Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
438 'Az országgyűlés képviselőházának 295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. és hellyel-közzel valószínűleg: a bürokratizmus is. Meg vagyok arról győződve, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr egyébként is jövő programjának tekinti az adminisztráció csökkentését és a bürokratizmus megszüntetését. Tisztelt Képviselőház! Egy családnak vagy nemzetnek nem lehet nagyobb, drágább, értékesebb kincse, mint a gyermek. Elvégre is a gyermek a jövő, a gyermek a jövő boldogságnak reménye. Nem lehet az áldozat elég és nem lehet az áldozat sok, amit egy család vagy egy nemzet gyermekeiért hoz. Talán a legnagyobb és legszentebb kötelessége a családnak és így a nemzetnek is, hogy mindent előteremtsen, ami gyermekeinek testi és lelki fejlődését ós nemesítését előmozdítja. Sohasem volt ez fontosabb, mint éppen ezekben a nehéz időkben. Hiszen a háború, a forradalmak, a lehetetlen béke, ez a szörnyű gazdasági helyzet sok esetben nagy válságba sodorták a családot. Rengeteg család esett szét. Egy kultúr-, szociális, keresztény államban pedig nem lehet éhező és nélkülöző gyermek. Én nem mondom azt, hogy az állam tegyen meg mindent a gyermekért, nem is teheti meg, nem is bírná azt, hanem igenis, a kormánynak kötelessége az, hogy a társadalmat a gyermekvédelemre a legmesszebbmenőleg buzdítsa és ösztökélje. (Petrovácz Gyula: Ügy van!) A háborús nélkülözések, a súlyos gazdasági helyzet más tekintetben is kárral jár a nemzíet szempontjaiból. Mindig növekszik az olyan gyermekeik születésének százaléka, akik nyomorékul jönnek a világra. Az már egyenesen állami kötelesség, hogy a nyomorék gyermekeik istápolására az állam ott álljon és kiterjessze védőszárnyait. Németországban 70.000 nyomorék gyermek részére építettek eddig megfelelő otthonokat. Itt Magyarországon eddig egyetlenegy van vidéken, Gyulán, a másuk pedig most épül éppen a népjóléti miniszter úr kezdeményezésére Kalocsán, ezenkívül van kettő, amelyeket a társadalom tart fenn itt Budapesten. Annak a 10—15.000 nyomorék gyermeknek befogadására az eddig meglevő három gyermetkotthou egyáltalán nem elég. Sürgetem tehát, hogy ia kormány intézkedjé>k az iránt, hogy a nyomorék gyermekek számára megfelelő otthonok építtessenek. Csodákat tuduak művelni ezek a gyermekotthonok, hiszen sokszor az ilyen nyomorék gyermekből, akire mindenki azt mondotta volna és azt mondaná, hogy a társadalom terhe és nyüsre, végeredményében a nemzetnek hasznos és munkás tagját tudják nevelni, mert ha másra nem, gyékényfonásra, kosárfonásra tanítják meg. (Zaj. — Elnök csenget.) Ep testben ép lélek, mondja a régi magyar közmondás, amely minden tekintetben be is vált. Csak a legnagyobb elismerés illetheti meg a kormányt és az igent. Házat azért, hogy a levente-törvényt megalkotta, mert hiszen egészen bizonyos, hogy a levente-törvény által a mi magyar ifjainkból végeredményben edzett és tettrekész férfiak lesznek. Itt azonban hiányzik a cserkészet megfelelő védelme. A cserkészet a modern pedagógiának legszebb és legnemesebb eszköze. A cserkészet nemcsak a test erősítését, fejlesztését tűzi ki célul, (Homonnav Tivadar: A karaktert is fejleszti!) hanem igenis a karaktert is, — amint most Homonnay Tivadar t. képviselőtársam jegyezte meg — szóval, a lelket is fejleszti. Köztudomású, hogy most a közeljövőben is 800 magyar cserkész fog Angliában menni. Eddig is a nemzetek cserkészei között a magyar cserkész tiszteletet és _ megbecsülést vívott ki magának. (Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Meg vagyok arról győződve, hogy ez a 800 cserkész, aki most Angliába megy, ugyancsak elismerést és dicséretet fog a magyar népnek kivívni. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Éppen azért nem tartom elegendőnek azt a 80.000 pengőt, amelyet a költségvetés a cserkészintézmény támogatására szán. (Scha T idl Károly: A társadalomnak is támogatnia kell!) Nemcsak a társadalomnak, mint most Schandl Károly t. képviselőtársam megjegyezte, hanem igenis az államnak is r jobban kell ennek a nemes intézménynek támogatására sietnie. (Petrovácz Gyula: A football vigalmi adóját és a totalizatőr-jövedelmét is erre lehetne használni!) Sürgetem tehát ennek a valóban a nemzetépítő intézménynek törvényes védelmét, éppen azért bátor vagyok a következő határozati javaslatot tisztelettel a Ház elé terjeszteni. (Halljuk! Halljuk! — olvassa): «Utasítja a Képviselőiház a kormányt, hogy a cserkészintézmény védelméről megfelelő törvényt terjesszen a Képviselőház elé.» (Helyeslés a jobboldalon.) Mindenképpen nemzeti érdeknek tartom a cserkészet támogatását. Hány derék magyar tanulóifjú van, aki csak azért nem lehet cserkész, mert nem rendelkezik avval a csekély anyagi feltétellel, amely szükséges ahhoz, hogy oserkészfelszerelését ós ruházatát beszerezhesse. Én az állami támogatást legalább is egyelőre abban látnám, hogy azoknak, akiket a cserkész-szövetség erre alkalmasnak tart és felterjeszt, legalább is ingyen ruihát és ingyen felszerelést lehessen adni. Jelentőségében nem kisebb a repülő-sport sem, mert hiszen a repülőké a jövő. A jövő háborúját a repülőgép fogja eldönteni, a jövő közlekedési eszköze a repülőigép lesz, mindenképpen nemzeti érdek tehát, hogy a repülősportot lehetőség szerint fejlesszük. (Egy hang balközépen: Nem lehet az entente miatt. Nem engedi meg Trianon.) Éppen azért sürgetném azt, hogy a 'kormány intézkedjék és alkosson megfelelő törvényeket is arra, hogy legyenek repülőgépek és repülőterek. A lovas-sport, hála Istennek, örvendetesen javul. Hiszen, ha a Tattersalban szétnézünk, azt látjuk, hogy a Tattersal istállói immár hátaslovakkal van tele. Ez természetes is, mert hiszen az autó a lovat mindinkább kiszorítja. Azonban éppen a nii híres magyar lótenyésztésünk szempontjaiból — amire Graeffl Jenő igen t. képviselőtársam mutatott rá —, rendkívül fontos a lovas-sport felkarolása és kérem is az igen t. kormányt, hogy amennyiben módja és lehetősége van rá, a legmesszebbmenőén támogassa a lovas-sportot gazdasági és exportszempontból is. Az eddig elhangzott beszédekből itt kitűnik, hogy vannak sokkal elsőbbrend ö kérdések is, mint a sport. (Resinger Ferenc: Mint a lovassport!) Éppen Homonnay Tivadar igen t. képviselőtársam mutatott rá a tisztviselő-kérdésre és hozta azt teljes részletességben a t. Ház ele. A tisztviselői kar az állami élet biztonsága és pillére; az állami élet legnagyobb erőssége az anyagilag független tisztviselői kar, a közéleti tisztaságnak pedig egyedüli záloga az igazán jól fizetett bírói kar. Az állam kiadásai között talán semmi sem olyan fontos és semmi sem olyan nagyjelentőségű, mint a tisztviselői kar fizetése. Minden vonalon lehet, sőt kell takarékoskodni, de a tisztviselői és katonatiszti illetményeknél és nyugdíjasok járandóságánál takarékoskodni semmi körülmények között sem szabad. A bírpi tekintélynek pedig minél magasabbra emelése — mint már említettem is ~ egyedüli záloga a közéleti tisztaságnak, amit itt
