek sokat NagyMagyarországnak, az utakat pedig akkor hadászati, nemzetközi és turisztikai szempontból építették ki. Ma hála Istennek, már ott tartunk, hogy közgazdasági szempontok is érvényesülnek az utak megépítésénél. Gyömörey igen t. képviselőtársam felemlítette ebből a szempontból Zala vármegyét. Én, bár nem annyira hazabeszélek, mégis megállapítom, hogy ennek a kérdésnek országos relációi vannak. Eis há már a saját vármegyémről beszélek, méltóztassanak megengedni, hogy kitérjek egy másik útkérdésre is, amely részletkérdésnek látszik, szintén országos fontosságú. Amint a kereskedelemügyi miniszter úr mondotta, propagáljuk az idegenforgalmat, a