Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

'Az országgyűlés képviselőházának 2 operett-forrad alom könnyű prédájává lett, nem volt, aki védelmezze, mert nyomasztó súlyát, öklét a dolgozó tömegek érezték, simogató, áldó, jutalmazó kezét pedig a kiváltságosak, az elsőszülöttek. A proletárnak, a másod, a harmadszülötteknek — ugyanis a római világban ezek voltak a «proletári», a dolgozó kisembereknek — az volt a,, felfogásuk és tapasztalatuk, hogy az állam csak akkor gondol rájuk, amikor adóra és katonára van szüksége, s ezek ha nem is vettek aktív részt a forradalomban, de min

1 denesetre közönyös, ha nem kárörvendő lélekkel nézték az államhatalomnak összeomlását, míg a privilegizált osztályok, amelyeknek érdekeit^ és vagyonát az államhatalom védelmezte : az államhatalom új birtokosai előtt gyáván meghunyászkodtak. Az államok — s ezt általában a háborút viselt államokra értem — különös obiigóban vannak népeikkel szemben. Az állam vette el az emberek nyugodt exisztenciáját, megtakarított tőkéjét, soknak egészségét és életét s eprien azért az államnak ma jobban, mint valaha: kötelessége minden rendelkezésére álló eszközzel odahatni, hogy a gyengét az erős ellen megvédelmezze és radikális szociálpolitikával a dolgozó tömegekkel megértesse^ és megéreztesse, hogy a háború alatt hozott áldozataikról nem feledkezett meg. Ha valamikor, úgy most legfőbb ideje annak, hogy az államhatalom birtokosai a gazdasági liberalizmusnak dédelgetésé.vel szakítsanak, ne a milliomosok, hanem a milliók mellé álljanak és megérleljék, kövessék a nagy szociális pápának, XIII. Leónak intelmeit. S ha e szociális tárgyú beszédemben Marx, Engels stb. után ennek a nagy pápának nevét említsem, lehetetlen, hogy mint katholikus pap, néhány szóval ne hódoljak emlékének. r Amikor a múlt század derekán Franciaországban a forradalom torlaszain először tűnt fel a szocializmus vörös lobogója, a polgári társadalom riadtan nézte az új osztály öntudatra ébredését és hatalomra való törekvését. Nemcsak a nyugalmukat és a zavartalan emésztésüket féltő filiszterek hökkentek meg az ismeretlen veszedelem előtt, amelynek félelmetes kibontakozását kegyetlen rombolások kísérték, hanem a keresztény és nemzeti gondolat hívei is dermedten nézték a gyárak fojtott levegőjében meghervadt fejeken a frigiai sapkát és megrettentek az új tantól és mozgalomtól, amely eeryszerre tette fejszéjét az európai kultúra sudárfájának két gyökerére: a keresztény és nemzeti eszmére. Es ebben a zűrzavarban Krisztus földi helytartója az apostoli szék magaslatából felismerte az idők jelét, látta a pauperizmust, a társadalom atomizálódását, a kapitalista rabló-produkciót, megérezte, hogy a keresztény társadalom nagy megrázkódtatások előtt áll s ama öntudattal, hogy ő képviseli a legfőbb erkölcsi hatalmat, odalépett a nagybeteg társadalomhoz és a Rerum novarum enciklikában rávilágított a gyógyulás útjára, nevezetesen arra, hogy, minthogy a gazdagok amúgyis körül vannak bástyázva védőbástyáikkal és kevésbbé szorulnak az állam oltalmára, az államnak első kötelessége kellőképpen... (Krúdy Ferenc legyint.) Kérem, legyintenek az urak? Talán nem ismeri a képviselő úr ezt az enciklikát! Kijelentem, hogy a szociáldemokrata képviselő urak között számos van, aki ezt az enciklikát elolvasta, a túloldalon azonban azt hiszem, igen kevesen vannak, akik ezt az intő enciklikát elolvasták volna! (Malasits Géza: Nem fontos nekik!) Ezt egy kézlegyintéssel, 92. ülése 1929 május 14-én, kedden.. 265 képviselő úr, elintézni nem lehet. En csak sajnálom a képviselő urat. Az állam feladatai között elsősorban szociálpolitikai feladatok szerepelnek. Most már csak az a kérdés, kik a szociálpolitika tárgyai? Mindazok, akik az állam istápolására szorulnak, tehát nemcsak a munkásosztály, mert eltekintve attól, hogy a szociálpolitika nem lehet osztálypolitika s a szociálpolitika vezetőgondolata az egész nemzet szolgálata kell hogy legyen: a gyengék tábora erősen megnövekedett, a nyomor nem specifikuma már a proletariátusnak. Hogy egyebet ne említsek : sok kistisztviselőnek, kisiparosnak életstandardja "«óval alul marad a normálisan fizetett ipari szakmunkás életstandardján. Azután itt vannak a mezőgazdasági munkások, a kis- és törpebirtokosok, a falu szegényei. Vájjon mikor kerül sor arra, hogy a szociálpolitika frontiát erre a társadalmi rétegre is kiterjesszük? En szívből örülök annak, ha az iparforgalmi munkások érdekében, akik önerejükből a kapitalista termelés anarchiája ellen kép; telének védekezni es maguknak emberhez méltó exisztenciát biztosítani, valami történik, de nem tudom megérteni, miért nem ápoljuk a földmívesnép szociális érdekeit, a falu szociális igényeit is azzal a melegséggel, amelyet tőlünk joggal elvárhatna és amelyre nemcsak nagy számánál, hanem erkölcsi mentalitásánál és tulajdonságainál fogva is méltó és érdemes. Nem tudom megérteni, hogy a szociálpolitikának ezt az ágazatát éppen egy agrárország kormányzata hanyagolja el, amikor nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az agrár emberállományt erősítsük és az elpusztulástól megmentsük. Avagy nem elég aggodalmat keltő-e az a tény, hogy 1926-ban Magyarország népszaporodási feleslege 86.000 volt, Romániáé ellenben 240.000? Nem gondolja-e a t. Ház, hogyha ezen az úton haladunk, a magyar vágyak sohasem fognak teljesülni? Nem gondol-e a t. Ház arra, hogy a falusi szegénység a napszámosok, zsellérek, cselédek, ez a hárommilliós tömeg, amelynek lelkében mély vallásosság és igazi hazaszeretet él, amelyben hatalmas energiák szunnyadoznak, ma még nincs beszervezve, hogy annak a sok kerítetlen zsúpfödeles viskónak ajtaja, kapuja még tárva és nyitva áll a nemzeti gondolat számára, nem gondol-e a t, Ház arra, hogy a szociáldemokrácia mindaddig törpe minoritás marad ebben az országban, amíg ezeket a rétegeket meghódítania nem sikerült? (Úgy van! a jobboldalon.) Éppen azért elsőrendű kötelességünk és elsőrendű érdekünk, hogy a falu alsóbb rétegeiben rejlő nagy feszeítő erőt, ne csak zászlókkal, kokárdákkal, párthelyiséggel, ünnepélyes felvonulásokkal és gyűlésekkel, hanem becsületes, kézzelfogaható szociálpolitikával a nemzeti gondolat számára megőrizzük és megszervezzük. T. Ház! Leolvasom egyik-másik t. képviselőtársam gondolatát, hogy hát ez mind szép, mi is hívei vagyunk a szociálpolitikának, csak az a baj, hogy a gazdasági helyzettel is számolnunk kell. Nos elismerem, a szociálpolitikának, ha az józan, bölcs és célját elérni akaró kíván lenni, nem szabad elszakadnia a gazdasági élettől. A gazdasági élet teherálló mivolta adja meg a lehetőségeket és eszközöket a szociálpolitika számára. A tételt elfogadom, de a nélkül, hogy a kormány szerencsésnek éppen nem mondható gazdaságpolitikáját bírálat tárgyává tenném, ama tétel igazságához is ragaszkodom, hogy nem lehet jó gazdaságpolitika az, amely a szociális szempontokat nem honorálja, már csak azért sem, mert a gazdasági élet előfel-