Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. 157 Az országgyűlés képviselőházának Nekünk tehát kell az ipar, mi rokonszenvezünk az iparral, mi óhajtjuk, hogy iparunk fejlődjék, nincs itt semmiféle iparellenes tendencia, és ha mi keresünk orvoslást bizonyos hibákra és ha bizonyos visszaélésekre rámutatunk, ezt az ország érdekében tesszük és az iparral szemben egyáltalában semmiféle animozitás nem vezet bennünket. Hogy mennyire kell nekünk várnunk, hogy az ipar fejlődése révén külkereskedelmi mérlegünket is javítsa, arra nem akarok most általában ismert statisztikai adatokat felhozni, de módomban volt érintkezésbe lépni a közeli napokban egyik nagy iparunk vezetőjével, aki nekem egészen érdekes és általam eddig tényleg nem ismert adatokat mondott el arról, hogy mire képes a magyar ipar. Mert például az, hogy a Magyar Állami Gépgyár produkciójának 25%-át ma külföldre szállítj a, az, hogy például Franciaországnak szállítunk cséplőgépeket, hogy a francia gyarmatokra magyar cséplőgépek mennek, hogy Cseh-Szlovákiába, Olaszországba, Spanyolországba a Magyar Állami Gépgyárnak cséplőgépei el tudnak jutni, sőt azokat ottan keresik, a magyar iparnak mégis csak olyan eredménye, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) amely előtt nemcsak kalapot kell emelnünk, hanem azt kell mondanunk, hogy ez az ipar mindenféleképpen propaganda nekünk; eltekintve attól, hogy még pénzt is hoz az országba, óriási, jelentékeny propaganda is. Senki sem lehet tehát olyan elfogult, hogy azt mondja: azt az ipart, amely meg tud jelenni messze vidéken, amely külföldön is fel tudja venni a versenyt a külföldi fejlett iparokkal, nekünk nem kell egész szeretettel istápolnunk és nem kell a mellett a megfelelő támogatás módját megtalálnunk. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ha már megemlítettem a Magyar Állami Gépgyárat, akkor engedje meg a t. Ház, hogy itt mindjárt példának is hozzam fel. Mert én az ipari üzemeket, azonkívül hogy nemzetgazdasági szempontból tekintem, szociális szempontból is akarom nézni és én egy nagy ipari vállalatnál feltétlenül keresem azt is, — mert azt hiszem, keresnünk kell — vájjon egy ilyen ipari üzem miképpen felel meg a maga szociális hivatásának.^ Ebben a tekintetben az Összes magánvállalkozásoknak és magánüzemeknek oda kívánnám példaképpen állítani az Állami Gépgyárnak szociális berendezését, könyvtárait, sportegyesületeit, szülőotthonát, orvosi rendelőjét, jóléti intézményeit, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) szóval mindazokat az intézményeket, amelyekre évenként horribilis összeget áldoz az Állami Gépgyár azért, mert teljesíteni kívánja a munkaadónak legnemesebb kötelezettségét: a szociális kötelezettséget (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Az Állami Gépgyár 1913-hoz képest mintegy 3*8 milió pengővel többet áldoz szociális^ célokra. (Malasits Géza: Nagyobb munkabéreket adjon!) Erre rögtön rátérek. (Malasits Géza: Tisztességes fizetést! — Meskó Zoltán: Ezt csak nem lehet letagadni, ezt el kell ismerni! — Malasits Géza: Ezzel szemben nem ad tisztességes fizetést.) Azt semmi esetre sem lehet kifogásolni, hogy ezekbe a szociális intézményekbe óriási tőkét ölt be és nagy jövedelmét fordította erre. (Meskó Zoltán: Ugy van! — Malasits Géza: Béreket fizessen, mintabéreket!) Amit kifogásol t. képviselőtársam, a munkabérek ellen nekem is van valamelyes kifogásom, mert én azt szeretném, ha az Állami Gépgyár nem a mai fizetéseket tudná adni, hanem felül tudná fizetni munkásait mindazokkal az üzemekkel szemben, amelyek ma legjobban fizetnek. Miért szeretném ezt? Azért, mert egy állami üzemnek ebben a tekintetben is feltétlenül példát kell adnia és elől kell járnia, hogy a többi munkásoknak munkabére tényleg ez után igazodhassék és ne maradjon alatta. Ezért arra kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, méltóztassék az államnak ezt az üzemét minél nagyobb üzemi, illetve befektetési tőkével ellátni, hogy a legmodernebb képeket lehessen beállítani, (Malasits Géza: Modernizálni kell!) mert én hiszem azt, hogy az ily módon lecsökkentett rezsi meg fogja adni a módot és lehetőséget arra, hogy a munkások bérét ennek arányában emelje az Állami Gépgyár. A vezetőségnek szociális gondolkozásáról teljesen meg vagyok győződve, tehát hiszem, hogyha az alapot, a forrást erre nézve a gyárnak megfelelő modernizálása útján s ennek következteben a rezsi csökkenése révén meg tudja kapni, ezt a szociális kötelességét is bizonyára teljesíteni fogja. Ami az ipari vámokat illeti, Bródy t. képviselőtársam azt mondotta, hogy legyen szabadkereskedelem és szűnjenek meg az ipari vámok. Én azt hiszem, ezt ő maga sem veszi egészen komolyan; gondolom, ezzel csak azt akarta talán hangsúlyozni, — ha nem tévedek — hogy azi az érzése, mintha itt-ott az ipari vámok továbbmentek volna, mint a gazdiasági szükség megkívánta volna és talán prohibitív vámokká váltak, aminek következtében ezek a vállalatok módot kaptak arra, hegy a vámvédelem segítségével nemcsak a termelési költség és a polgári haszon határáig menjenek el, hanem a vámvédelem által adott lehetőséghez képest még ennél tovább is elmenjenek. Magam is azon a véleményen vagyok; hogyha valamely iparcikk vámja olyan, hogy felesleges védelmet nyújt, illetőleg már nem védelmet nyújt, hanem egy plusz haszonhoz egy igazságtalan haszon-coefficienshez juttatja az iparágat, ezt a vámot csökkenteni kell. A vámvédelmet magát azonban szerintem fenn kell tartani, ettől eltekinteni nem lehet. (Ügy van! a jobboldalon.) mert egészen bizonyos dolog, hogy, amint egyszer u vámvédelmet megszüntettük, rövid farsang után rendkívül kellemetlen és hosszú böjt jön. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Ez egészen bizonyos!) A külföldi fejlettebb ipar nagyon boldog volna, ha bárminő dumpingárakkal megölhetné a magyar ipart teljes egészében; feltétlenül meg is tenné. En ez ellen, mint keresztényszocialista is már ab ovo tiltakoznám. Ha a nemzetgazdasági érdeket nem is nézném, akkor is, mint a munkások érdeke iránt érzékkel és szeretettel viseltető embernek, azt kellne mondanom, hogy a vámvédelem megszüntetése teljes lehetetlenség volna, mert a mi egész szakképzett munkásságunkat kivándorlásra kényszerítené. Lehetetlenség tehát, hogy a mi iparunkat megfosszuk a vámvédelemtől. Csak arról lehet szó, hogy túlzott vámvédelemben a többi termelési ág rovására ne részesítsük. Annak a megállapítását azonban, hogy van-e valahol túlzott vámvédelem, amely nem felel meg a szükségnek, nem tudom vállalni, a szakemberek dolga, hogy ezt megállapítalak. Hiszem azonban, hogy ebben a tekintetben hiba tényleg nem is történik. T. Ház! A koncentráció kérdésével is sűrűn foglalkozott a sajtó és volt szó erről itt a Házban is. A koncentrációnál is általában véve az volt a vád, hogy a koncentráció rossz, eo ipso azért, mert megszüntet telepeket, fölad üzemeket, ennek következtében a munkásokat kenyértelenné teszi és így antiszociális. Kér-