Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-299
Àz országgyűlés képviselőházának szegényebb vidék, mint csonka Bereg megye, ez a határmenti környék, (GyÖmörey Sándor: Es Göcsej!) ahol éveken át volt fagykár és másfajta természeti szerencsétlenség. Az egész megyének, az egész vidéknek csak egy állomása van, Vásárosnamény. Amikor ez a megye évekkel ezelőtt látta, hogy nem kap segítséget az útépítéshez, összeállt a megyének gazdatársadálma — és itt nagy elismeréssel kell megemlékeznem a kereskedelemügyi miniszter úrról, aki látván ezt a nyomorúságot, segítségére sietett ennek a népnek — és ez a csonka Bereg megye négy-öt év alatt maga megépítette a legszükségesebb utait, de oly módon, hogy az érdekeltség circa-60 percentjét fizette az egész útépítésnek. Ha azok a nyomorultak megtudták ezt tenni, akkor az ország minden vidéke meg tudja ezt tenni. Ezt a gondolatot akarnám én a .jövőre nézve a t. kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani- Bizonyos aggodalommal tolt él az ő beszédében, hogy•— ha jól értettem <— ezeket az érdekeltségi hozzájárulásokat nem mindén útra nézve gondolja, hanem mintha az állami utakra nézve tovább is fenntartani kívánná a mostani rendszert. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem útépítés, hanem csak rekonstrukció!) De az útépítésnél nem. , Egy nagy kérésem volna: méltóztassék ezt a nagyon helyes gondolatot az állami utak építésénél is fenntartani. Ahol rendes állami utat építenek, tessék az érdekeltségnek hozzájárulni. Hogy juthat ahhoz az egyik vidék, hogy az államtól utat kap és a másik nem kap 1 ? Véletlenség, hogy a mostan épített utak éppen az országnak azokon a részein mennek, ahol a legjobb mód van. Ez tehát a visszatetszést még jobiban kiélezi. Oda konkludálok, hogy az utak kérdését rendszeresen kell megoldani és azért azt hiszem, hogy attól^ az úttörvénytől, amelynek javaslata már előkészítés alatt áll, sokat lehetne remélni. Mert hiszen t. kereskedelemügyi , miniszter úr, végeredményben teljesen mindegy, hogy az út állami, törvényhatósági vagy községi út-e, mind közforgalmat bonyolít le. Legyen mind közút és legyen a kereskedelemügyi miniszter úr felügyelete és irányítása alatt, ő tudja legjobban megítélni, hol kell és mint kell intézkedni. Megjegyzem még, hogy például igen helyes volt a kölcsönnel való operálás. A miniszter úr — sajnos, csak kis mértékben volt módjában — kölcsönöket adott az útépítés céljára, szóval ő nem épített utat, hanem az illető érdekeltség, Ő azonban kedvező kölcsönöket adott, amelyeket az érdekeltségek vissza fognak fizetni. Ezáltal elérjük azt, hogy az a pénz nem vész el, hanem évek multán visszatérül és abból megint lehet utat építeni és megint lehet az érdekeltségeket abba a helyzetbe hozni, hogy meg tudják az utat építeni. Nagyon üdvös volna, ha ez a gondolatot, tudniillik a kölcsönökkel való segítésnek gondolatát továsblb lehetne fejleszteni. Amint mondottam, a kereskedelemügyi miniszter úrnak egész Beregmegye nevében nagy hálára vagyok köte.lezve, mert ott csak úgy tudtuk megoldani az útépítés kérdését, hogy a miniszer úr volt kegyes kölcsönt adni és ezzel a kölcsönnel tudtuk aztán ezeket az utakat jórészt kiépíteni. Nagy Örömmel hallottam, hogy az az akció, amely a fagykárosult vidékekre kiterjed, szintén összekapcsolódik az útépítési akcióval.. Ez nagyon helyes gondolat. (Szilágyi Lajos: Ügy van! Aratói munka helyett útépítő munka!) Annak, hogy segélyeket adjunk semmi értelme sincs. (Ügy van! a jobboldalon.) Munkaalkalmakat kell adni, hogy abból a munkaalkalom299. ütése 1929 május 2?-én, hétfőn. 151 ból, abból a keresetből meg tudjon a munkás élni, meg tudja szerezni a szükséges kenyeret. Az volna tehát a kérésem, hogyha ezekkel a fagykárosult vidékekkel foglalkozni fognak, tessék belekapcsolni a határmenti kérdést is. Az én szegény boldog emlékű Gulácsy Dezső képviselőtársam volt az, aki két évvel ezelőtt felvetette a határmenti kérdést. Nagyon igaza volt neki, mert ott fokozódnak ezek a bajok, mert ott azok az utak, amelyek kifelé tendáltak, elvágattak, egészen új utakat kell az ország belseje felé építeni. Akkor megindult a mozgalom, a képviselők közt alakult egy határmenti képviselőcsoport, tárgyaltunk, beszéltünk mindénféléről, eredményt sajnos alig láttunk. Akkor a mi kérésünk az volt, tessék egy kissé megkülönböztetett mértékkel kezelni ezeket a vidékeket, ez nem fog visszatetszést szülni, nem fogja az igazságtalanság érzetét kelteni, mert mindenki látja azoknak a vidékeiknek nyomorúságát. Az a tisztelettel teljes kérésem a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, hogy most, amikor a fagykárosult vidékek, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Bihar stb. segítéséről van szó és méltóztatik az útépítésekről intézkedni, kegyeskedjék arra is figyelni, hogy ezeknek a határmenti községeknek, vidékeknek az a nagy kérésük, hogy az ő utaikat vegyék elő fokozott mértékben, figyelembeveendő legyen és méltóztassék a kereskedelmi miniszter únrak magának tartani fenn a végső döntést abban a tekintetben, hogy hol fog építeni. Nem akar ez bántó dolog lenni, de hiába, vidéken nagyon gyakori az, hogy mindenféle befolyás, barátság révén az ottani intézőkörök nem is tudnak ellenállni annak, hogy bizonyos utakat esetleg preferenciában részesítsenek. En teljesen megbízom a kereskedelemügyi miniszter úr igazságérzetében: ha ő maga elé kívánja ezeket az ügyeket és ha ő tényleg beletekint a dolgokba, meg vagyok róla győződve, hogy ő az ő kitűnő gárdájával meg fogja találni a, módot arra, hogy ott építsenek, ahol arra tényleg leginkább szükség van. Ezek után, minthogy én teljes bizalommal viseltetem a miniszter úr iránt, a kereskedelemügyi tárca költségvetését elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kun Béla! Elnök: Kun Béla képviselő úr nincs jelen. (Bródy Ernő szólásra jelentkezik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: Bródy Ernő itt van! (Br. Podmaniczky Endre: Na, most ciflizni kell! Adjak gyufát: ki húz rövidebbet? — Derültség.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Bródy képviselő úrnak adom meg a szót: a feljegyzések szerint a szó őt illeti. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Bródy Ernő: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársain kiemelte azt, hogy a mezőgazdaság érdekében szólal fel. Én ezzel kapcsolatban kijelentem, hogy a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság egymásra vannak utalva. Vége van már annak a korszaknak, amikor egyik foglalkozási ágat a másik ellen ingerelték, mert ma a kereskedelemnek és az iparnak legnagyobb érdeke az, hogy a mezőgazdaság Magyarországon rendbe jöjöön. (Ügy van! Ügy van!) Ez a kereskedelem érdeke is; e nélkül ez az ország talpra nem állhat. Mert a világgazdasági szempontokon kívül is Magyarország szerintem azért elpusztíthatatlan, — és ezért támadnak hiába akármilyen ellenségei,
