Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

432 Az országgyűlés hépviselöházánah szefüggnek a kérdéssel, amelyet előbb említettem, mert ahhoz, hogy itt munkaalkalom legyen és a gazdasági válság enyhüljön, szükséges egy tényleges gazdasági programm végrehajtása, nem pedig örökös elméleti megállapítás, amely valósággá válni nem akar. Nem akarok esztendőkre visszamenni, csak a költségvetéshez csatolt beruházásokra térek rá és éppen ebből megállapíthatom, hogy nem történik komoly gondoskodás abban az irányban, hogy a mai rossz gazdasági helyzet enyhüljön, mert a költségvetéshez csatolva van egy jelentés, amely így szól (olvassa): «Jelentés az 1928 : LXII. tcikk 1. §-ának 2. bekezdése alapján az e törvény életbelépése óta az 1927/1928. költségvetési év bevételi többlete és a beruházások keretében engedélyezett kölcsönök után tőketörlesztés és kamat címén az 1928/1929. költségvetési évben esedékes összegek terhére megállapított beruházásokról...» Itt összesen 20,845.000 pengő van felvéve. Hiszen valójában 20 millió pengő nem megvetendő összeg és ha ezt tényleg mind munkára fordítják, bizony sok munkáskéznek lehetne hosszú időn keresztül munkaalkalmat biztosítani. Itt azonban azt látom, hogy a 20 millió pengőnek nagyobbik hányada olyan célokra fordíttatik, amelyek nem beruházások. Játszanak a szavakkal az urak, mert hogyan lehet beruházásnak nevezni szarvasmarha- és sertéshizlalási kölcsönökre adott 12 millió pengőt? Nem kifogásolom, hogy a mezőgazdaság kapott pénzt, de a kölcsön egyáltalában nem beruházás, a kölcsönt vissza fogják fizetni; akkor majd újra kiadják kölcsönnek és akkor az megint beruházás lesz, minden esztendőben beruházás lesz? Végeredményben az államkasszában, az állam birtokában csak . megmarad ez a pénz! Ez játék a szavakkal. Es ha tovább nézem a tételeket, megállapíthatom, hogy például a fagykárosult szőlősgazdáknak kölcsönére 300.000 pengőt adnak, a gazdasági munkásbiztosítás statisztikájának költségeire pedig 430.000 pengőt. Ezek beruházások? En ezeket egyáltalában nem tekinthetem beruházásoknak. Ha az ilyen előirányzásokat összegezem, kiderül, hogy a 20 millió pengőből 12,890.000 pengő megy ilyen kölcsönökre, — ez az összeg tehát nem beruházás — és tényleges beruházásokra csak 7,955.000 pengő marad. Amint ezekből a számadatokból kiderül, hogy a kimutatott összegnek csak egy csekély hányadát fordítják tényleg beruházásokra, ugyanúgy minden esztendő beruházási programmjáról be lehet ezt bizonyítani. Ez borzasztó nagy baj; a gazdasági válság is azért nem akar enyhülni, mert az állam a maga szükségleteit nem úgy elégíti ki, ahogy kellene, hanem azokat az öszszegeket, amelyeket beruházásokra előirányoztak, valójában nem beruházásokra fordítja. Ezért nem akar a gazdasági élet megindulni, nincs munkaalkalom végig az egész vonalon, mert maga az állam sem iparkodik munkaalkalmakat teremteni. Hogy az egész kérdés tökéletesen világos legyen, hogy milyen beruházásokat végeztéik a legutóbbi esztendőkben, a következő határozati javaslatot vagytok bátor beterjeszteni (olvassa): «A Képviselőház utasítja a pénzügyminisztert, hogy a leP"utóbbi

f öt esztendő alatt a beruházások céljaira a Ház által megszavazott összegek felhasználásáról részletes Jelentést terjesszen a Ház elé.» (Temesváry Imre előadó: Minden esztendőben be volt terjesztve!) Most majd összefoglalva az 5 esztendőt, meg fogjuk látni, hogy azokból a százmilliókból — mert most már végeredményben százmilliókról van szó — tényle295, ülése 1929 május 17-én, pénteken. ges beruházásokra valójában ugyan mit is fordított a kormány. Itt felvethetem a kérdést: mi van az igazi beruházásokkal, a tényleg munkát jelentő beruházásokkal, az állanrvasúti beruházásokkal? Ezt a kérdést nem először teszem itt szóvá; ismétlésekbe kell bocsátkoznom. Szép programm hangzott el a gazdasági miniszter úr részéről is, a pénzügyminiszter úr részéről is, a kereskedelemügyi miniszter úr részéről és államtitkárja részéről is, s mindegyik megjelölte azokat a célokat, amelyeket ki kell elégíteni. De egyáltalában nem történik semmi sem. Egyszer azt mondják, hogy külföldi kölcsönt vesznek fel, máskor az hallik, hogy nem kell külföldi kölcsön, mert nem hagyjuk magunknak diktálni a kamatokat satöbbi, majd más módon el lehet intézni. Közben az ipar látja, hogy nem halad előre a dolog és önmaga felkínálja a munkák elvégzését 10 esztendős törlesztéses kölcsön mellett. Űjból nem történik semmi sem. Ismétlem, kormánynyilatkozat hangzik el, hogy erre^igenis, szükség van, de egyik hónap múlik a másik után és ez a fontos gazdasági kérdés megoldást nem nyer, holott ez nemcsak azt jelenti, hogy munkaalkalmakat lehet ennek végrehajtásával teremteni, hanem azt is jelenti, hogv a rendkívül kifogásolható, rossz állapotban lévő Államvasutak fokozatosan megjavulnak, teljesítőképességük | növekedik és ezzel együtt természetesen bevételeik is növekedni tudnak. De a különböző gazdasági programmok megvalósítására, amelyek itt elhangzottak, nem történik semmi; ez a kérdés is vajúdásban van még a mai napig is. Követelnem kell, t. Képviselőház, a munkanélkül lévő nagyszámú munkás nevében és érdekében, hogy történjék már valami és ha nem tudják ezt a kérdést hamarosan megoldani, ha ennek leküzdhetetlen akadályai vannak, akkor tessék más módon segíteni a nyomorban lévő munkanélkülieken; hogy milyen módon, erre vonatkozólag is egy határozati javaslatot vagyok • bátor beterjeszteni (olvassa): «A Képviselőház utasítsa a nénjóléti minisztert, hogy a Ház előtt többszörösen tett ígéretének megfelelően a munkanélküliség esetére szóló biztosításról törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé.» Mármost rátérve arra a beszédre, amelyet a közgazdasági miniszter úr a legutóbbi napokban elmondott, ki kell jelentenem, hogy abban az expozéban a közgazdasági miniszter úr csak elméleti úton akar segíteni a válságon, a gyakorlati megoldásra sor egyáltalában nem kerül. Ha azután az ember vizsgálja, hogy ugyan miért, akkor csak alaposabb kutatás után jön rá. Valójában a közgazdasági miniszter úr, akire szerintem igen fontos feladat várna, légüres térben él, nincs egy alap, nincs egy fundamentum, amelyre támaszkodni tudna. Csak közgazdasági miniszter van, hatásköre azonban nincs, úgyhogy ha a közgazdasági miniszter látja is, tudja is, melyek azok a közgazdasági problémák, amelyek megoldásra várnak, hatáskör nélkül nem tehet semmit; mert ha közgazdasági téren a legcsekélyebb ténykedést ki akarja fejteni, akkor már tárcaközi tanácskozásokat kell folytatnia vagy a kereskedelemügyi miniszterrel vagy a pénzügyminiszterrel, vagy azzal a miniszterrel kell tanácskoznia, akinek a hatáskörébe vág a felvetett probléma, ha az kivitelre, megoldásra kerül. (Kothenstein Mór: De fizetése van!) Fennáll az az eshetőség is, hogy mihelyt az érdekelt miniszter úr felfogása nem egyezik meg a közgazdasági miniszter úr felfogásával, már elbicsaklik az egész kérdés és kivitelre