Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

Àz országgyűlés képviselőházának 292. ülése 1929 május 14-én, kedden, 281 iái csak veszedelmesnek, amely indirekte, kerülő úton iparkodik a békeszerződések területi rendelkezéseit megváltoztatni. Magyarország jogát megállapítja, hogy a Népszövetség elé vihet olyan szerződéseket, amelyeknek megváltoztatását kívánja, igaz, hogy, hozzáteszi, ugyanilyen jogon ellenkezik azonban a kisentente államok e kérdések felvetését. T. Ház! Csak arra akarok rámutatni, hogy nyolc év óta nagyon sokat változott már a francia eajtó, speciálisan a francia félhivatalos sajtó hangja is. Meggyőződésem, hogy a revízió kérdése ezek szerint kétségtelenül közeledik ahhoz az időponthoz, amidőn már nem kerülő úton, de a népszövetségi statútumok alapján a kérdést napirendre tűzhetjük. De éppen az elmondott körülmények intenek minden komoly magyar embert arra, hogy bízzuk gróf Bethlen István kormányára annak az időpontnak megválasztását, amikor a kudarc kizárásával lehet már ezt a kérdést a Népszövetség asztalára vinni. Addig is, míg ez az időpont elérkezik, még egy terrénum van, amelyen a nemzeti erőket össze lehet és össze kell fogni. Ez az ország gazdasági talpraállítása. Három körülmény tornyosul elénk e tekintetben, a hiteldrágaság, a mezőgazdasági termelés súlyos helyzete és külkereskedelmünk nehézsége. Ami a hiteldrágaságöt illeti, csak természetes, hogy az egész világpiacot nyomasztó depresszió alól Csonka-Magyarország nem tudja magát kivonni. Amikor a newyorki borzén a hossz-spekuláció az értékpapírokban minden pénzt odahoz, amikor a newyorki börzén 30%-ig is ment a napi pénz, amikor más oldalról Párizsban a német reparációs tárgyalások nyugtalanítják az egész európai gazdaságig életet és pénzpiacot, akkor nem lehet azt várni, hogy ez a kis, aoróra nyomorított ország függetlenítse magát a világtól. Meggyőződésem aoznban, hogy egy tekintetben az egész nemzet százszázalékos megnyugvással viseltetik, ez pedig az, hogy a mi pénzünk stabilitása feltétlenül biztos. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nemcsak a Jegybank kitűnő vezetősége biztosítja ezt, hanem az az előkelő összeköttetés is, amelyben jegybankunk van a világpiaccal. De másrészt vigasztaló, hoer a magyar pénzpiacnak már olyan szervezetei vannak, amelyek minden időben sikerrel ellensúlyozzák a magánhitelnek fel-feltörő uzsoráit. Lehetetlen megtagadni az elismerést a kormánnyal szemben, amely nyolc év óta nehéz viszonyok között a termelőkkel, és pedig a mezőgazdasági és ipari termelőkkel egyaránt, hitelakciókkal támogatja, de a magam részéről még célravezetőbbnek tartanám, ha az állam — különösen az arra hivatott intézetek, az altruista intézetek — bevonásával hatna közre, hogy a hitelviszonyok általában enyhüljenek. (Űgy van! a jobboldalon.) E tekintetben is már sok történt, s ha öszszehasonlítjuk azokat a viszonyokat, amelyek nálunk, ebben az elgyötört országban vannak, amely alig öt esztendeje állította helyre a valutáját, azokkal a viszonyokkal, amelyek sok körülöttünk levő győztes államban vannak, lehetetlen objektíve meg nem állapítani, hogy nálunk e tekintetben is feltétlenül javultak a viszonyok. A pénzügyminiszter úr nagyon helyesen | mondotta, hogy a tőkét nem szabad bántani. E tekintetben a nélkül, hogy részletesen hozzászólnék a vitában felvetett anyaghoz, csak arra hívom fel a t. Ház figyelmét, hogy a tőke nem szeret ott, ahol bántják s hogy különösen a nehéz gazdasági helyzetben a gazdasági élet tényezőit nem szabad üldözni. Nem úgy értem ezt, hogy például a kartellek minden tevékenysége szabad legyen, és hogy ellenőrzés nélkül dolgozhassanak, de mindenesetre vigyázzunk arra, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket is. (Reischl Richárd: Még nincs víz! — Derültség és zaj.) Ezt a kérdést egyedül Magyarország nem tudja megoldani. A kartellkérdé®, amelynek súlyos kinövései vannak, amelyek ellen harcolni kell, ma már a Népszövetség asztalán van. Hiszen ma világkartellek vannak, és természetes, hogy egy ország nem tud harcolni a világkartellek ellen. De a Népszövetség kötelékeiben kétségtelenül közre kell hatni, hogy az aoélkartell, a szénkartell, különösen nálunk a mész- és cementkartell kinövései megszűnjenek. Legutóbb volt alkalmam a tekintetben is nyilatkozni, hogy kérjük a közvéleményt, a törvényihozókat, a sajtót és mindenkit, hogy a tőkét ne bántsuk akkor sem, ha kisemberek apró szövetkezeteiben van. (Meskó Zoltán: Akkor pláne ne bántsuk!) Néhány téves közhitet már sikerült is megcáfolnom. Nevezetesen magam is a legideálisabb szövetkezésnek tekintem azt, ha a szövetkezeti tagok önsegélye alapján gyulák össze a tőke, (Űgu van! jobbfelöl.) de másrészt állítom, hogy Magyarországon úgy községi, mint városi apró hitelés más szövetkezetek ilyen önsegély alapján gyűjtik össze tőkéjüket. Az pedig természetes, hogy azt az ezer meg ezer apró szövetkezetet, amelyben a legkisebb emberek milliói vannak, az álLamnak éppen úgy kell a hitelellátás terén támogatnia, mint ahogy az állam — nagyon helyesen — támogatja a pénzintézeteket. (Szabó István: A Krausz Simonokat!) A nép, a nemzet gazdasági erőkifejtése szempontjából csak örvendetes, hogy ilyen nehéz időkben, amikor országos propaganda-kőrútra mentünk és 25 vármegyében tartottunk gyűléseket, — és itt köszönettel tartozom a törvényhozók nagy részének, akik támogattak minket — ezen propaganda-kőrúton, úgy nyilatkozott meg a nemzet életrevalósága, a legkisebb emberekben, a falu népében, a városi iparosokban, munkásokban, hogy 13 és fél millió pengővel sikerült ez apró szövetkezetek tőkeerejét növelni. (Éljenzés a jobboldalon,) Nem vagyok pesszimista a hitelviszonyaink alakulása tekintetében sem, sőt remélem, hogyha a német reparáeiót sikerül Párizsban megoldani, akkor a világpiacon a hitelviszonyok tekintetélben általában enylbülés fog beállani. Sokkal komolyabb feladatok előtt all r a nemzet és a törvényhozás a mezőgazdasági termelés fellendítése és a nehézségek élimina; lása terén. (Űgy van! Ügy van!) Poincaró legutóbb a francia parlamentben nagy beszédet mondott, melyben rámutatott arra, hogy Franciaországot komoly nemzeti veszedelem fenyegeti: a francia falvak lakossága, amely a háború előtt 75%-át képezte az egész nemzet összes számának, a háború után 50%-ra süllyedt már le. Az «exode rural», amely Franciaországot, de a nyugati összes államokat is kikezdte, már nálunk is felvetette a maga rémes alakját: a falu fiatalsága elhagyja a falvakat, iparkodik a városba jönni és leszerződne gyárakban, sőt még a tehetősebb gazdák fiai is a városba igyekeznek. (Úgy van! — Zaj.) A trianoni határok által elzárt alföldi mezőgazdasági munkástömegek, amelyek a Trianon előtt a Bánátba és Bácskába mentek aratásra, ma itt állanak Trianon meg-