Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
Az országgyűlés képviselőházának 2 rikai pénzpiactól és ha gazdasági egységünket nem is tudjuk megteremteni, annál inkább megvan az összefüggés az egyes államok jegybankjai között. Es e helyen csak elismeréssel adózhatunk Magyar Nemzeti Bankunk vezetőségének, mely a legnagyobb körültekintéssel őrködik devizakészletén, 'bankjegyei érc-fedezetén és a mellett gondja van arra is, hogy zsiróján elegendő állami pénzkészlete legyen, amellyel az államháztartásnak minden eshetőséggel szemben rendelkezésre állhasson. A Német Birodalmi Bank fölös tőkéjének nagy részét kihelyezte és mikor az államnak hirtelen szüksége lett pénzre, még a rövidlejáratú hiteleinek a visszahívása is akadályokba ütközött, ami szintén hozzájárult az ottani pénzszűkéhez. Teljesen igazolva látjuk tehát Popovics Sándornak azt a bankpolitikáját, amellyel annakidején a postatakarékpénztár betéteinek is túlnyomó részét szintén a jegybankhoz irányította. Ha mármost hazai pénzviszonyainkat tekintjük, sajnálattal konstatáljuk nehéz helyzetünket. Pénzünk szűken van s ami kevés van, az is drága. A hivatalos bankráta emelése ezt csak.tovább fogja drágítani, mert hiába mondják pénzintézeteink, hogy a bankkamatláb emelését nem fogják áthárítani, a gyakorlat máris rácáfol erre, úgyhogy vidéken 12—16%-on alul aligha lehet hitelre számítani. Záloglevél-kihelyezéseink is megakadtak, különösen Hollandia és Svájc tartózkodó velünk szemben, mivel, mint semleges államok sehogyan sem tudják elfelejteni azt a veszteségüket, amelyet a valorizálás elmariadása következtében ha^ai piacainkon szenvedtek. A külföldi kölcsönökkel szemben nagyon helyes a pénzügyminiszter úrnak az az álláspontja, amely szerint sokkal szívesebben látja, ha a tőkeimport nem kölcsönképpen, hanem vállalkozásban jelentkezik. Ezzel fizetési mérlegünket javítjuk. Általában az irányadó elv az legyen, ^ hogyha már szükség van külföldi kölcsöntőkére, az mindig esak hasznos beruházásra fordíttassék (Helyeslés^ §obbfelőW, főleg olyanra, amellyel újabb tőkéket, javakat termelhetünk. Minthogy az ország gazdasági élete nem nélkülözheti a hosszúlejáratú hiteleket, másrészt pedig az építkezési tevékenység is a záloglevélkölcsönök sikerétől függ, ezért az ország érdekelt közörasége nagy figyelemmel kíséri azokat a tárgyalásokat, amelyeket az egységes záloglevelek kibocsátásia tárgyában az igen t. pénzügyminiszter úr a különböző bel- és külföldi bankkörökkel már folyamatba tett. Ezekhez a tárgyalásokihoz úgy vidéken, mint a fővárosban nagy reményeket fűznek, azért tisztelettel kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, r kövessen el mindent a kölcsön sikere érdekében, mert gazdáink eladósodása a termelésre hat hátrányosan, az építkezések elmaradása pedig az iparágak jelentékeny részét üti. el keresetétől. A hitelre^ nagy befolyással van a tőkeképződés alakulása. Az a takarékossági propaganda, amely a milánói konferencia nyomán két évvel ezelőtt megindult, jótékony hatással volt a tőkeszaporulatra, a betétállomány fokozatosan gyarapodik, úgyhogy a legutóbbi kimutatás szerint a takarékbetétek összege a postatakarékpénztárnál és a 13 legnagyobb budapesti pénzintézetnél 529 millió pengőtj tesz ki az előző évi december 31-iki 496 millió! pengővel szemben. Vidéken a betétek összege* '5. ülése 1929 május 17-én, pénteken. 405 meghaladja a 300 millió pengőt, így a tiszta takarékbetétek összege az egész országban jóval túl van a 800 millió pengőn. T. Ház! A pénzintézetek a bitéit saját és idegen tőkéjükből nyújtják, a főtörekyésnek tehát arra kell irányulnia, hogy minél nagyobb betétállománnyal és részvénytőkével rendelkezzenk, mert a visszleszámitolás útján nyújtott közvetett hitel mindig drágább. De megdrágítják még a hitelt azok f a terhek, amelyek adók. illetékek, fenntartási rezsiköltségek, fizetések, tantiémek, osztalékok stb. címén nehezednek a pénzintézetekre. (Erdélyi Aladár: Ezt jó volna részletezni!) Ülésen kívül nagyon szívesen t. képviselőtársam. A pénzintézetek különböző közterhek címén jövedelmük 25—30 %-át adják le a köznek. Ez mindenesetre súlyos teher, ami a hitelre is hátrányos, ezért megfontolandó volna, hogy az állam adócsökkentési politikájának közepette — különösen a pénzintézeteket érintő — társulatiadó reformjával és illetékkedvezmények megadásának lehetőségével is foglalkozzék. Jótékonyan hatna az is, ha az első hitelforrások, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ minél nagyobb hitelkerettel állának rendelkezésére a pénzintézeteknek. E körből, különösen a vidéki pénzintézetek köréből gyakran elhangzik az a kívánság is, hogy a jegyzett hadikölcsönök kártalanítása fejében az államsegélyt, vagy legalább kamatmentes kölcsönt nyújtson. Tagadhatatlan, hogy sok, főlef vij déki pénzintézet e téren anyagi erejét túlhaladó áldozatkészséget tanúsított, azért nem volna méltánytalan, ha az állam egyeseknek tőkeerejét a Pénzintézeti Központ útján előnyös kölcsönnel növelhetné. Ha mármost t. Ház, a pénzintézetek saját tőkéit, az alaptőkét és számukat nézzük, igen érdekes eredményekre jutunk. Csonka-Magyarország területén a legutóbbi adatok szerint 1855 működő hitelintézet van, még pedig 934 az Okh. kötelékébe tartozó szövetkezet, 569 a Pk. kötelékébe tartozó pénzintézet (57 budapesti és 512 vidéki) és 352 olyan, mely egyik kötelékbe sem tartozik. Van még 325 olyan intézet, mely csőd, vagy felszámolás alatt áll, s így valóságban nem működik. Ezek között a saját tőke, a békeidőbeli állapottal összehasonlítva a következőképpen oszlik meg: míg Nagy-Magyarországon 1913 végén működő vidéki pénzintézetnek 1040 millió korona volt a saját tőkéje, vagyis átlagban egy intézetre körülbelül 546.000 korona esett, addig ma a Pk. kötelékébe tartozó 512 vidéki pénzintézetnek a saját tőkéje 101 millió pengőt tesz ki, vagyis az átlag mindössze 197.000 pengő, holott ezzel szemben az 1913-iki 546.000 koronás átlagot itt annakidején kevésnek tartották. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem t % Ház, hogy a Pk. kötelékébe tartozó 512 vidéki pénzintézet közül 144-nek még az 50.000 pengőt sem éri el a saját tőkéje; 127-nek 50— 100.000 pengő között van a saját tőkéje; 109-nek pedig 100 és 200.000 pengő között, vagyis végeredményben az 512 vidéki intézet közül 380-nak 200.000 pengőn alól van saját tőkéje. A továbbiakban: 79-nék 200—500.000 pengőig; 37-nek 500.000—1,000.000 pengőig; végül mindössze 16-nak van 1 millió pengőn felül saját tőkéje. Még komolyabb helyzetet találunk t. Ház, lm az intézetek vagyonmérlegeinek ingatlan számláját hasonlítjuk össze a saját tőkével. Ezzel azonban az igen t. Ház nagybecsű figyelmét igénybe venni nem kívánom. A pénzintézetek számának aránytalan te59*
