Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-294

374 'Az országgyűlés képviselőházának 294. ülése 1929 május 16-án, csütörtökön. mentesíteni kívánom. (Erődi-Harrach Tihamér: Nagyon helyes!) Ezzel beszédemnek végére is értem. A dolog természetéiből következik, hogy egyébként a költségvetést a kormány iránti bizalomból i» elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a közéven. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja eL) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! A házszabályoknak az a rendelkezése, amely a költségvetési vitában a beszédidőt egy órára korlátozza, úgyszólván kizárja azt, hogy a költségvetéssel általánosságban, érdemben foglalkozni lehessen, kizárja ezt azért, mert hiszen egy költségvetésnek bírálata, főképpen, ha annak számszerű részével is foglalkozni kíván az illető felszólaló, sokkal több időt igényelne és így nem is csodálkozom azon, ha egyes képviselő urak csak egyes részletkérdéseket vesznek ki és ezekkel az egyes részletkérdésekkel kívánnak foglalkozni. Az a házszabály, amely ma érvényben van, megölte a szabad bírálat jogát, lehetőségét és természetes kifejezője annak a rendszernek, amely arra' törekszik, hogy kinn a közvéleményt is elnémítsa, amely igyekszik a sajtóra, a lakosság összes rétegeinek megnyilatkozására a gyűléseken, az egyesülési jogon keresztül is olyan befolyást gyakorolni, hogy Magyarország igazi közvéleménye ne tudjon megnyilatkozni. Nem kívánok rámutatni arra, hogy ma már nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a túloldalon ülő kéjpviselők is kénytelenek elismerni azokat a súlyos gazdasági bajokat, amelyekben az országmak nemcsak munkássága, hanem az úgynevezett középosztály is szenved, csak rá kívánok ezzel kapcsolatosan mutatni arra a teljesen tervnélküli politikára, amely a kormány szakminiszterei részéről megnyilvánul. Amikor szükség volna arra, hogy a szakminiszterek egy nagy, összefogó gazdasági programmot adjanak és erről tájékoztassák a Házat,_ akkor hallottunk itt legutóbb a gazdasági miniszter úr részéről egy igen hosszú, igen szép beszédet, annak tartalma azonban nem volt más, mint egy csomó elméleti fejtegetés, amelyektől a gazdasági élet semmivel sem fog megjavulni. Nincs meg az az összedolgozás, amely szükséges volna a földmívelésügyi, a kereskedelemügyi, a pénzügyi, szóval a gazdasági miniszterek között és mindegyik minisztérium különkülön, önállóan rendelkezik és intézkedik; nem ritkán ellentétes intézkedéseket adnak ki. amely ellentétes intézkedéseknek hatása aztán a gazdasági életre különösen káros. Mindezek a bajok és mindezek a panaszok nem juthatnak kifejezésre azért, mert itt a parlamentben sincs meg annak lehetősége, hogy szóvá tétessenek. Nemcsak a felszólalási idő van súlyosan korlátozva, hanem az interpellâmes jog is olyan szűk keretre van szabva, hogy annak keretében egy fontos gazdasági, vagy politikai vonatkozású kérdésről nem igen lehet beszélni; hiszen bizonyítják ezt a legutóbb a kartellvita alkalmával elhangzott felszólalások, amikor az illető felszólalóknak még nagyon sok mondanivalójuk lett volna és azokat azért nem mondhatták el, mert a házszabályok vonatkozó rendelkezése ezt nem tette lehetővé. De egészen különös politikát folytat a kormány a munkásosztállyal szemben. A kormány részéről a nagy nyilvánosság előtt állandóan hangoztatják, hogy ők milyen jóindulattal viseltetnek a munkások iránt és mennyire szívükön viselik a munkások ügyét, de a gyakorlatban ennek tényleg éppen az ellenkezője történik. Csak rákívánok mutatni arra, bogy a kormány az utóbbi években az ipari kapitalizmusnak kiszámíthatatlan előnyöket biztosított a különböző vámokkal és egyéb rendelkezésekkel. Kendelkezésére áll az egész közigazgatási apparátus, az államhatalom minden szerve, akkor amikor a munkásságnak valamelyes olyan megmozdulását, amellyel ez a maga gazdasági helyzetét meg akarja javítani, elnyomni szándékozik. Csak arra hivatkozom, hogy a legutóbbi időben is megtörtént az, hogy Budapesten az egyik építkezésnél a munkások beszüntették a munkát azért, mert olyan alacsony bért fizettek nekik, hogy az nem állott arányban még a többi építkezésnél fizetett bérekkel sem, még kevésbbé az élettel, s azt láttuk, hogy alig hagyták el a munkások az épületet, már ott termettek a közeli őrszobából a rendőrök s ezeket a munkásokat bekísérték és különböző zaklatásoknak vetették elá. Ugyanez a helyzet a vidéken is. En itt pár interpelláció keretében szóvátettem egyes ilyen panaszokat. Szóvátettem például a nagyatádi textilgyári munkások sztrájkjával kapcsolatosan az ott fizetett munkabéreket. Szóvátettem egy szombathelyi gyufagyárban fizetett munkabéreket és szóyátették más képviselőtársaim a győri textilgyárban és hasonló üzemekben fizetett munkabéreket, amelyek itt a Házban általános felháborodást keltettek és a heti öt és nyolcpengős munkabérek szinte hihetetlenül hangzottak. r Mégis t azt kell látnom, hogy amidőn a munkásság részéről csak kísérlet történik arra, hogy ezen a tűrhetetlen helyzeten javítsanak, akkor nyomban ott van a hatóság, ott van a rendőrség, ott van a szolgabíró, minden megmozdulást megakadályoznak és a munkásokat a legféktelenebb üldözéseknek teszik ki és olyan vexatúráknak, amelyek teljesen indokolatlanok, sőt sok esetben törvényellenesek is, úgyhogy csak a törvényeknek és rendeleteknek félremagyarázásával és az ezekben a rendeletekben biztosított joggal való visszaéléssel lehet magyarázni ezeket a vexatúrákat. Itt vannak előttem különböző jelentések éppen Nagyatádról, abból a járásból, ahol a főszolgabíró éveken keresztül tűrte, hogy egy külföldi honos munkavezető üsse-verje a keze alatt lévő leányokat, aki hónapokon, sőt éveken keresztül tűrte, hogy ez gyalázza a magyarokat úgyhogy megtörtént az az eset, hogy a munkásoknak kellett a hatósághoz fordulniok s ebben az esetben feljelentést tenniök. mert a hatóság ott lévő közegei ezt a kötelességüket elmulasztották. A dolog vége az volt, hogy azok a munkások, akik ezt a feljelentést megtették, kenyértelenekké váltak és a magyar kormánynak nem volt annyi ereje sem, hogy ezeket a munkásokat egy ilyen külföldi vállalattal szemben megvédje. Bemutattam itt bérfizetési listákat, amelyekből kitűnik, hogy napi 10—11 órai munkaidő mellett a bérek heti^ 6—8 pengő között változnak. Itt van egy másik szakma is a nagyatádi textilgyáron kívül, nem lehet tehát azt mondani, hogy az elszigetelt jelenség. Ugyancsak Nagyatád községben az ott dolgozó cipészmunkások helyi csoportot akartak