Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-287

'ê2 Äz országgyűlés képviselőházának 287. ülése 1929 május 2-án, csüiórtökon. «A magyarországi adókedvezményekhez hasonló kedvezményeket egyetlenegy állam sem nyújt az építtetőknek.» Nem tudom ezt ellenőrizni, elfogadom tehát, hogy nem nyújt egyetlenegy állam sem ilyen kedvezményeket, azonban egyetlenegy államban sincsenek^ ilyen magas kamattételek, mint amilyenek nálunk vannak, hiszen nem beszélek a balkáni és keleti államokról, de a művelt államokban sehol ilyen magas kamatterhek nincsenek, már pedig ezek legalább is olyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint az adókedvezmények, mert nem felel meg a, valóságnak az, hogy ha mi felépítünk egy házat, annak egyáltalán nincsenek terhei. A törvény szerint is 5*67%-os mindjárt az adó, azonban nemcsak ez az 5'6, közel 6% terheli az újonnan megépített házat, hanem vannak egyéb olyan mellék-költségek is, amelyek lényegesen túlhaladják a törvényben megállapított közel 6%-os terhet, úgyhogy egészen nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az újonnan megépített háznak is van mintegy 12%-os terhe az adóval és egyéb karbantartási költségekkel együtt. A régi házaknál egyszerűen katasztrofális a helyzet. A régi házaknál az a helyzet, — itt számításba és figyelembe kell venni azt, hogy a régi házak karbantartási költségei is lényegesen nagyobbak, mert többet kell költeni tatarozásra — hogy ezeknél a régi házaknál a házbér fele, mintegy 50%-a megy el adóra és karbantartási költségekre. Van olyan ház, ahol ez még lényegesen több, mert ott, ahol már korhadnak az épület farészei, ott nagyon sok esetben még ezt az 50%-ot is meghaladják a terhek. Kétségtelen, hogy a házak építését, a lakástermelést fokozni kell. Tévedés azt hinni, hogy akkor, ha a lakosság száma nem szaporodik, több lakásra nincs szükség. A lakás éppen úgy fogyasztási cikk, mint minden egyéb, mert a lakás sem Örökéletű, ez is bizonyos idők multán elavulttá válik, rozoga lesz, le kell bontani. Egy ház élettartama sem Örökéletű tehát és így a régi házak tekintélyes része — Budapesten ezrekre megy ezek száma — a mai igényeket már nem képes kielégíteni, ennek következtében azok a házak megérettek arra, hogy lebontassanak, De mi a helyzet? Eddig a helyzet az volt, hogy ha egy régi házat lebontottak, amely még, hogy úgy mondjam, lakható állapotban volt, — és egészen tág fogalom az, hogy mit nevezünk lakható állapotnak — akkor minden körülmények között beleszámított az adóba az, amit a régi ház fizetett, helyesebben és érthetőbben a régi ház adóját azért mégis beszedték, s ennek következtében a régi ház lebontása nem vált rentábilissá, hanem e helyett inkább üres telkekre építettek, mert hiszen itt az egész ház, az egész épület mint olyan, adómentessé vált. Igaz, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos kedvezményeket akar az ilyen esetekben biztosítani, én azonban ezt elegendő mértékűnek nem tartom. Azt tartanám helyesnek, ha a lebontott házak helyébe épült házak ugyanazon elbírálás alá esnének, mint azok a házak, amelyek olyan területeken épülnek, ahol eddig épület nem volt. A gyakorlatban ugyanis úgyis az történik, hogy îHiem bontanak le olyan házat, amely jó és lakható, s amely az igényeknek megfelel. Ilyen házat amúgy sem bontanak le. Nem tudom elképzelni, hogy egy 10, 15 vagy 25 esztendős házat lebontsanak csak azért, hogy adókedvezményhez jussanak, viszont azonban, ha ilyen eset volna, van mold arra, hogy ez megfelelő intézkedésekkel lehetetlenné tétessék. Kétségtelen azonban, hogy olyan helyre építeni lakást, amely ihelyen már eddig ház volt, nem lesz rentábilis, már pedig a törvényjavaslat azt célozza, hogy lehetőleg olyan területeken épüljelek a házak, ahol ki vannak építve a közművek, mert hiszen ennek következtében egyrészt olcsóbbá válik — nem kell ugyanis vízvezetéket, gázt bevezetni és csöveket lerakni —, másrészről pedig annyiban is renta bilisabb, mert a belső, lakott területen lényegesen magasabb házbért lehet kapni, mint olyan területen, ahova esetleg csak hosszú utazgatás után lehet kijutni. Egy és ugyanazon építési költséggel tehát rentábilissá lehet tenni az épületet, ha az a belső területen és nem a város külső részein épül fel. Ebből azonban nem következik az, hogy minden körülmények között arra kell törekednünk, hogy csak a belső terület épüljön ki, mert én ideálisnak azt tartanám, ha itt is megvalósulhatna az angol cottage-rendszer, mely szerint az emberek lehetőleg nem a városban, a város belső területén, a m agy kőtömbök között lennének kénytelenek életüket eltölteni, hanem munkájuk befejezése után kimehetnének a város külső részeire, ahol eottage-szerű r lakásokban lakhatnának, amelyeket mind a négy oldalról kertek öveznek. Mindenesetre ez sokkal kívánatosabb, kellemesebb és jobb volna; viszont elismerem, hogy ez lényegesen drágább, mint a város belső területén való építkezés. Azt mindenki elismeri, és azt hiszem, abban nézeteltérés nem lehet közöttünk, hogy az építkezés fellendülése mennyire fontos közgazdasági szempontból is. Nem akarok itt rámutatni annak közegészségügyi előnyeire, ellenben ha megnézzük azt, hogy az utolsó esztendőben épült házakat kik építették, akkor azt kell látnunk, hogy túlnyomórészt csak középületek, városok és községek építkeztek, mert a magántőke az építkezéstől még mindig távol tartja magát. Ha megnézzük, hogy milyen anyagokat, milyen vasalásokat és egyéb berendezési tárgyakat használnak fel ezeknél az építkezéseknél, azt kell látnunk, hogy itt nemcsak a magyar szenet kell védeni, nemcsak arra kell törekednünk, hogy lehetőleg a magyar szenet használják fel, hanem arra is, hogy lehetőleg olyan magyar gyártmányokat használjanak fel az építkezéseknél, amelyeket itt benn igen könynyűszerrel meg lehet kapni. Petrovácz igen t. képviselőtársam azt mondta, hogy a magyar szén használata nem rentábilis. Ezt tagadom. Elismerem azt, hogy a magyar szén kalóriaértéke nem olyan mint a porosz széné, kétségtelen az, hogy a tatai szénbánya és általában a bányavidékek közelsége lehetővé tenné azt, hogy ez a magyar szén olyan áron legyen megkapható, amely mellett ezt rentábilisan is lehetne használni. Egyebek között elég csak arra rámutatnom, hogy például az építtetők túlnyomórészt külföldi cikkeket használnak fel az építkezésnél. Így például azt tapasztaljuk, — mint a vasmunkás szövetségnek egyik vezetője, magam is tapasztaltam — hogy például túlnyomó részben külföldi gyártmányú vízvezetéki, gőzfűtési, központi fűtési, fürdőszobaberendezési cikkeket, továbbá zárakat, kazánokat, vasalásokat használnak, már pedig nem lehetne azt mondani, hogy a magyar gyárak nem készítenek ugyanilyen jóminőségű berendezési tárgyakat. Készítenek a magyar gyárak is ilyen jóminőségű szükségleti cikkeket, sőt mondhatom, vannak olyan gyártmányaink is, amelyek minőség tekintetében messze felülmúlják a külföldit, azonkívül pedig ár tekintetében sem mondhatók drágábbaknak. Annak azonban, hogy mégis főleg külföldi gyártmányt használnak, az az oka,