Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

Az országgyűlés képviselőházának 2 méltóztatnak-e az eredeti szöveget, szemben Wolff Károly képviselő úr törlési indítványával elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, méltóztassanak felállni! (Megtörténik. — Friedrieh István: Hát, a sárospataki erdőben sincs sokkal több fa! — Derültség és zaj jobbfelöl.) Most kérem azokat, akik Wolff Károly képviselő úr indítványát fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség az eredeti szöveget fogadta el, Wolff Károly képviselő úr módosító indítványát pedig mellőzte. Ehhez a szakaszhoz pótlásképpen egy új szakaszt indítványoztak Farkas István képviselő úr és társai. Farkas István képviselő úr kíván szólni. Farkas István: T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr már egyik felszólalásában — ha jól emlékszem a címnél — előre kijelentette, hogy az én javaslatomat nem fogadja el. Ez a javaslat a következő (olvassa): «Az általános forgalmiadó ennek a törvénynek életbeléptekor megszűnik, az erre vonatkozó rendelkezések hatályukat vesztik.» T. Ház! Habár a miniszter úr kijelentette, hogy javaslatomat nem fogadja el, mégis kénytelen vagyok azt fenntartani. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Farkas István: Ugyanis az én megítélésem szerint semminemű adóengedmény közgazdaságilag addig nem jelent semmit, amíg a közvetett adókat le nem építik s ezek között a legsúlyosabb: a forgalmiadó meg nem szűnik. Addig hiába pepecselünk különböző adóformulákkal, hiába karunk itt-ott segíteni, mert ezzel az általános adóteher súlyán nem segítünk semmit sem. Azért kérem, hogy a javaslatomat fogadják el. Elnök: Kíván valaki hozzászólni? (Nem!) Ha senki sem kíván szólni, a vitát bezárom. A miniszter úr nem kíván nyilatkozni. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom és következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Farkas Istvánnak és társainak egy új 10. §-ra vonatkozó indítványát elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) A Ház (Farkas István: Igen!) Farkas István és társai indítványát elvetette. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Honná tetszik ezt tudni? Még nem is szavaztunk!) Következik a 10. §. Kérem annak felolvasását! Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 10—18. §-okat, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad. Olvassa a 19. §-t.) — Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! En mindenesetre a törvény életbeléptetésével kapcsolatban vetem fel azt a gondolatot, hogy a jövőben az az életbeléptetésre vonatkozólag talán könnyítéseket tehetne a t. pénzügyminiszter úr a székesfővárossal szemben. En nagyon sajnálom, hogy a 9. §-ra vonatkozó vita ilyen mederbe terelődött, hogy ilyen szenvedélyessé vált. Sajnálattal láttam, hogy a t. miniszter úr beszédében is ugyanazok voltak fellelhetők, amiket ő szemrehányásként felhozott egyes képviselőtársaimmal szemben. En a magam részéről a kérdést nem szenvedéllyel kezeltem, hanem a főváros iránti szeretetből kezeltem, és csak az hozott ki a sodromból, mikor egyes közbeszólások ezt a kérdést a székesfőváros és a vidék szembeállításával kívánták kiélezni, ami sajnálatos dolog. Kétszeresen sajnálatos, hogy ennél a kérdésnél a székesfőváros szembekerült a vidékkel. En ezt a magam részéről nem intendáltam, és amint a túloldalon ülő . ülése 1929 április 30-án, kedden. 23 közbekiáltó képviselő urak ezt utóbb magyarázták, ők sem akarták ezt a gyűlöletet kiváltani, de kétségtelen, hogy közbeszólásaikkal ezt szolgálták. Mondottam, szenvedélyesség tehát a felszólalásomban nem volt, csak az ügyszeretet vezetett, amelyet kötelességem minden egyes alkalommal érvényesíteni, amikor a székesfőváros vitális érdekeiről van szó. Nagyon sajnálom azokat a kontra argumentumokat, amelyeket a t. pénzügyminiszter úr felhozott ebben a kérdésben, mert a hétmillió pengő nem lehet argumentum ebben a tekintetben. Először, mert lezárt évi zárszámadásról van szó, és nem jövő évi költségvetésről. Nagyon jól tudjuk, hopry itt fejlődő városról van szó. A miniszter úr Budapest fejlődési képességében nagyon bízik. Ha ez így van, akkor koncedálnia kell, hogy évről-évre halad ez a fejlődés, tehát az igények is évről-évre fokozódnak. Az 1929/30-as költségvetési év igényei mások, mint voltak az 1928'29. költségvetési év igényei. Az 1928/29. év zárszámadási helyzete nem lehet argumentum az 1929-iki költségvetés igényeivel szemben. Ez a hétmillió pengő nem argumentum, mert itt fel nem használt hitelről van szó. Hozzá kell tennem, hogy ezt a bizonyos 400.000 pengőt sem tekintem hitelesnek. (Zaj.) Én ezért felelősséget nem is vállalok. (Zaj. — Elnök csenget.) Itt az elv a fontos. S utóvégre minden egyes esetben még sem lehet azt mondani, hogy csak kétezrelékről van szó, ez tehát a székesfőváros életképességét nem érinti, mert ha én ezt elfogadom, akkor ezen elvi alapon kétezrelékről százszázalékig is el lehet érni. Elvi alapul tehát nem fogadhatom el a kétezreléket, és nem szeretném, ha a székesfőváros ebben a tekintetben kedvezőtlen színben tűnne fel a Képviselőház és a közvélemény előtt. Nekünk nem az volt a célunk, hogy szenvedélyes vitát provokáljunk ebben a Házban. Mindenki magáért felel s én is csak magamért felelek és nem felelhetek a többi felszólalókért, de kétségtelen, hogy én nem csináltam a kérdésből olyan nagy dolgot, hanem csak folytattam azt, amit a bizottságban is elmondottam. En csak következetes maradtam önmagamhoz, amikor bejelentettem, hogy különvéleménnyel élek és ezt a különvéleményt indokoltam meg az ország színe előtt. Ma is abban a véleményben vagyok, hogy helytelen dolog az,^ amikor pénzügyi intézkedéseknél szembeállítják a székesfőváros áldozatkészségét a falunak általam is elismert súlyos helyzetével. Egy pillanatig sem mondottuk, hogy a falutól vonjanak el valamit, egy pillanatig sem argumentáltunk azzal, hogy a falu rovására történjék valami. Minden argumentáció, amelyebben az irányban elhangzott, egy nem létező támadó fél mellének volt irányítva. En igenis koncedálom a falu szükségleteit, a falu nyomorát és koncedáltam azt, hogy tessék ezen segíteni. Én ezt premisszaként bocsátottam előre felszólalásomban, és így nem volt helyes, amikor a főváros áldozatkészségét méltóztattak a vidékkel szembeállítani. Itt most nem arról van szó, hogy a székesfőváros segítsen a falun, mert ha erről lesz szó, akkor a székesfőváros tudni fogja kötelességét, s itt ma nem ajándékozási szerződéseket tárgyalunk, hanem az államháztartásra vonatkozó rendelkezéseket, és addig, amíg én az államháztartás keretében másképpen is tudok bevételeket felhasználni, azt hiszem, nem kell a székesfőváros áldozatkészségére appellálni. Én csak ezeket kívántam megjegyezni, (Helyeslés a baloldalon.)