Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

Az országgyűlés képviselőházának 2, képviselőtársam megjegyzésére, (Felkiáltások jobbfelől: Már elment!) aki azt mondotta, hogy a kormány hibás mindenért. Nem elcsépelt frázis ez, mert sokan hangoztatják, hogy Trianon a bajok oka, mert olyan sokan vagyunk erre a kis földre, olyan kevés ez a föld nekünk, hogy itt még a levegő is kevés lesz. Ha ezek a szűk határok megmaradnak, a végén már nem jut levegő sem minden ee-yes magyarnak. (Forster Elek: r Különösen ha pazarolnak!) Ezért felhasználom ezt az alkalmat, amikor a munkásságról szólok, hogy a legteljesebb elismerésemet fejezzem ki az ipari munkásság azon részének, amely megérti, átérzi azt, hogy át kell törnünk a trianoni falakat, a szűk határokat. Leemelem előttük a kalapomat és a nemzet színe előtt kifejezést adok irántuk való elismerésemnek, hogy hazafiak voltak és ők is ki akarják venni részüket a nemzetépítő munkából. Malasits Géza képviselőtársam felszólalása — elismerem — nagyban enyhítette azt az érthetetlen magatartást, amit a szocialistapárt foglalt el. Magyar ember fel sem bírta fogni a szocialistapárt kommünikéjét és állásfoglalását. Ha ők ehhez a kommünikéhez talán Malasits-féle szellemben hozzáfűztek volna valamit, a magyar társadalom ha nemis helyeselte volna, de talán valahogyan mégis meg tudta volna érteni, hogy lehet valaki ebben az országban, aki nem csatlakozik egy olyan mozgalomhoz, amely a régi Nagy-Magyarországot akarja visszaállítani. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az idő rövidsége miatt most már csak nagyon gyors tempóban beszélhetek. Örülök, hogy éppen a kereskedelemügyi miniszter úrhoz van szerencsém, ö már mindenesetre tudja, hogy milyen témával jövök. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Hogy én is örülök-e, az már más kérdés! — Derültség.) A miniszter úrnak kötelessége örülni, (Br. Podmaniczky Endre: Jön a vasút!) nekem meg kötelességem ezt itt szóvátenni. Az Államvasutaknál az utóbbi időben, a forradalom után dícséretreméltóan helyreállt a rend, jó karba került a kocsipark. Minden tekintetben csak elismerésemet fejezhetem ki a kereskedelmi kormánynak. Most azonban már itt a legfőbb ideje, hogv necsak a régieket javítgassuk, hanem már új síneket is fektessük le. (Gáspárdy Elemér: A régieket kell javítani!) Azt mondtam, hogy necsak azokat javítsuk, hanem újakat is fektessünk le. Gondoskodnunk kell róla, hogy új vasutakat építsünk, hogy nagy területeket ne legyünk kénytelenek elzárni a forgalomtól, hogy sok-sok községet ne zárjunk el teljesen a nagyvilágtól. En már a múltkor rámutattam a Baja—Kecel—kiskőrösi vasút építésének dolgára. (Zaj a, baloldalon.) Bár már ott lennénk, t. Képviselőház. Sajnos, még mindig nem ott vagyunk. (Reischl Richárd: Hazabeszélsz Zoltán!) Amikor a kereskedelemügyi kormányzat elismerte, amikor a kereskedelemügyi miniszter úr maga kijelentette, hogy ennek a vasútnak megépítését a legsürgősebbnek tartja, amikor az Országos Közlekedési Tanács egyhangúlag kimondotta, hogy a megépítendő vasutak közt ezt a vasutat illeti meg az elsőség, amikor a MÁV számadásai a mellett szólnak, hogy ez a vasút ki is fizeti magát, mert a MÁV üzlet, s nem fog csak bolondjában vasútat építeni senkinek a szép szeméért, itt hiába minden hazabeszélés, mert ha ez a vasút nem lenne lukrativ vállalkozása majd a MÁV-nak, akkor sohase építenék meg. (Zaj. Egy hang jobbfelől: A MÁVnak nincs kedve most építeni.) Nagyon kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, (Egy '. ülése 1929 május 15-én, szerdán. 291 hang a baloldalon: Az egész vidék be van fulladva gazdaságilag!) szíveskedjék támogatni ezt az ügyet. Jó, derék, szorgalmas nép lakja ezt a vidéket, itt óriási fellendülés lenne, ha ez a vasút megvalósulna. 28—30 kilométerre vannak a községek és kocsin fuvarozzák a bort. (Fábián Béla: Drágább a fuvar mint a bor!) Hogyan beszélhetünk akkor borexportról? Ezért beterjesztem a következő határozati javaslatot (olvassa): «Utasítja a Képviselőház a keresekedelemügyi minisztert, hogy a Baja—Hajós— Kecel—kiskőrösi, illetve Baja—Hajós—kalocsai vasút megépítési költségeit vegye fel a legközelebbi költségvetésbe.» (Helyeslés a baloldalon.) Errevonatkozólag legyen szabadi a következőket elmondanom. A kereskedelemügyi r miniszter úr azt a javaslatomat, amelyet mar a múltkor előterjesztettem, hogy ő a legközelebbi évek egyikében felveszi ezeket a költségeket a kölségvetésbe, elfogadta. Az egyik év már elmúlt, azt hiszem, közeljutottunk az évek egyikéhez. Legyen szabad most röviden még a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlanom az útmestereket. Ezeket az embereket, akik nagyon értékes és nehéz szolgálatot teljesítenek, degradálták, először II. osztályú altisztekké, később aztán javították elsőosztályú altisztekké. Kedukálták napidíjaikat, redukálták családi pótlékukat. Az egyenlő elbánás elvénél fogva nagyon kérem, — nemcsak méltányos, hanem jogos is ez a kívánság — hogy a vármegyei segéd- és kezelőszemélyzettel azonos elbánásban részesüljenek. A katonai szolgálatban teljesített idejüket sem számítják be egyes városok & nyugdíjakba. Itt is megfelelő intézkedést es egyenlő elbánást kérek. Szintén szóvá kell tennem az útkaparók ügyét. Ez nagy társadalmi osztály, nagy foglalkozási ág. Pár ezer emberről van szó és kivánságuk a legszerényebb. Nem tudom, micsoda takarékosság az, hogy ezektől a szegény emberektől elvették a kedvezményes vasúti jegyet. Hát mikor utazik egv útkaparó? Amikor muszáj neki. Azonkívül volt nekik kedvezményes ruhájuk, tessék azt is megadni. Most még van egy kívánságuk, az, hogy vegyék be őket is a Munkásbiztosítóba, hogyha betegek lesznek, legalább egy kis patikát, orvosságot kaphassanak, meg orvos látogassa meg őket. Azt hiszem, ezek olyan csekély^ kívánságok, amelyeket a miniszter úr honorálni fog. Ezzel elbúcsúzom a kereskedelmi miniszter úrtól (Derültség.) és rátérek a honvédelmi tárcára. Itt vannak egyes lapok, mint Az Est is, amelyek nagyon helyesen követelik, magam is követeltem, hogy a hadirokkantak végre jelvényt kapjanak. (Esztergályos János: Talán inkább pénzt adnának nekik: járadékot!) Mindkettőt inkább! Az egyik nem zárja ki a másikat. (Esztergályos János: A jelvényen nem vehet magának és családjának kenyeret. — Zaj. — Elnök csenget.) T. képviselőtársam, bocsásson meg, egyetértek önnel. Ezt a bölcseséget tudjuk valamennyien. Magam is azon vagyok, hogy nagyobb ellátmányt kapjanak, hogy a rokkantilletmény nagyobb legyen. Ez a nemzeti becsület kérdése. Helyesnek tartom azonban ezt az akciót is, magam is hozzájárulok és csak üdvözlöm a miniszter urat, aki kijelentette, hogy intézkedni fog, hogy a hadirokkantak jelvényt kapjanak. (Zaj.) A nemzet szégyene a kolduló rokkant. Ezzel nem akarok bővebben foglalkozni, mert nem egyszer megmondtam már ezt, illetőleg a magam álláspontját. A másik dolog az, hogy minden községben legyen gyermekmenhely, továbbá egészséges